Like a Dragon: Ishin! – játékteszt


ladi key art

Fejlesztő: Ryu Ga Gotoku Studio; Kiadó: SEGA; Platform: PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series S/X

Megérkezett végre hozzánk is a régóta vágyott Yakuza spin-off, vajon megérte ennyit várni a Like a Dragon: Ishin!-re?

Párás szemmel tekintettem az Xbox 360 éra kezdetén a Yakuza sorozatra, sajnos a széria mellettem PS2-n teljesen elment, pedig korábban is adóztam a japán kultúra oltárán és a brawlerek sem hagytak éppen hidegen. Az első PS3-am megvásárlásánál már kritikus pont volt a Yakuza széria legnagyobb mértékben történő pótlása, éhségem pedig az új részek érkezésével sem csillapodott. Egy rész azonban 2 héttel ezelőttig kimaradt a szórásból. Na nem azért mert nem fűlött hozzá a fogam, sokkal inkább nyelvi akadályok voltak előttem, megjelent ugyanis egy spin-off még 2014-ben, ami nem is került ki Japánból, így számomra sajnos fogyaszthatatlannak bizonyult. Tavaly azonban derült égből villámcsapásként ért a hír, mely szerint az eddig annyira áhított részt is magam elé vehetem végre. Persze nem maradt érintetlenül a Like a Dragon: Ishin!, de remake-nek azért nem hívnám, inkább erős ráncfelvarrás történt és, hogy ez elég lesz-e az üdvösséghez, azt alább ki is fejtem nektek.

ladi header

Idestova 10 év telt el az eredeti megjelenés óta, azonban ez a történetben nem ad okot az elavulásra, ugyanis a sorozatban egyedülálló módon nem a közelmúltbéli és jelenkori Japánt fogjuk körbepofozni, hanem visszautazunk egészen az Edo korba, egészen pontosan 1860-ba. A szigetország egy sötétebb korszaka ez, nyakukban érzik már a nagyhatalmak lihegését az országuk megnyitása miatt, egyre nagyobb a belső feszültség is, lényegében a polgárháború küszöbén áll az ország. Ebben a nem éppen idilli szakaszban vesszük át egy alacsony rangú szamuráj, Ryoma Sakamoto irányítását, aki a reformok híve és egyre kevésbé érzi már magáénak az elmaradott berendezkedésű ország társadalmi dogmáit. Külön ki kell, hogy emeljem, hogy a sztori valós történelmi eseményeket dolgoz fel, valós személyek felhasználásával, azonban ezeket a szereplőket a franchise korábban megismert és megszeretett karakterei személyesítik meg, ők kölcsönzik az arcukat. Szerintem ez kiváló ötlet volt, azonban legalább ennyire fura is lesz emiatt komolyan venni a Like a Dragon: Ishin!-t.

ladi02

A Like a Dragon: Ishin! alapjai mit sem változtak az eredeti sorozatban megszokotthoz képest, ugyanúgy egy szigorú, bosszúállós főtörténetet kapunk alapul, komoly társadalom kritikával és bődületesen nevetséges melléktörténetekkel. Azonban ahogy eddig, úgy most is ez a kettősség, vagyis inkább annak tökéletes egyensúlya adja a közkedvelt Yakuza eszenciát. Ezúttal nevelőapánk halála miatt kell vérbosszút állnunk, miközben a rendszer megbuktatásán is dolgozunk, de lesz idő emellett horgászni, járókelőkkel pletykálni, fát aprítani, de még egy kertészkedős, háztartásos minijáték is befért az amúgy sem gyenge felhozatalba. Visszatért az eredeti brawler pofozkodás is, így azonban aki a legutolsó, Yakuza: Like a Dragonban bemutatott, körökre osztott harcrendszerben reménykedik sajnos nem lesz boldog. Komolyabb szerepet kaptak a fegyverek is, szamurájként ugye elsősorban a fő csapásirányt jelző katana lesz a mérvadó, de előtérbe került a lőfegyverek használata is. Maradt a már bejáratott rendszer, amiben 4 különböző küzdőstílust használhatunk és fejleszthetünk a harcokért járó különböző orbok segítségével.

ladi01

Ahogy minden Yakuza játékban, úgy a Like a Dragon: Ishin!-ben is egy elég nagy játszótér áll rendelkezésünkre, amit többnyire korlátlanul bebarangolhatunk, szinte a legelső perctől kezdve. Ugye a fősodorbeli történések itt folynak, de emellett Kyo utcáit járva, számtalan mellékküldetésbe és egyéb elfoglaltságba ölhetünk temérdek időt és energiát. Ezeket a játék virtue pontokkal jutalmazza, amiket különböző fejlesztésekre, második otthonunk csinosítására költhetünk. Fontos adalék, ez és egy másik eddig a szériában nem igazán látott minijáték. A második otthon afféle farmolós, háztáji móka ahol a játékból teljesen kiszakadva csinosíthatjuk portánkat. A másik új minijáték egy dungeon crawler, ahol egy adott számú katonánkkal kell letolnunk az itt található ellent, de a spoilerek elkerülése miatt ebbe jobban nem mennék bele, legyen elég annyi, hogy mindkettő megéri a befektetett órákat.

ladi04

Mint azt ugye már jeleztem a Like a Dragon: Ishin! egy 2014-es cím nyugati megjelenése, némileg leporolva, remake-nek nem merném nevezni, maradjunk inkább a ráncfelvarrt lokalizációnál. Ennek ellenére nem néz ki rosszul, de kiérződik az elmúlt néhány év a textúrákon és az általános fluiditáson. Sajnos a korábbi generációra jellemző pop-up hibák is előfordulnak, ami valószínűleg egy az egyben öröklődött át az eredeti változatból. Audio szempontjából az anyag szinte hibátlan, azért mondom, hogy szinte, mert az angol szinkron hiányzik, bár nekem nem, de biztos vagyok benne, hogy lesz, akit csak ez fog eltántorítani a vásárlástól.

Összességében azt kell mondjam a Like a Dragon: Ishin! remek lett, megérte leporolni és újra kiadni felénk is, szerény véleményem szerint szegényebb lett volna a játékos társadalom enélkül a különleges gyöngyszem nélkül. Persze kaphatott volna angol szinkront és lehetne egy komplett remake, de szerintem így is egy üde színfolt a mai játékpalettán. Nyugodt szívvel tudom ajánlani bárkinek, de aki sikítófrászt kap a japán cuccoktól, vagy magától a franchise-tól, az ezt is kerülje messzire, mert a külső változások ellenére maradt ugyanaz a véres, ám mégis esetlenül bohókás és egyben nagyon japán halmaz, amiért olyan sokan szeretik.

8.szék

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Whalien: Unexpected Guests – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Megérkezett az Utódlás záróévadának végső trailere
Következő cikk Formula 1: Hajsza a túlélésért 5. évad – kritika