The Woman King – A harcos (The Woman King), rendezte: Gina Prince-Bythewood, szereplők: Viola Davis, Thuso Mbedu, John Boyega, Lashana Lynch, amerikai történelmi dráma, akciófilm, 135 perc, 2022, 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Szia Úrnőm! Hősnő-eposz érdekel?
A Fekete Párduc elhozta a színes bőrű szuperhősfilmek korszakát. A The Woman King – A harcos bevallottam T’Challa köpönyegéből bújt ki, már ami a megvalósítást illeti. Olyannyira, hogy akár az előzményfilmje is lehetne a Marvel klasszikusnak, csakhogy itt egy igaz történelmi helyzetből építkezik a női afrikai harcosokat felvonultató hőseposz.
Európában nem sokat tanulunk Afrika történelméről. Hallottuk, hogy ott is voltak nagy királyságok, lásd a hajdan hihetetlen gazdag Etiópiát, de a több, mint 200 évig létező nyugat-afrikai Dahomey királyság nem iskolai tananyag. Szóval, ha ennek a birodalomnak a XIX. sz. eleji női hadseregéről készül egy film, akkor ahhoz kevés kötődést találni első blikkre. Meg másodikra is. De az álomgyári alkotók mindent megtesznek, hogy bevonjanak egy olyan történetbe, ami egyértelműen a nők és színes bőrűek saját Rettenthetetlenjeként szeretné megdobbantani a szabadságra vágyó szíveket.A The Woman King – A harcos története azon női katonák körül forog, akik a legádázabb módon, Amazonokat megszégyenítve biztosítják Dahomey királyság sikerét. Maga a birodalom annak köszönheti gazdagságát, hogy a portugálokkal jövedelmező kapcsolatot ápolt, mert nagy üzletet jelentett az ellenséges törzsektől elfogott emberek áruba bocsátása. A női hadsereg vezetője, Nanisca (Viola Davis) a király tanácsának tagjaként politikai befolyásával rávenné az uralkodót, hogy térjenek át a mezőgazdasági termékek értékesítésére. Ghezo király (Boyegát alig lehet felismerni) persze több fantáziát lát a könnyen jött bevételben. Közben a szomszédos Oyo birodalom is folyamatosan fenyegeti Dahomey-t, ráadásul az európaiakkal szövetkezve. A film első pár percében, egy látványos túszmenekítő akcióban világossá válik, hogy lesz miért küzdeni 2 órán át, és a koreográfusok és a kaszkadőrök keményen megdolgoztak a pénzükért.Gina Prince-Bythewood rendezőnő nem egy ismert arc Hollywoodban, és feltételezem, hogy ettől az alkotástól sem válik azzá. Viszont Maria Belloval együtt, aki az eredeti afrikai helyszíneken töltött tanulmányútja után állt elő a film ötletével, mindent megtettek, hogy méltó módon jelenítsék meg a csatározós filmekben megszokottnál kevesebb Y kromoszómával rendelkező hadsereg történetét. A koncepció már 2015-ben megvolt, de nem akartak a fukar stúdiók által felkínált aprópénzzel dolgozni, hogy csak nagy kompromisszumok árán tudják elmesélni a sztorit. És ahogy avatatlan szem számára is egyértelmű a Fekete Párduc hatása a filmen, financiálisan is annak a sikere nyitotta meg a fejesek pénztárcáit. Az elköltött 50 millió dollár alapján a látványra nincs panasz, még innen Kelet-Közép-Európából nézve sem.
Viszont a női rendező azt is jelenti, hogy máshol lesznek a hangsúlyok, mint egy átlagos (szuper)hősfilmnél, és ez nem mindig válik előnyére Gina Prince-Bythewood művének. Mivel mindent nagyon részletesen el szeretne mesélni, és a fent vázolt politikai és nemzetvédelmi motivációkra rárakódik még egy harci kiképzésbe oltott felnövéstörténet is, mindezek alaposan kifejtett történetszálai egy jó 20-30 perccel növelik feleslegesen a játékidőt. Szóval a koreográfusok bár nagyon szorgalmasan és látványosan jelenítették meg a karddal történő szabdalást, ez a lelkesedés a vágószobára már nem terjedt ki. Az utóbbi időben komoly trenddé vált két óra játékidő feletti filmeket ontani, és pont a Marvel nagyon sokat tett ennek elterjedéséért, viszont ez nem minden filmnek áll jól. Ahogy a stáblista közbeni jelenet is felesleges, és erőltetett, ha csak amiatt kerül bele, mert most ez a menő.A film valódi főszereplője nem a Viona Davis által megformált Nanisca, azaz a Woman King, tehát a női király, bármennyire is ezt sugallja a cím. Az elnevezés amúgy nem összekeverendő a királynővel Dahomey-ben, mert ez egy speciális uralkodói tisztség, ezért fontos a megkülönböztetés. Bár ez a különleges vezetői pozíció is sok témát felvet, a fő kalandokat mégis egy fiatal lány, Nawi történetén keresztül éljük át. Ő ugyanis még a történet elején fellázad apja beházasítási szándékai ellen, és beáll az agojie-k, azaz a királyság női harcosai közé. A harcossá válása, kemény kiképzése, és a személyes drámái alkotják a film gerincét.
Thuso Mbedu, a Dél-Afrikai színésznő Nawi szerepében ’91-es születése ellenére ügyesen és hitelesen hozza a lázadó kamaszlány figuráját. Nanisca a hadsereg vezetőjeként a friss húsok kiképzését is felügyeli, és itt alakul ki aztán Nawival egy mester és tanítvány viszony. Ez amúgy a toposz szerint férfiaknál egy atya és fia közötti tapasztalatátadás lenne a rokoni kavarás nélkül. Nők között – legyenek bármekkora rendíthetetlen harcosok – nyilván bekúszik az anyai gondviselés kérdése. Ez azért is meglepő, mert az agijie-k amúgy a harcossá válási fogadalmukban a király formális feleségei lesznek, neki tartoznak hűséggel testi és lelki értelemben is. Tehát nem élnek nemi életet, nem eshetnek teherbe sem (a király sem tekint ágyasként rájuk) és a királyi palotában külön csak nekik fenntartott részlegben élnek. Ám az anyai ösztönöket nem fékezhetik meg fogadalmak, és a film nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ez hogyan hat egy nőkből álló haderő dinamikájára.
Ez a családi drámákban szokásos téma feltűnése a legmeglepőbb egy ilyen hőseposzban. Viszont a harcosok közötti anya-lánya dinamika nem viszi el a hátán a filmet, bármennyire is szeretné. Sajnos hiányzik belőle az igazán kreatív tálalás, de legalább nem a szokásos hogyan emelkedik túl a tanítvány a mesterén sztorit látjuk újra. Talán egy tehetségesebb író és rendező kezében majd láthatunk finomabban kidolgozott női hős drámákat történelmi akciófilmekben. Igény szerintem lenne rá, remélem, hogy a Woman King tapossa az ösvényt a maga tenyeres-talpas módján.
Nyelvileg jól hangulatba hoz a The Woman King, ha a filmet eredeti nyelven nézzük. Bár angolul forgatták, de egyfajta autentikusságot adtak az afrikai karaktereknek azzal, hogy nagyon erős helyi akcentussal beszélnek. Ez egy jó húzás, én tényleg Afrikában éreztem magam tőle, hogy a legkevésbé sem irodalmi angolt hallottam olyan színészek szájából (Davis, Boyega, Lynch) akikről tudom más filmekből, hogy amúgy nagyon is képesek rá. Ellenben azon túl, hogy ez egy érdekes utazás egy régi kor egzotikus világába, nekem nagy kérdés, hogy milyen kötődéssel tud szolgálni itt Magyarországon a hazai nézőknek ez a történet. Biztos lesz egy szűk rajongótábora, mert ahhoz kellően újszerű, és egyedi az alapkoncepció, amire ráhúzták a szuperhősfilmek kliséit. Viszont nagyon érződik, hogy nem mi vagyunk a felvevőpiac.
Összességében egy korrekt két órát meghaladó szórakozás, ami akár némi történelmi kutakodásra is serkenthet olyan témákkal kapcsolatban, amiről még biztosan nem hallottunk. Mert a Dahomey királyság, az agojie-k, a különleges hadviselésük mind létezett. Szerintem érdemes is utána keresni, mert sok érdekfeszítő titkot rejt a kontinens. És hogy ezt legyen kedve egy fiatalnak felkutatni, egy haladóbb szellemiségű történelemtanár középiskolai órájába igazán beleférhet a film.