65, rendezte: Scott Beck, Bryan Woods, szereplők: Adam Driver, Ariana Greenblatt, Chloe Coleman, amerikai sci-fi, thriller, kalandfilm, 93 perc, 2023, 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Bárcsak a film címe a hosszát jelölné. Másodpercben. Mert a 65 című sci-fi túlélőhorrorba oltott családi vígjátékban minden egyes perc örökkévalóságnak tűnik az igénytelenség és fantáziátlanság univerzumában.
Őszintén, lövésem sincs, hogy Adam Drivert a nyilvánvaló anyagiakon kívül mi vette rá, hogy ebben a filmben szerepeljen. Illetve talán egy lövés lehet, ami szóba jöhet: ebben a filmben leszerelt tengerészgyalogosként újra puskával vagánykodhatott. De valójában egy olyan színész, aki után kapkod Jim Jarmush, Noah Baumbach, Martin Scorsese, és a Star Wars saga alkotói is, az tényleg erre vágyna? Kétlem. Sajnos van egy másik tippem, miszerint Driver boldog apukaként (épp a második gyermekükkel várandós a felesége) szeretett volna egy olyan filmben játszani, ahol csillogtathatja atyai képességeit. Az egészben az a legszomorúbb, hogy tudvalevő, sosem szokta visszanézni filmszerepeit, még interjúkat is megszakít, ha levetítenek neki jelenetet korábbi munkáiból. Tehát soha nem láthatja, hogy micsoda fércműben volt kénytelen a teljesen következetlen rendezői utasítások szerint nevetséges és kínos jelenetekben elpazarolni, a komoly díjakkal elismert színészi tehetségét.
A főszerep elvállalása körüli érthetetlenségen túl a film motivációi szintén zavarosak. A forgatókönyvet akár középiskolás médiafakultációra járó diák is írhatta volna hétvégi házi feladat gyanánt, aki gyorsan összedobta az egészet a legevidensebb klisékből, hogy aztán visszamehessen a képernyő elé a Fortnite-al lövöldözni. Később a megúszósan primitív és rövid intergalaktikus sci-fi szkriptet a gondos anyuka megtalálta a szendvicses doboz mellett a táskába hányva, és a remélt ötös érdekében kiszínezte romantikus és családcentrikus elemekkel, aztán nagy büszkén megmutatta az apukának, hogy micsoda remekművet alkotott a gyermekük. Ő átolvasta érezte, hogy még mindig nem lesz ez így jó, túlságosan elütnek a műfajok, kell ezzel valamit kezdeni, különben nincs meg a jó jegy. De mivel a stílusbeli ellentéteken alapuló feszültség általában feloldható egy kis humorral, a szorgalmas apuka firkantott bele pár vicces jelenetet a legkevésbé odaillő fajtából. Na ennyire izzadságszagú a 65 című film születése, és még bele sem kezdtünk abba, hogy miről is szól.
A bevezetőből megtudjuk, hogy ősi civilizációk is kutatták a világegyetemet. Majd egy idegen bolygón találja magát a kamera, ahol Mills (Adam Driver) és családja – érdekes, teljesen humanoidok, és a helyszín is megszólalásig hasonlít egy oregoni tengerpartra, pedig egy másik naprendszerben járunk évmilliókkal ezelőtt – épp egy nagyon megrázó beszélgetést folytatnak. Ebben kiderül, hogy főszereplőnknek el kell utaznia egy bolygóközi küldetésre két egész évre, mert az elvállat küldetés pontosan két évig tart, és ez azt jelenti, hogy csak két év múlva fog visszatérni, és addig a két teljes esztendőig nem láthatja a szeretett feleségét és a lányát. Igen, a forgatókönyv első párbeszéde pontosan ennyire didaktikusan demagóg, és mivel nem egy Saturday Night Live szkeccsben vagyunk, már az első három perc után érződik, hogy nagyon hosszú lesz még ez a hátralévő másfél óra. Amiben megtudjuk, hogy a családért vállalja emberünk ezt a nagy utat, mivel a kimagasló „gázsival” majd kifizetheti a beteg lánya gyógykezelését. Megtörténik a könnyes búcsú, a kamaszlány következetesen köhint párat az ölelés közben, és máris az űrhajón vagyunk, ami száguld az ismeretlenbe. Aszteroidafelhő, ütközés, kényszerleszállás, kettészakadt űrhajóroncs, halott legénység, és ott van egyedül Mills, hogy szembenézzen az idegen bolygó beláthatatlan veszélyeivel. 
A forgatókönyv óriási meglepetéseket tartogat még azzal kapcsolatban, hogy a Mills földönkívüli faja számára az új bolygó levegője lélegezhető, hogy dinoszauruszra hasonlító brutális lények lakják. Mindez annyi dramaturgiai érzékkel tálalva, hogy bár még csak negyed órája megy a film, már úgy érezzük, hogy ennél nincs lejjebb. Elárulom: van.
Van egy lányától reménytelenül elszakított főszereplőnk, egy ellenséges lényekkel teli bolygónk, mi kellhet még? Koa (hawaii nyelven harcost jelent Ariana Greenblatt karaktere) a vadóc hiányzik, de hamar megkapjuk őt is. Mert így hívják a másik népcsoportból származó kamaszlányt, aki csodával határos módon túlélte a zuhanást, de semmilyen közös nyelvet nem beszél a szerencsétlenül járt apukával. Egy szót viszont gyorsan eltanulnak egymástól: a család. Oda kell hazajutni, mindenáron. Innentől pedig Dominic Torettot megszégyenítő család-szajkózás megy a főszereplők halálos iramában, amiben a rájuk leselkedő veszélyek elől menekülnek. A bolygó folyamatosan ki akarja nyírni őket, és ezt átlagosnak is nehezen nevezhető, horrorisztikus elemekkel tűzdelt thrillerben adja a film a néző tudtára. Ezt követően a jumpscare-ek és egyéb klisés, a néző idegrendszerét próbára tevő, rosszul vágott támadásokból véletlenszerű jelenetekben átugrunk családi vígjátékba.
Koa és Mills kapcsolatát idétlen, Családi vakációt idéző gagyi humorral próbálja „elmélyíteni” Scott Beck, Bryan Woods író-rendezőpáros. Ők a Hang nélkül sorozat megírásával nevet szereztek maguknak, de sajnos tehetséget nem. Nagyrészt a Hang nélkül filmek sikeréért sem őket illeti az érdem, amit onnan lehet tudni, hogy a rendezésért, a főszerep eljátszásáért, és társíróként a forgatókönyv rendben tartásáért is John Krasinski vállalta a felelősséget. Ezzel pedig két nagyon összeszedett, hangulatos, horrorisztikus családi drámát rakott össze. Ehhez képest Beck és Woods hangulat nélküli túlélőhorrort, és drámaian gyenge családi történetet vezényel egy olyan filmben, amihez képest a leggyengébb Csillagkapu SG1 részt is Dosztojevszkij magasságokban érezzük.
Nem véletlen említettem az elején a számítógépén játszó kölyköt, mert a 65 sztorija a tucatszám gyártott lövöldözős sci-fi akciójátékok színvonalával vetekszik, csak erre eltapsoltak 45 millió dollárt, meg egy A listás sztárszínész tehetségét. A film célcsoportjának figyelmen kívül hagyásáról nem is beszélve. Mert a 65 horrorisztikus sci-fi thrillernek túl érzelgős, családi vígjátéknak durva és erőszakos (16-os karika, szevasz), szóval két galaxis között a kietlen űrbe zuhan. Remélem a direktorok megnéznek majd pár alkotást, ami képes volt az izgalmas, akár hátborzongató sci-fi műfajt a könnyedebben fogyasztható, családbarát formulával ötvözni, mert van egy pár. Finch, Okja, Love and Monsters, Rocketeer, de még a sokak által gyengének tartott Tomorrowland is fényévekre van a 65 káoszától.
Sokat méltattam ennek a filmnek a gyengeségeit, többet is, mint érdemelt volna. De meg kell hagyni, nem egy Ed Wood alkotásait idéző totál rendezői blamázs, és biztos vagyok benne, hogy lesz, aki szereti majd a maga bizarr egyvelegében. Például van benne egy drámai fordulat Mills a lányához, és Koához fűzött viszonyában, ami ad némi pikantériát a sztorinak, de sajnos ez teljesen elvész a klisék és az erőltetett ötletek csillagködében. Illetve akad egy egész kreatív akciójelenet, ahol egy hosszú snittben a kamera csak a hologramját mutatja a küzdő feleknek. De végül mégis az az érzés jár át, hogy katasztrófaturista vagyok, aki Adam Driver karrierjének fekete lyukba zuhanását nézi végig. Ezt viszont ennyi ideig nézni kifejezetten nem jó érzés. Szerintem, ha a sci-fi bolond kisdiák összedob egy 65 másodperces tiktok animációs videót média faktra, mindenki jobban járt volna.
