Boris Claudio „Lalo” Schifrin 1932. Június 21-én született Buenos Aires-ben. A zenei családból származó Lalo már hat évesen elkezdett zongorázni, majd húsz évesen Párizsban bárzenészként dolgozott. Argentínába visszatérve saját jazz együttest alapított, mígnem egy bizonyos Dizzy Gillespie fel nem fedezte őt és felkérte, hogy komponáljon neki néhány dalt. 1960-ban a közös albumuk megjelenése után elkezdtek felfigyelni rá mások is, és pár évvel később annyira megbízható zeneszerzőnek tűnt, hogy Los Angeles-be költözött és felváltva komponált önálló albumokat illetve filmzenéket.
A karrierje tulajdonképpen 1966-ban robbant be igazán és fénykora nagyjából húsz évig tartott. Ez alatt elképesztő mennyiségű zenét szerzett és hihetetlen, hogy a temérdek filmzenéi közt volt ideje „normális” albumokat is összeraknia, ráadásul ezek a filmes munkáinál is színvonalasabbak voltak. A 80-as évektől kezdve egyre kevesebbszer lehetett látni a nevét, ami talán annak köszönhető, hogy a stílusa nem nagyon passzolt a 80-as évek neonvilágításához, majd szép lassan kikopott a köztudatból és már csak pár filmes alkalmazta őt. És persze jött az új generáció, mint Horner, Silvestri, stb. Bár Oscar-díjat sosem kapott konkrét filmzenéért, de pár évvel ezelőtt életmű Oscarral díjazták, amit jóbarátja, Clint Eastwood adott át neki.
És most lássuk tíz szerzeményen át karrierjét
1.) Mint azt fentebb írtam, 1966 volt a fordulópont karrierjében. Ekkor készült el a Mission: Impossible c. sorozat, amihez Schifrin írt zenét (és nem csak a főcímet komponálta). A főtéma akkora siker lett, hogy utána évtizedeken keresztül használták a filmesek betöréses jelenetekben, mintegy parodizálva az eredeti sorozatot. Schifrin már csak ezzel az egy témával elérte a halhatatlanságot:
2.) 1967-ben készült el Paul Newman legendás alakításával a Bilincs és mosoly, melyhez Schifrin írt zenét. A fülledt déli állam és a rabok közti összetartást remekül festette fel hangjegyekkel:
3.) Szerencsére nem csak egy igazán legendás filmzenéje van Schifrinnek. Ugyanis 1968-ban a moziba érkezett a Bullitt (magyar címe: A San Francisco-i zsaru), melyben Steve McQueen maxolja ki a menőséget. Ehhez pedig Lalo egy hibátlan filmzenét rakott le, ami az évek során kultstátuszba emelkedett:
4.) Schifrin a filmek mellett továbbra sem felejtett el sorozatokkal foglalkozni, bár a M:I után leginkább csak főtémákat szerzett. Ezek közül is az egyik legerősebb munkája a nálunk be nem mutatott 1969-es Medical Center főtémája, amit összesen három variációban vett fel. Íme az egyik és figyeljétek meg, hogy mennyire zseniálisan építi bele a zenébe a mentőautó szirénáját:
5.) A Magyarországon is nagyon népszerű Kelly hősei 1970-ben került odaát bemutatásra, melynek nem csak az egyébként remek instrumentális zenéjét köszönhetjük, hanem ő komponálta a főcím alatt elhangzó dalt is. Néhai barátommal, Klaudiával ez volt a közös kedvencünk és nem is kérdés, hogy a teljes filmzenéből a Burning Bridges c. dal fog itt szerepelni:
6.) Clint Eastwooddal sokszor dolgoztak együtt, többek között az egész Piszkos Harry-szériának ő szerezte a zenéjét. Ezen öt film egyik fénypontja az 1973-as A Magnum ereje c. film főcíme, amiben nem látszik más, csak egy pisztoly meg Schifrin nagyon menő zenéje:
7.) Hollywood nem tegnap kezdte a rókabőr lehúzást. Nem volt elég nekik a sok Majmok bolygója-film, de 1974-ben még egy tv-sorozatot is készítettek, ami mérsékelt siker lett. Ehhez is Lalo komponált egy igen jól sikerült főtémát:
8.) Ugyanebben az évben készült el a Négy muskétás. Ehhez Schifrin kilépett a komfortzónájából és egy klasszikusabb hangzásvilágú zenét szerzett:
9.) Az évtized végén Billy Wilder bejelentette visszavonulását a rendezéstől, de egy baráti szívesség kedvéért 1981-ben visszatért, hogy elkészítse a Haver, havert, a Lemmon-Matthau páros újabb vígjátékát. A sajnos méltatlanul sikertelen film zenéjét mai szülinaposunk szerezte és bár hivatalosan sosem jelent meg, de szerencsére bootleg verzióban megtalálható a neten. Ez volt talán az utolsó olyan zenéje, amin erősen lehetett érezni a 70-es évek elejének hangulatát.
10.) Legvégül pedig hatalmasat ugrunk és elérkeztünk 2004-es évbe. Brett Ratner nevéhez még véletlenül sem a minőségi filmek jutnak az ember eszébe, de egy pozitív dolog mégis van karrierjében: sikerült reaktiválnia Schifrin-t és összesen öt filmben alkalmazta őt zenerszerzőnek, valamint a Vörös sárkány elején még egy cameoszerepet is adott neki (ő a karmester az előadáson, amit Dr. Hannibal Lecter a közönség soraiból „élvez”). Szóval még a Ratner mércéhez nézve is felejthető Az utolsó gyémántrablás c. filmhez dobott össze Lalo egy olyan zenét, ami messze túllép a film minőségén. Ez a negyvenegy másodperc bizonyítja a legjobban, hogy Schifrin-ben még hetvenkét éves korában is megvolt az a bizonyos tűz:
Mint mondottam, Schifrin-nek temérdek filmzenéje van és nem is mindegyik könnyen hallgatható. De érdemes kutatni köztük, mert lehet nagy kincseket felfedezni. Mellette javaslom, hogy hallgassátok meg a sorlemezei közül párat. Ezt a három albumot mindenképp jó szívvel ajánlom tőle:
Free Ride
Towering Toccata
Black Widow
