A szerelem természete (The Nature of Love/Simple comme Sylvain), rendezte: Monia Chokri, szereplők: Magalie Lépine Blondeau, Pierre-Yves Cardinal, Monia Chokri, Francis-William Rhéaum, kanadai-francia romantikus vígjáték, 111 perc, 2023., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A szerelem favágó ingben érkezik
Kanadai filmek nem túl gyakran jutnak el hozzánk, pedig szép számmal akadnak köztük megtekintésre érdemes alkotások. Ilyen A szerelem természete is, amit Cannes-ban és a miskolci Cinefesten is szerettek. Az eltérő társadalmi háttérrel rendelkező férfi és nő története nincs túlgondolva és a film szerencsére nem is vetít előre semmit, nem fogalmaz meg kritikát, hanem hagyja, hogy a szerelem a maga útját járja. 
Sofia és Xavier 10 éve alkotnak egy párt, jómódú, iskolázott emberek, családtagjaik és barátaik nemkülönben. Minden megváltozik, amikor megbízzák Sylvaint nyaralójuk felújításával. Az egyetemen filozófiát tanító nő és az egyszerű, de annál jóképűbb ezermester között azonnal beindul a kémia, ezért titkos szerelmi viszonyba kezdenek. Házasságuk jelenlegi szakaszában Sofia és Xavier elsősorban intellektuális kielégülést tudnak nyújtani egymás számára, a vonzó és csinos feleség azonban ennél többre vágyik. Ami a testiséget illeti, meg is kap minden a spanyol származású, latinos temperamentummal bíró Sylvaintól, kérdés, mennyire működőképes ez a kapcsolat és van-e egyáltalán jövője.
Sofiának mérlegelnie kell a dolgot, de ebben a felfokozott érzelmi állapotban ez egyáltalán nem könnyű. 10 évet áldozott házasságára az életéből, rengeteg munkája van benne, számos emlék fűzi hozzá és hát valamiért mégiscsak Xaviert választotta egykoron. Mint minden házasságban, ebben is vannak jobb és rosszabb napok, problémák, nehézségek és idővel az egymás iránt érzések is átalakulnak. A szerelem természetét körül járva rengeteg kérdést tesz fel a film, melyekre – éppen a szerelem természetéből fakadóan – nem mindig létezik racionális válasz. 
Mi az, amit a másikban keresünk, mi az, ami felett szemet tudunk hunyni, amivel még kompromisszumot tudunk kötni? Megéri-e mindezt feladni és belemenni egy új kapcsolatba csak azért, mert még új, még izgalmas? Elkerülhetetlen, hogy választott partnerünkkel együtt ne kapjuk meg annak rokonait, barátait és ismerőseit, de vajon mennyire tudunk függetlenek maradni ettől a közegtől? Xavier szülei és barátai befogadták, megkedvelték Sofiát (és viszont), most mindent elölről kéne kezdenie.
A film ezeken a kérdéseken szépen végig is megy és akkor működik gazán jól, amikor meg akar maradni vígjátéknak szellemes párbeszédekkel, helyzetkomikummal és a cselekmény humoros megközelítésével. Amikor drámaira veszi a figurát és/vagy elkezd művészieskedni pl. a szereplők és a környezet indokolatlanul hosszú ideig történő mutogatásával, meg-megbicsaklik és veszít az erejéből, élvezeti értékéből. Az egész kicsit olyan, mintha két filmet néznénk párhuzamosan. Meglehet, a szándék éppen az, hogy fricskát mutasson ezeknek a mézes-mázos szerelmi történeteknek, de ezek elhagyásával is van benne elég ötlet és szív.
A cselekmény ráadásul egyszerre játékos és okos is, vegyük pl. Sofia a filozófia kurzusait. A nő a nagy gondolkodók munkáiból válogatva boncolgatja a szerelem természetét a hallgatóságnak, teszi mindezt úgy, hogy saját szerelmi életének aktuális állapotához igazítja az aznapi előadás anyagát.
Tanulság? A szerelem sokféle és mindenki máshogy éli meg. A társadalmi különbségek ellenére a film nem ítéli eleve halálra Sofia és Sylvain kapcsolatát, hanem hagyja azt kibontakozni, miközben nekik maguknak kell rájönniük, mit is éreznek a másik iránt, mit is akarnak valójában a másiktól. Ennél a témánál keresve sem találunk univerzálisabbat, így tulajdonképpen bárkit képes megszólítani, aki szereti, ha mindezt egy ártalmatlan, okos, humoros és bájos csomagolásban kapja meg. 
