Fejlesztő: Upstream Arcade; Kiadó: Good Shepherd Entertainment; Platform: PC, Xbox Series X|S, PS4|5, Switch
Képregényhű látványvilág tárul elénk a Hellboy: Web of Wyrdben, viszont az elcsépelt játékmenet mivoltából, mindössze emiatt lehet érdekes Pokolfajzat videojátékos visszatérése.
2004 óta várjuk (?) a következő játékot, melyben belebújhatunk Hellboy bőrébe. Akkoriban Guillermo del Toro első Pokolfajzat c. filmjéhez készült videojátékos adaptáció, ám a The Science of Evil alcímű akciójáték csapnivalóan sikerült és közel 20 év elteltével szinte csodával határosnak mondható, hogy egyáltalán eszembe jutott. Most egy látványvilág szempontjából teljesen képregényhű adaptáció jelent meg, és indie tesztalanyunk valószínűleg elődjénél jóval alacsonyabb büdzséből készülhetett. A címszereplő hangját ezúttal a március közepe tájékán elhunyt Lance Reddick kölcsönözte, akinek azért volt már ezt megelőzően némi rutinja hasonló szinkronmunkák apropóján – például a Horizon: Forbidden West és a Quantum Break esetében, hogy a nevesebbek kerüljenek említésre.
A Hellboy: Web of Wyrd egy teljesen eredeti sztorit mesél el, amit ráadásul a főhős atyja, Mike Mignola írt. A játék pedig valamelyest hasonlít a képregének szerkezetére, ugyanis Hellboyt irányítva egy eltűnt ügynök után kutakodva számos különböző területen bóklászhatunk, de a végjátékra minden egyes történés összekapcsolódik, valamint egyúttal értelmet nyer. Ez volna a The Buttlerfly House (Pillangóház) nevű átjáró, amit egy megalomániás okkultista épített azért, hogy különböző dimenziókba jusson vele. Wyrd birodalma tele van korábban nem látott lényekkel, azonban szinte mindegyikőjük ellenében egyforma stílusban javallott harcolnunk.
Ha ellenségünk támadást indít ellenünk, akkor az alábbi repetitív procedúrával tudunk felül kerekedni rajtuk: kitérés, ütés, majd újfent kitérés és ütés, illetve néha még védekeznünk is érdemes. Mindezt egészen addig ismételgetnünk kell, míg jómagunk kerülünk ki győztesen. Mondhatnánk azt is, hogy a hasonló játékokban általában mindig ilyesmit csinálunk, viszont a combók hiánya rendkívül fájónak bizonyultak. A legnagyobb baj ugyanakkor, hogy már az első pálya után könnyen belefásultam ebbe a kezdetleges harcrendszerbe, és innentől fogva már maga a megjelenítés sem tűnt annyira nagy durranásnak, holott a Vörös és nemeziseinek mozgásának kidolgozottsága kifejezetten pazar.
Előrehaladásunktól függően többféle úgynevezett charm közül mazsolázhatunk. A teljesség igénye nélkül ekként vehetjük kezünkbe Hellboy ikonikus pisztolyát vagy a puskát, mely utóbbit szinte végig előszeretettel használtam, ha könnyedén túl akartam jutni a megpróbáltatásokon, viszont a gránátvetővel egyidejűleg többeken is hatalmas sebeket lehet ejteni. Mindemellett nem vált a játék előnyére az enyhe roguelite stílussal való fűszerezés. Bár párszor meg van a lehetőségünk feltölteni, a kevéske HP mivoltából könnyedén túlvilágon találhatjuk magukat, ilyenkor az addig megszerzett, a rosszfiúk feletti diadalból származó szilánkokat nem veszítjük el, vagyis elkölthetjük azokat főhősünk talentumainak erősítésére, mégpedig a főhadiszállásunk közepén fellelhető különös gépezetnél. A fejlődési rendszer inkább a játék kezdeti fázisában tűnik picit nyögvenyelősnek, mivel, ha beindul a szekér, kevesek tudnak nekünk igazán ártani.
A kezdeti beharangozókat látva nem éppen effajta visszatérésre számítottam, sajnos a Hellboy: Web of Wyrd elődjéhez hasonlóan el fog tűnni a süllyesztőben, habár jelen címünk képi ábrázolása legalább egyedi.
Legutóbb ezt teszteltük:
