Hellboy – kritika


Hellboy, rendezte: Neil Marshall; szereplők: David Harbour, Milla Jovovich, Ian McShane, Sasha Lane, Daniel Dae Kim, 120 perc, 2019 (18)

Guillermo del Toro két filmje után most Neil Marshall hozta el a végzet jobb kezével „megáldott” Hellboy történetét, ezúttal azonban egy sokkal véresebb, pörgősebb, de sajnos még így is sokkal laposabb történetet kaptunk, mint annak idején.

Mai szemmel visszanézve a 2004-es Hellboy egy nem túl bonyolult történettel bíró képregénymozi volt, amit azonban bőven a szórakoztató kategóriába lendített del Toro  látásmódja, valamint a karakterek karizmája. Neil Marshall próbálkozása arra, hogy újraindítsa és saját képére formálja ezt a világot jóval több adrenalint, pörgősebb zenét és akciókat, valamint sokkal de SOKKAL több vért és erőszakot tartalmaz, mint elődei tették, csak hát minek.

Bár a képregényekből sebészi pontossággal átemelt Vérkirálynő története (képregényekben The Wild Hunt címen futott a sztoriszál) abszolút elbírja a 18-as karikát, érdemes megjegyezni, hogy ez a sztori a Hellboy képregények több mint 20 évet felölelő kánonjának utolsó negyedében foglalt helyet. Mivel azonban Mike Mignola (a Hellboy füzetek atyja, valamint a film egyik forgatókönyvírója) nem titkolt célja volt, hogy az átlag mozinézők mellett a film minél jobban kiszolgálja a képregényrajongók táborát is, muszáj volt kissé sűríteni a történeten.

Ennek köszönhetően a 2019-es Hellboy-jal belecsöppenünk egy olyan kalandba, ami egyszerre tartalmazza az alapanyag minden részletét, emellett pedig a karakterek eredetét is. Nem, nem csak Hellboy-ét. Minden egyes nyamvadt, jellegtelenül megírt mellékszereplőjét is. Van itt eredettörténete Hellboynak, a főellenségként szolgáló Nimuénak, az ő vadkanfejű jobbkezének, a főszereplő minden egyes társának, a háttérben ármánykodó vasorrú bábának, épphogy csak a paranormális rendőrség portásasszonyát hagyták ki a buliból. Mivel azonban a film a maga két órájába képtelen ennyi egyéni sztorit normálisan elmesélni, ezért sokszor csak kapunk egy kétperces ki-kicsoda, mit-miért csinál összefoglalót. Mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, miközben próbáljuk összerakni a képet olyan karakterekről, akik úgy igazán nem is érdekelnek.

Mert a szomorú tény az, hogy ebből a népes bagázsból mindössze David Harbour Hellboy-ja az egyetlen kicsit is érdekes, vagy jobban megírt karakter, mindenki más a gyenge közepestől az egészen nevetségesen pocsékig terjed mind karakterrajz, mind pedig színészi munka tekintetében. Az élen Milla Jovovich-csal.

És bár megbocsátható, sőt, még élvezhető is lehetne ez a kavalkád, hiszen alapvetően mégiscsak egy szórakoztatásra szánt látványfilmről beszélünk, de a poénok csak elvétve találnak be, a vérrel átitatott akciójelenetek sokszor megdöbbentően öncélúvá válnak, a CGI pedig évek óta a legrosszabb, amit nagyvásznon láthattunk. A Hellboy sajnos iskolapéldája annak a bizonyos sokat akaró szarkának, hiszen ha egy kicsit kevesebbet foglalkozik a képregény rajongók kielégítésével, és többet a saját hangjának megtalálásával, szórakoztató is lehetett volna. De sajnos nem lett.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hiányzó láncszem - kritika
Következő cikk Végre megérkezett a Star Wars: Episode IX első előzetese!