A Highland Song – játékteszt


ahighlandsong0

Fejlesztő és kiadó: inkle Ltd; Platform: PC, Switch

Csodálatos helyszíneken barangolhatunk az A Highland Songban, ami a természetbe hívja a játékost, majd egészen magával ragadja, és újra vissza akarunk térni.

Gyakorló túrázóként már régóta megtalálható bakancslistámon a Skót-felföld felfedezése, és ugyan A Highland Song nem pótolja a valódi természetjárást, ám magát az esszenciáját – szűkös korlátok között – egész ügyesen sikerült átültetniük. A narratív játékokra szakosodott brit fejlesztőcsapat egy felettébb atmoszférikus túlélő platformerrel rukkolt elő, melynek főszereplője Moira, aki egy faházban éldegél édesanyjával. Egy napon levele érkezik nagybátyjától, amiben arra kéri a mindössze 15 esztendős leányzót, hogy menjen el hozzá a tengerpartra, ahol élete során korábban még egyáltalán nem járt. S ha időben eljut a világítótoronyhoz, akkor egyfajta csodát fog átélni.

ahighlandsong1

Hegyek és völgyek között barangolva gyakran tanulságos cselekményeket élhetünk át. Moira utazása a kelta mitológia, legendák és mítoszok köré épül, s általuk ismerhetjük meg a személyiségét is. De nem csak azt övét, ugyanis az emberektől az állatokig az élővilág több képviselőjével is találkozhatunk, miközben a különböző hegycsúcsokat megmászva átadjuk magunkat a felhőtlen szabadság érzésének.

ahighlandsong3

Esős és szeles napok nehezítik a kiruccanást, de a menedékházak vagy barlangok kiváló védelmet jelentenek. S ezen felül számos helyszínen találhatunk kincseket és érdekességeket, egész pontosan különböző tárgyakat, melyeket korábban ismeretlen személyek (potenciális túrázók) veszítettek el. Fáradékonyságunkat alvással tudjuk enyhíteni: az időjárási viszontagságok (eső/hó/szél) miatt javallott fedett hely után kutakodnunk és lepihennünk. Ugyanakkor ügyelnünk érdemes arra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az előrehaladásunk és a lazítás között, mert időben oda kell jutnunk Hamish bácsihoz. Viszont szerencsére többször végigjátszható termék került boncasztalunkra, mivel akkor sem kell kétségbe esnünk, ha netán kicsúszunk az időből.

ahighlandsong4

Az arra kitalált helyeken olykor ritmusra futásnak eredünk. Ilyenkor kelta stílusú zenei dallamokra gombok nyomkodásával ugrálhatunk és szaladhatunk, mégpedig azért, hogy időben hamarabb odaérjünk az úticélunkhoz. Továbbá az sem mellékes, hogy ezáltal kevésbé leszünk leterhelve, tehát sokkal kevesebbet kell fordítanunk pihenésre, és több energiánk lesz barlangászni, sziklát mászni, cuccokat keresgélni vagy tanulmányozni a vadvilágot.

Végkimeneteltől függően az A Highland Song körülbelül 3-4 óra alatt letudható. Nehéz beszélni róla spoilermentesen, de leginkább azoknak a játékosoknak ajánlható, kik alkalomadtán szeretnek kimozdulni rövidebb vagy hosszabb erdei séta erejéig. Legyen az vízesés, várrom vagy egy bokor mögül kiszökkenő szarvas, az ideális útvonal kiválasztásával gyakorta csodálatos élményekkel, és ha társunk is akad, akár beszélgetésekkel gazdagodhatunk, de előfordulhat, hogy mindezeknél egy hosszas csendes séta többet mondd.

8.szék

 

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Bahnsen Knights – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Jason Momoa zsigerből menő, Metallica koncerten zúz, a kínai nagy falon gitározik
Következő cikk Itt a Beverly Hills-i zsaru 4. első előzetese, a 62 éves Eddie Murphy egész fiatalos Axel Foley