Ebenezer (Ebenezer: A Christmas Carol) angol-amerikai fantasy, 117 perc, 2026 rendező: Ti West, forgatókönyv: Nathaniel Halpern (Charles Dickens regényéből), operatőr: Checco Varese, vágó: David Kashevaroff, Ti West, zene: Tyler Bates, látványtervező: Eve Stewart, producer: Emma Watts, szereplő: Johnny Depp, Ian McKellen, Rupert Grint, Sam Claflin, Daisy Ridley, Arthur Conti, Andrea Riseborough, Tramell Tillman, Bemutató: 2026. november 12. Forgalmazó: UIP-Duna Film korhatár: 16 év
A Karácsony ereje
Az Ebenezert Johnny Depp miatt vártuk. Jött, láttuk, visszavárjuk egy jobb filmben is.
Amikor Ti West Dickens karácsonyi meséjét fantasyra hangszerelte át, az alaptörténeten nem sokat változtatott. A kapzsi, embergyűlölő Ebenezer Scrooge-t (Johnny Depp) Szenteste meglátogatja hét éve halott üzlettársának, Jacob Marley-nek (Ian McKellen) leláncolt, borzasztóan kínlódó szelleme. Segíteni akar Ebenezernek, hogy barátja ne jusson hasonlóan sanyarú sorsra a túlvilágon. 
Scrooge még magához sem tért első ijedtségéből, máris ott a múlt karácsonyainak szelleme (Andrea Riseborough). Az ő segítségével Ebenezer visszaemlékezik elhanyagolt kisfiú önmagára, s arra, milyen volt szerelmes fiatal férfiként, mennyi szenvedés árán lett zárkózott és kegyetlen. A jelen karácsonyának szelleme (Tramell Tillman) elkalauzolja unokaöccse, Fred (Sam Claflin) elegáns, vidám, majd pedig éhbéren tartott beosztottja, Bob Crachit (Rupert Grint) szegényes, de boldog családi karácsonyára. A jövő karácsonyának szelleme (Robert Strange) érkezésekor Ebenezer készen áll a változásra, már csak egy egészen kicsi hiányzik hozzá…
A Karácsonyi ének 1843 decemberében megmentette Dickens karrierjét, Depp rajongói kimondva-kimondatlanul ugyanezt remélik az Ebenezertől. Ti West (X-trilógia) rendező és csapata a jelek szerint biztosra akartak menni mind a témával, mind az időzítéssel: a premierrel jócskán elébe vágtak a Karácsony-dömpingnek.
Dickens közismert kisregényének megfilmesítésével meglehetősen népes, s nem kevésbé illusztris társaság tagjai lettek. A 183 év alatt sok minden történt a sztorival, irodalmi alkotásként még hamisították is, 1935-től (Scrooge, r: Henry Edwards) napjainkig pedig számos film- és animációs változat, még számosabb televíziós adaptáció készült belőle. A Disney is vitte, és a maga univerzumára formálta (Mickey karácsonyi éneke, 1983), legutóbb, 2022-ben a Netflix készített belőle animációs musicalt (Scrooge: A Christmas Carol, Stephen Donnelly).
A történet ennél is szabadabb kezelésére csak néhány példa: a Szellemes karácsony (Scrooged, Richard Donner, 1988) modern környezetbe helyezett romkom, míg A karácsony szellemében (Spirited, Sean Anders, 2022) zenés komédia. A brandekké vált sorozatokat is megihlette: készült Doctor Who-s, Szezám utcás, sőt Barbie-s sorozatepizód is. Hogy hány lazán kapcsolódó, egy-egy motívumát átvevő alkotás létezik – Hupikék törpikék-variáns, női Scrooge-karakter –, az jóval hosszabb kutatást kívánna.
E számos cím-, és értelmezésvariációban az a közös, hogy Ebenezer címmel Ti West jelen munkáján kívül csupán egy készült: egy 1998-as kanadai tévéfilm. Ebben a rendező, Ken Jubenvill és Donald Martin forgatókönyvíró westernközegben játssza le a történetet, a címszerepben pedig Jack Palance brillíroz. Egy unalmas téli estét mindenképpen megér, csodásan szuttyog a sár a főutcán, és szép ívelten repül a cowboycsizma a kocsma előtt áhítatosan karácsonyi dalt éneklők közé. Hogy ki dobja, természetesen nem áruljuk el, ahogy azt sem, ki rágja ezeket a szavakat a szivar mellett a foga között „Micsoda nevetséges idő- és pénzpazarlás!” – mármint a karácsony.
A fentiek fényében magától értetődő a kérdés, érdemes volt-e ismét elővenni Dickens 180+-os történetét, ha már ilyen sokszor megmutatta, milyen mélyen, hány alakváltozatban ágyazódott be a városi folklórba. Miért ne, mondhatjuk, hiszen Ti West Ebenezere gót horrorként definiálja, s mint ilyen, unikálisnak ígéri magát. Mozifilmként ez igaz is, ám Nick Murphy nem is olyan régen, 2019-ben készített Karácsonyi ének címmel egy televíziós minisorozatot (nálunk ugyanakkor, az HBO karácsonyi műsoraként volt látható), ami gót horror stílusban, pompás viktoriánus közegben mondta újra Dickens történetét. Divat-időben már az is távolinak mondható a Drakula (Francis Ford Coppola, 1992)-nyitotta vámpíros-viktoriánus sortól (Interjú a vámpírral, Az Álmosvölgy legendája), s el is választja tőlük valóságközelibb alapja.
Ti West jó nevű horrorrendező, az eddig televíziós produkciókat jegyző Nathaniel Halpern forgatókönyvíró szakavatottan adaptálta Dickenst, Depp sem vesztette el szimpátiánkat megalázó bulvárválása után. Emellett kulcsszerepre megnyerték a kitűnő, közszeretetnek örvendő Ian McKellent, látványtervezőnek Eve Stewartot (A király beszéde, Nyomorultak, A dán lány), Tyler Bates már-már West állandó zeneszerzője, s nagy produkciókban (NCIS, John Wick) is bizonyított.
A film mégis jóval hosszabbnak tűnik a maga két órájánál, s ennek nem az az elsődleges oka, hogy a gót horror kiment a divatból. Dickens viccelődik, a film karikíroz, s ez a hozzáállásbeli különbség számos jelentésbeli elmozdulást hoz létre. A beharangozók egekig dicsérték a sminkeseket, akik Deppből gonosz vénembert varázsoltak. Nehéz osztanunk a lelkesedésüket, mert akinek a karvalyorrú Scrooge-ról nem a Batman visszatér (1992) Pingvinje (Danny DeVito) jut eszébe, az nem látta a Tim Burton-filmet. (Bizonyos fejtartásoknál, profilból Dantéra is emlékeztet, ami feltehetően nem volt cél.)
Dickens kisregénye a végsőkig leegyszerűsített tanmese. West csaknem két órás filmje minden másodpercében túldíszített, zsúfolt gót kavalkád, az obligát temetővel, sírokkal, halottakkal. Mindez Burton zsenijének nyomaival a karaktereken, a jelenetezésen, a szcenírozáson, a kellékeken. Mindez nem volna baj, ha a használt alkotóelemek szervesülni tudtak volna egymással. Dickens Westnél nem vegyül a góttal, horrorral, ahogyan különvalók az obligát színesbőrű karakterek, a családi élet idealizált képei és a többi – javarészt független jeleneteket látunk, amiket a főszereplő köt össze. És folyton-folyvást a zombik, akik csakúgy kilógnak még a nagyon tág és befogadó gót közegből is, mint a szegény sorsú szereplők lábujja a lyukas zokniból.
Az Ebenezer címmé emelése két okból tud mást, mint a Karácsonyi ének. Egyrészt a név jelentése (eben ‘kő’, ezer ‘segítség’), ami Sámuel 1. könyvére utal (7,12; a filiszteusok fölött aratott győzelem emlékére állított kő történetére: „Akkor Sámuel vett egy követ, fölállította Micpa és Sén között, és elnevezte Ében-Háézernek, mert azt mondta: Mindeddig megsegített bennünket az Úr.”) magában foglalja, hogy Isten nem hagyja cserben azt, aki bízik benne. A másik ok a személyesség, a felnőtt, meggonoszodott Scrooge visszakalauzolása szeretetre vágyó, elhanyagolt gyermeki énjéhez. Ma úgy mondanánk, freudi tanmese, de a Karácsonyi ének mintegy fél évszázaddal korábban íródott.
„Úgy képzelem, hogy jellemünk és cselekedeteink szabják meg életünk irányát és ezzel szükségképpen végzetünket. De ha képesek vagyunk jellemünkön változtatni, cselekedeteinket új célokra beállítani, akkor végzetünk is megváltozhatik.” – írta Dickens. A kisregény és a film között az a különbség, ami a fantasztikus kísértetregény és a fantasy között. A kísértetregénynek lelke van, legyen az bármennyire didaktikus vagy egyszerű is, a fantasy azonban puszta forma Ti West kezén, amivel úgy játszik, ahogy kedve tartja. Meglepő, hogy mindezek ellenére a Karácsony mégis megtörténik a filmben.
A dal szerint az angyal a mennyből jön, de lám, jöhet a pokolból is. Az viszont kétségtelen, hogy a derű, az öröm képessége a mennyből származik, s a néző megy is Ebenezerrel az utolsó húsz percben. A Karácsony csodája félrefogások dacára is képes hatni.
