Make Way – játékteszt


makeway0

Fejlesztő: Ice BEAM; Kiadó: Secret Mode; Platform: PC

Nincs két ugyanolyan verseny a Make Way-ben, amiben a játékosok építik meg a pályát.

Hiánypótló Micro Machines klón érkezett az egyszemélyes Ice BEAm nevű indie fejlesztőtől. A Make Way című árkád autós játékban azokon a pályákon versenyezhetünk, melyeket a megmérettetések előtt álló résztvevők tákolnak össze. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a legszimpatikusabb jármű kiválasztása után a négyfős „csapat” egyénenként eldönti, hogy milyen kinézetű kanyargós vagy egyenes szakasszal hosszabbítja meg a pályát, de akár akadályokat is elhelyezhet. Ha pedig véget ér a futam, akkor tovább toldozgathatunk egészen addig, míg az első helyezett játékos összegyűjt 3000 pontot. Ezek harácsolása szakaszonként történik, és csak annak jut belőle, aki sikeresen áthalad a checkpointokon, vagyis ezúttal nem az a lényeg, hogy elsőként furikázzunk át a célegyenesen.

makeway1Persze a végelszámolásnál olykor egál is kialakulhat, aminek az lesz a következménye, hogy a mindent eldöntő hirtelen halál során a kész pályán leelőzzük vetélytársunkat. Viszont, ha az egyikük leesik a pályáról, akkor meg van a végső győztes személye. A végén nem maradhat el a jutalom: tengernyi xp a jussunk, s szintlépés után valamennyiszer bezsebelhetünk újdonságokat, úgymint vadiúj pályaelemeket, csapdákat vagy akár eltérő küllemű autókat. Tesztalanyunk amúgy lokális vagy online módban nyüstölhető, és ha egyszer végre konzolokon is megjelenik, akkor cross-platform révén a PC-sek az aktuális generációjú masinák tulajdonosaival is megmérkőzhetnek. Mindemellett négyféle játékmód közül mazsolázhatunk. A Race-ben szimplán pontokat kell gyűjtenünk, a Classic-ben már bevethetünk fegyvereket és lehelyezhetünk csapdákat, míg a Chaosban sehol nincs kerítés és automatikusan elhelyezett kelepcék nehezítik meg a dolgukat. És végezetül ott a Custom, melyben személyre szabhatunk minden egyes kritériumot, így az AI nehezségi szintjét is.

makeway2Negatívumként egyedül az esetenkénti rossz szögben beállított kameramozgást lehetne megemlíteni. Ha túlságosan elől robogunk, akkor magunk előtt alig látunk valamit és csak a memóriánkra vagy a szerencsénkre hagyatkozhatunk, ugyanakkor leghátul zötykölődve könnyedén kipenderülhetünk. És ez utóbbi azt jelenti, hogy kevés esélyünk marad a felzárkózásra – főleg, ha a többi induló az ellenőrző pontoknál visszatér, jóval előttünk száguld és lenyúlja a catch uppot.

Legutóbbi hasonló műfajú tesztalanyunkhoz hasonlóan a Make Way is történet nélkül debütált, viszont játékmenet szempontjából sokkal izgalmasabb és kiforrottabb versenyeken vehetünk részt. Jó lett volna, ha készítője belebiggyeszt valamiféle egyedibb pályaszerkesztőt. Olyasmire gondolok, mint például amilyet sok évvel ezelőtt a Stunts-ban láthattunk, mert ebből a szempontból a lehetőségeink tárháza szinte végtelen lehetne.

7 szék

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Kingpin: Reloaded – játékteszt

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (502.)
Következő cikk A tanári szoba - kritika