Áldozat – kritika


az aldozat 1Áldozat (Obet/Victim), rendezte: Michal Blasko, szereplők: Vita Smachelyuk, Gleb Kuchuk, Igor Chmela, cseh-szlovák-német filmdráma, 91 perc, 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!  

Élni és élni hagyni

Egy lépcsőházi esetnek kerít nagy feneket a sajtó és a környéken uralkodó állapotok miatt egy jó kis cigányozásra is lehetőséget ad a helyi politikai erőknek, miközben az igazságot csak nagyon kevesen tudják. A szlovákok korábbi Oscar-nevezettjét nem csak nálunk, a CineFesten, valamint a cseheknél és a szlovákoknál vetítették nagy sikerrel, de a világ számos rangos fesztiválján is jelölték és díjazták. az aldozat 2Az ukrán bevándorló Irina takarításból tartja el magát, valamint középiskolás tornász fiát, Igort és egy saját fodrászat megnyitására gyűjt, miközben az állampolgársági vizsgára készül. Anya és fia egy határ menti cseh kisvárosban élnek a panelrengetegben. Irina éppen Ukrajnában intézi a hivatalos dolgait, mikor hírt kap, hogy fiát megtámadták és súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Azonnal hazasiet és megpróbálja kideríteni, mi történhetett. Az ügyben természetesen a rendőrség is nyomoz, a gyanú pedig a házukban élő romákra terelődik, akikkel már több nézeteltérésük is volt. Az eset nagy zúgolódást vált ki, tüntetést szerveznek az erőszak ellen, amiben a média és a politika is meglátja a nagy lehetőséget. Az igazságot azonban csak Igor tudja és amikor anyjának elmondja, minden megváltozik.az alfozat 3Irinának mintaszerűen kell(ene) élnie ahhoz, hogy megkapja a hőn áhított állampolgárságot, miközben anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé a nyugodt, biztonságos és konfliktusoktól mentes életet. Egy valaha szebb napokat látott, mára teljesen lepukkant lakótelep az otthona, ahol egyáltalán nem könnyű mintaszerűen élni és sok minden az ember akaratán kívül történik. Igor egy átlagos kamasz, aki a nyelvet elsajátítva próbál beilleszkedni és ebben a torna is segítségére van, hiszen a siker, az élmény közös, az elismeréseket már új hazájának szállítja. Barátnője is van és egyre kevesebb dolog köti a szülőföldjéhez.
A cselekmény mindvégig az előítéletek mentén halad előre, Igornak és Irinának bőven elég azt mondani, amit a többiek hallani akarnak, függetlenül az igazságtól. Felvetődik bennünk, hogy előállnak az igazsággal, hiszen a lelkiismeretük is ezt mondatja velük, de mindent mérlegre téve rá kell jönniük, hogy azzal csak veszíthetnek. A közutálat eleve garantált, amit tovább fokozna, hogy egy olyan történést bolygatnának meg, amit már mindenki elkönyvelt a saját (vélt vagy valós) igazának alátámasztására. az aldozat 4A film a kelet-európai alkotások jellegzetes stílusjegyeit magán viselve mutatja be a kelet-európai hétköznapokat, ahol mindenki próbál valahogy boldogulni, miközben tele van indulattal, feszültséggel és előítélettel. A nem is olyan mélyen elrejtett sérelmek kerülnek felszínre az eset által és ezt próbálja meglovagolni a politika és a média. Egyszerűsége és visszafogottsága mellett következetesen felépített és sokrétegű. Az anya-fia kapcsolaton keresztül mutat be egy közeget, ahol a beilleszkedés, a közösséghez tartozni akarás iránti vágy és az egyéni boldogulás fölé helyezett össztársadalmi problémák is teret kapnak.

Dokumentarista jellegénél fogva a film olyan, mintha egy valós esemény résztvevőit követné a kamera, mely érzethez a hiteles színészi játék is hozzájárul. Nyers, realista, őszinte és sallangmentes, csak megmutat, nem magyaráz és nem ítélkezik. Az értékelés, az üzenet dekódolása a nézőre marad, nekünk kell eldöntenünk, ki is a valódi áldozat ebben a történetben. Ez csak látszólag egyszerű dolog. A szórakoztatás nem elsődleges cél, az Áldozat sokkal inkább gondolatébresztő és beszélgetést indukál, ahogy az elsőfilmes rendező a saját maga által felállított korlátok között terjeszti ki a valóságot és egy banális dologból kiindulva tár fel magasabb szintű összefüggéseket az emberi természet boncolgatása által. 75

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Élet a Végtelen történet után, ezt a dokut is néznénk - trailer
Következő cikk Viccesen felidézzük, hogy a Nem vénnek való vidék, milyen jó film