Fejlesztő: Squidbit Works; Kiadó: PID Games, PixelHeart; Platform: PC, PS4|5, Xbox One & Series X|S
Klasszikus árkád akciójáték a Lords of Exile változatos játékmenettel, ám egészen a végső megmérettetésig várnunk kell az igazán kihívást jelentő párharcra.
A Lords of Exile története szerint Exilia földjeit ellepték a sötétség teremtményei és a szamurájok. Ezekben a vészjósló időkben csupán egy elátkozott lovag hozhat reményt és győzheti le homályt: Gabrielt irányítva éles karddal nyesegethetjük miszlikbe nemeziseinket, s a nyolc lineárisan felépített pálya lezárásaként valamennyiszer különleges főellenségekkel nézhetünk farkasszemet. Győzelmünk esetén minden egyes alkalommal új képességre teszünk szert, amiket a rákövetkezendő szinteken gyakorta kamatoztathatunk.
Protagonistánk enyhén lomha karakter, hiszen futásra képtelen, ellenben becsúszó talentuma révén be tud férkőzni a szűkebb vájatokba, ahol ajtókat nyitható kapcsolókat állítgathat vagy magához veheti a másodlagos dobó fegyvereket, úgymint például késeket, bombákat vagy bumerángokat. Ezekből egyszerre csak az egyik típus lehet tarsolyában, és egyidejűleg maximum 20 darab, de ha diadalmasan távozik az egyik boss harc után, akkor ennek mennyisége tízzel növekszik. A további kvalitásai persze a pályák zárásaként mindig bővülnek, ugyanis idővel kétszer ugorhat, erősebbé válik a kardja, körkörösen forgó pajzs védi és támadást asszisztáló árnyakat hívhat maga mellé. Ez a két különböző fizimiskájú lidérc azonban nem csak a gonosz démonokat tudja lepuffantani vagy dárdával szétzúzni, hanem olykor előrehaladáshoz is be kell vetni őket.
Jutalomban részesülünk, miután Gabriellel minden egyes rossz arcúval leszámoltunk. Kapunk két különböző játékmódot: egyrészt a Speedrunnert, ami sajnálatosan csak lokálisan menti el a statisztikánkat, másrészt pedig ott van Boss Rush, melyben libasorban tehetjük el láb alól a már korábban kifilézett nehézfiúkat. Továbbá megismerkedhetünk egy új karakterrel, mégpedig Lyriával, aki jóval fürgébb, plusz hangyányit hatékonyabb az eredeti főhősnél, és kard suhintás helyett végtelen mennyiségű tőrt dobál. Természetesen mindhárom opcióban kiválaszthatjuk mindkettőjüket, így a történetet egy másik szemszögből is átélhetjük.
Különös, nem éppen szokványos egyveleget alkot a Lords of Exile. Az egyszemélyes spanyol fejlesztő platformerének irányítása és fizikája a 16-bites, míg látványvilág és hang, illetve zene szempontjából inkább a 8-bites korszakra emlékeztet. Jól látható, hogy stílusára óriási hatást gyakorolt a japán anime stílusa, s még a muzsikáját is egy szakmájában neves komponista, bizonyos Kosiro Júzó szerezte, aki 1986 óta több ismert címnek szerzett aláfestő dallamokat, úgymint például a Sonic the Hedgehog, a Streets of Rage-sorozat vagy a Shenmue II.
A Lords of Exile-ban végtelen mennyiségű élettel veselkedhetünk neki a sztorinak, ámde kihívást csak a záró akkordban tapasztaltam. Egy kicsit lehetett volna nehezebb ez a régi Castlevaniára hajazó ügyességi játék, mert ez a klasszikus műfaj igencsak megköveteli a kínszenvedést, és az sem vált előnyére, hogy a kisebb rosszfiúkat jellemzően egyetlen csapással örök vadászmezőkre küldhetjük. Egyébként pedig szórakoztató játék, és mindent egybe vetve 5-6 óra erejéig majdnem teljesen kikapcsolt.
Legutóbb ezt teszteltük:
