Kálmán-nap, rendezte: Hajdu Szabolcs, szereplők: Hajdu Szabolcs, Tóth Orsi, Földeáki Nóra, Gelányi Imre, Szabó Domokos, magyar filmdráma, 71 perc, 2023., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Menteni a menthetetlent
A Ernelláék Farkaséknál után itt a házassági trilógia középső része, amit az alkotók reményei szerint még az idén követni fog a harmadik, befejező. Színpadról került a filmvászonra ez is, így csak ritkán hagyja el a négy falat, de hát éppen ott, a négy fal között lehet a legjobban a másik fejéhez vágni a kevésbé kedves dolgokat. A Kálmán-nap úgy tud szórakoztató lenni, hogy közben minden képkockájában szembesíti a nézőt a saját gyengeségével és az élet hiábavalóságával. 
Néhány évvel ezelőtt az egyik szomszédom azzal keresett meg, hogy ismerek-e valakit, aki itt és itt lakik, mert a gyereket oda akarja járatni iskolába és szüksége lenne egy ideiglenes lakcímre a beiratkozáshoz. Nem laknának ott, tényleg csak egy befogadó nyilatkozatról lenne szó, amit alá kellene írni. Mondtam neki, hogy az egyik rokonom pont ott lakik és szerintem a dolognak nincs semmi akadálya. Az ígéret volt a dolog könnyebbik része, mert utána mindezt elő kellett adnom a rokonnak is. Mert ugye az ember legtöbbször bele sem gondol, milyen bonyodalmak járhatnak ezzel. Egyszerű példa az életből, ami bármelyikünkkel megtörténhet (és talán meg is történt) és hogy éppen ezt hoztam fel, azért van, mert a Kálmán-nap pont ezzel indul és kell hozzá egy Hajdu Szabolcs, aki egy minőségi és szórakoztató konfliktust generál majd ebből.
A filmbéli egyik házaspár, Levente (Szabó Domokos) és Zita (Földeáki Nóra) ugyanebbe a helyzetbe kerül és hasonlóval szeretnének előhozakodni a másik, baráti házaspárnak, Kálmánnak (Hajdu Szabolcs) és Olgának (Tóth Orsi). Ők sem gondolják végig az ezzel járó következményeket, csak érzik, hogy ez nem egy szokásos, egyszerű és ártalmatlan kérés, ezért kapóra jön a Kálmán-nap, amit közösen ünnepelhetnének. Meg is hívatják magukat annak rendje és módja szerint, aztán ahogy elkezd fogyni a pálinka (aminek még az alapanyagán sem tudnak megegyezni), egyre jobban oldódnak a gátlások és egymás nyakába zúdítják a problémáikat. Azokat a problémákat, amiket az ember normális esetben nem oszt meg másokkal. Sokszor még saját magával sem.
Fájóan életszagú az egész, ahol a játékidő alatt mindenki kinyilatkoztat a családról, a házasságról, a gyerekvállalásról, a férfi-női szerepekről, az intimitásról, a vágyakról, célokról és félelmekről a barátok és egymás előtt. Mintha teljesen új embereket ismernénk meg, holott ez a valódi, felszínre kívánkozó – egyikük esetében már konkrét fizikai fájdalommal járó -, elnyomott énjük. A két értelmiségi pár kiegészül egy ötödik taggal, a ház körüli teendőket ellátó, ezermester Ernővel (Gelányi Imre), aki nemrég vesztette el feleségét és akinek egyszerű, őszinte és ösztönös válaszai, illetve reakciói egyfajta görbe tükörként vannak jelen.
A filmben semmi olyan nem történik, ami a való életben ne történhetne meg, egyetlen karakter sincs olyan tulajdonságokkal felruházva, melyekkel egy hús-vér ember ne rendelkezhetne. Hajdu Szabolcs filmjeinek alapismérve ugyanis az emberi lépték, a valósághű megközelítés, az átlagoshoz való konvergálás. Az átlagos ugyanakkor nála soha nem egyenlő a középszerűvel. Ehhez mérten teljesen hétköznapi gondolatokat és érzéseket mutat be, melyek a jól megkomponált dialógusokon keresztül fejtik ki hatásukat. Általában minden jókor és jó helyen hangzik el, minden odaszúrás, érv és ellenérv a minőségi konfliktust szolgálja, azt, hogy akár néhány szereplő interakcióján keresztül is sokakat érintő problémák legmélyére nézzünk.
Ritka az olyan, hogy a néző képes élvezni azt, ami róla szól és nem éppen jó színben tünteti fel. Még ritkább az, hogy magára ismerve felnevet és nem kínjában, hanem őszintén és felszabadultan. Hiszen nincs abban semmi szégyellni való, hogy emberek vagyunk és hibákat követünk el akár azzal, hogy teszünk valamit vagy akár azzal, hogy nem. Okosan és őszintén kell az ilyen filmet csinálni, ennyi a titka. Így lesz a Kálmán-nap egy, a vihar előtti csendet röviden és tömören ábrázoló alkotás sallangmentes, modorosságtól és manírtól lecsupaszított, nyers és natúr színészi játékkal, betaláló párbeszédekkel és a saját gyarlóságát felismerő, mégis elégedetten távozó nézővel.
