Haláli hullák hajnala (Shaun Of The Dead); rendező: Edgar Wright; főszereplők: Simon Pegg, Nick Frost, Kate Ashfield, Lucy Davis, Dylan Moran, Penelope Wilton, Bill Nighy, Jessica Stevenson, Peter Serafinowicz; brit horror-vígjáték; 99 perc; világpremier: 2004. április 9.; (16)
Pánik London utcáin: 20 éves a Haláli hullák hajnala
Már megint valami, ami azt bizonyítja, hogy az öregedésünk felgyorsult és megállíthatatlan: 20. születésnapját ünnepli a Haláli hullák hajnala, ami nem szimplán horror-vígjáték, hanem rom-zom-kom. Elmeséljük, hogyan talált egymásra Simon Pegg, Nick Frost és Edgar Wright, milyen filmek hatottak rájuk, hogyan rakták össze az első mozijukat és a híres lemezdobálós jelenetre is külön kitérünk.
Nem csak a Haláli hullák hajnalának van idén kerek jubileuma, hanem Simon Pegg és Nick Frost barátságának is. A két angol színész-komikus-forgatókönyvíró 30 éve ismerkedett meg; úgy, hogy Frost ugyanabban a mexikói étteremben pincérkedett Londonban, ahol Pegg akkori barátnője. Az egyik esti műszak után Pegg beült a személyzettel egy kocsmába, és pár ital elfogyasztása után kiadott egy Chewbacca hangot, amit egyedül Frost ismert fel, ráadásul nagyot nevetve. A következő kocsmázáson már csak ők ketten vettek részt, és kiderült, hogy rengeteg mindenben egyezik az ízlésük – főleg ami a humort, a zenét és a filmeket illeti. Máig tartó szoros barátságot kötöttek, lakótársak lettek, mindig ugyanabba a közeli kocsmába jártak (erről majd egy kicsit később) és rengeteg filmet néztek meg együtt. Első közös moziélményük a Ponyvaregény volt, melynek megtekintése után óriási Tarantino rajongókká avanzsáltak, és ha akkor ott valaki azt mondja nekik, hogy egy szép napon majd QT lesz az ő rajongójuk, azt ott helyben kiröhögték volna.
Pegg az Asylum színészeként és forgatókönyvírójaként találkozott Edgar Wrighttal, aki a sorozat rendezője lett. Barátságukat – többek között – a Holtak hajnala című 1978-as horrorklasszikus iránti imádatuk alapozta meg, és a Frosttal közös sörözések során megegyeztek abban, hogy egyszer majd csinálnak egy saját zombifilmet. Ez végül már a Spaced című sorozatukkal összejött nekik, amiben a nagyjából megszokott felállásukban vettek részt: Wright rendezett, Pegg forgatókönyvet írt és főszerepet játszott, Frosté volt az első számú mellékszerep.
A két évadot megért széria főszereplői Tim (Pegg) és Daisy, akik lakótársak lesznek, és Tim legjobb barátjával, Mike-kal (Frost) együtt mindenféle furcsa és vicces kalandokon mennek keresztül. Az Art című epizódban a főhős némileg tudatmódosított állapotban nekiáll játszani a Resident Evillel, majd ezután zombiapokalipszist hallucinál. A sztorit az ihlette, hogy Wright egyszer valóban végiggamerezett egy egész éjszakát és amikor kora hajnalban lement az éjjelnappaliba, valahogy ledöbbentette az üres utcák látványa. Azon kezdett el agyalni, hogy az USA-hoz képest a fegyverbirtoklásban sokkal kevésbé aktív britek, hogyan küzdenének meg egy invázióval.
A szóban forgó Spaced epizód:
A második Spaced évad elkészülte után Pegg és Wright nekiállt első mozifilmjük megírásának, melynek eredetileg a Tea Time Of The Dead címet adták. Szokásuk szerint egy nagy táblán vázolták fel maguknak a cselekményt, és amikor már minden szálat kibogoztak, megírták a szkriptet. Elkezdtek házalni vele, de sok elutasításban részesültek – volt, ahol azt mondták nekik, hogy a sztorijuk horrorfilmnek nem elég ijesztő, vígjátéknak meg nem elég vicces. Végül a Working Titles karolta fel az ötletüket; az a cég, amelyik pont olyan rom-komat forgalmazott, amiket Peggék forgatókönyve kigúnyolt. A sztorira a felénk kevésbé ismert brit vígjátékok és a Holtak hajnala mellett olyan klasszikusok hatottak, mint az Arizonai ördögfióka, a Hullajó, a Madarak, a Psycho, a Vissza a jövőbe és a Michael Jackson féle Thriller hosszú klipje, ráadásul a filmbeli olasz éttermet Lucio Fulci olasz horrorrendező után nevezték el Peggék. A produkciót hivatalosan a 2002-es Cannes-i Filmfesztiválon harangozták be, és ekkor már Shaun Of The Dead volt a címe, a Dawn Of The Dead, vagyis a Holtak hajnala nyomán.
A forgatás 2003 nyarán zajlott Londonban; elsősorban a Crouch End nevű negyedben, ahol maga a történet is játszódik. A zombistatisztákat a Spaced rajongói csoportjából verbuválták: 150 felnőtt és 50 gyermek alakított élőhalottat. A körülmények meglehetősen mostohák voltak, ráadásul a szűkös költségvetés miatt a háttérszereplők lényegében ingyen dolgoztak, és a rendező szerint a forgatás után már nem rajongtak annyira a Spacedért. Ami a színészeket illeti, Peggék mindenkit leszerződtettek, akit szerettek volna, egy kivétellel – Helen Mirren nemet mondott, mert nem találta eléggé viccesnek Barbara karakterét.
Aki ismeri a Cornetto filmeket, az tudja, hogy azokban a zene mindig fontos szerepet játszik. Ez már a Haláli hullák esetében is így volt: a soundtrack jó pár olyan dalt tartalmaz, aminek a témája kötődik, vagy kötődhet a világ végéhez. Ilyen a Specials-től a Ghost Town, a Smiths-től a Panic, az olasz horrorfilmekhez kisérőzenét készítő Goblintól a Zombi – ezenkívül az alapból horroros nevű Ash zenekar három számot ajándékozott a filmnek, amibe belejátszhatott az is, hogy Wright akkoriban az együttes gitárosával, Charlotte Hatherleyvel járt. Két dalt a Queen jegyez: az egyik a Shaun és Ed (avagy Pegg és Frost) közötti bromance-hez remekül passzoló You’re My Best Friend, illetve a később a világ legvidámabb slágerének választott Don’t Stop Me Now. Utóbbi annyira fontos szerepet játszott, hogy egy komplett jelenetet erre koreografáltak a filmkészítők, és bajban lettek volna, ha elutasító választ kapnak, de Brian May szerencsére igent mondott.
Pegg a Don’t Stop Me Now-s jelenetet elemzi:
A Haláli hullák hajnalát 2004 áprilisában mutatták be az Egyesült Királyságban, néhány hónappal később pedig az USA-ba is megérkeztek az angol zombik, 700 vászonra, ami elég komoly számnak tekinthető egy kis költségvetésű brit film esetében. A 6 millió dolláros büdzsé aztán sokszorosan megtérült: közel 40 milliós bevétellel zárt a film. A sikerhez hozzájárulhatott az is, hogy olyan hírességek vették szárnyaik alá Wrighték alkotását, mint John Carpenter, Joe Dante, Peter Jackson, Stephen King, John Landis és Quentin Tarantino. Tom Cruise és J.J. Abrams is nagy rajongónak számít, és ennek is köszönhető, hogy Pegg mindegyik Mission: Impossible filmben szerepelt 2006 óta.
A fent említett urak dicséretei felkerültek a Haláli hullák hajnala amerikai posztereire, ami viszont a legjobban megmelengette Pegg és Wright szívét, az a Holtak hajnalának rendezőjétől, George A. Romerótól érkező elismerés volt. A zombipápának annyira tetszett a Shaun Of The Dead, hogy a két fiatal angol titánt felkérte egy-egy miniszerepre a Holtak földje című filmjében. Természetesen élőhalottakat kellett alakítaniuk, és attól már végképp elolvadtak, amikor a helyszínre érkezve Romero egy olyan kitűzővel fogadta őket, amit Peggék küldtek neki korábban, és amit Shaun visel a Haláli hullák hajnalában, csak ezen a George A. Romero név állt. Mellékes infó, hogy a Holtak hajnalának Zack Snyder rendezte remake-jét majdhogynem akkor mutatták be a mozik, mint a Shaun Of The Deadet.
A Cornetto trilógia első része húsz évvel a premierje után is kiválóan működik horrorként, vígjátékként és romantikus filmként is. Utóbbi műfaj jelen van Shaun és Liz diszfunkcionális kapcsolatában, ahogy Shaun és Ed bromance-ében is (közismert tény, hogy Pegg és Frost a valóságban is legjobb barátok). A Haláli hullák hajnala egyes elemzők szerint egy igazi nihilista poszt-9/11-es alkotás és számos hétköznapi problémával foglalkozik, az elidegenedéstől kezdve a felnövésen (vagy fel nem növésen) és a kényszeres fogyasztáson át az alkoholizmusig. És ha már a témánál vagyunk: a film fontos helyszínének számító Winchester pubot egy olyan kocsma ihlette, ahova Pegg és Frost rengeteget járt a 90-es években. A szóban forgó egység a Shepherd’s névre hallgatott, és az az érdekes, hogy a közelében volt egy Winchester nevű pub is. A filmbeli kocsma végül az utóbbi nevet kapta, természetesen a fontos szerephez jutó puska miatt. A forgatási helyszínül szolgáló krimó amúgy a Duke of Albany névre hallgatott, és ma már nem létezik, lakások vannak a helyén. Visszatérve a Shepherd’s-re: ott is John és Bernie volt a tulajházaspár neve, ott is mindig random módon megszólalt a zenegép, Pegg és Frost pedig rengeteg kvízen vettek részt a helység falai között.
Ha már szóba jött a zene, nem mehetünk el a film egyik kulcsjelenete mellett. Amikor Shaun és Ed tudomására jut, hogy a zombik a fejükön sérülékenyek, lecipelnek egy kupac lemezt a hátsó kertbe, és még ebben a szorult helyzetben is azon filóznak, hogy melyik zenemű számít kevésbé fontosnak – ami nem jó, azt könnyű szívvel dobálják az élőhalottak fejének. A forgatás előtt a filmkészítők igyekeztek minden említett előadóval felvenni a kapcsolatot: közülük Mark Knopfler nem reagált, Sade viszont azt üzente, hogy nyugodtan nekidobhatják a zombiknak a Diamond Life című albumát, és a New Order tagjai is örömmel mondtak igent. Az eredeti forgatókönyvben David Bowie lemezei is szerepeltek volna, és a korai remekművei helyett a Labyrinth soundtrack repült volna az élőhalottak felé. Bowie képviselője azt írta vissza, hogy „David egy kicsit furcsán áll ahhoz a filmzenéjéhez”, így végül Peggék Prince mellett döntöttek (a Purple Rain és a Sign O’ The Times marad a dobozban, a Batman soundtrack viszont mehet a darálóba). A jelenet arra az örök dilemmára is reflektál, hogy a Stone Roses második lemeze jó-e vagy sem.
Pegg sztorizik a lemezdobálós jelenetről:
Ami a zombikat illeti, Pegg több fórumon is megjegyezte, hogy ő a Romero szabadalmaztatta, tébláboló élőhalottak híve, ellentétben pl. a 28 nappal később című 2002-es horror szteroidos szuperatléta zombijaival, hozzátéve: „a halál nem egy energiaital”. Szintén a Danny Boyle filmre utalnak a Haláli hullák hajnalában akkor, amikor előbb Shaun, majd Ed is kijelenti, hogy nem hajlandóak kimondani a Z betűs szót. Pegg szerint egy zombi nem más, mint egy elcseszett élet szimbóluma, és bizonyos értelemben Shaun is egy kicsit zombis életet él, mielőtt beüt az apokalipszis.
Nem sokkal a film bemutatása után felmerült egy folytatás lehetősége From Dusk Till Shaun címmel, de aztán Peggék elvetették az ötletet. Készült viszont egy prequel-spinoff jellegű képregény, ami egy nappal a film kezdete előtt játszódik, és a Mary nevű karakter a főszereplője (ő az, akit a hátsó kertben felnyársal egy napernyőtartó); Shaun itt csak háttérszereplőként bukkan fel. 
Wright és Pegg végül úgy döntött, hogy egy amolyan laza trilógiát készít, melynek részeit a Cornetto fagyi köti össze. A Haláli hullák hullák hajnala volt a piros Cornetto, 2007-ben érkezett a kék, vagyis a zsarufilmeket parodizáló Vaskabátok (ezen sorok írója szerint a legjobb rész), 2013-ben pedig a sci-fis zöld, a Világvége – utóbbi lett a legkomolyabb és egyben a leggyengébb Cornetto fejezet. Pegg és Frost több egyéb produkcióban is dolgozott együtt, pl. a Paul című filmben, és itt már Frost is debütált társforgatókönyvíróként. Szerepeltek együtt még a Tintin kalandjaiban, a Mészárszék rulez című vígjátékban és a Truth Seekers elnevezésű sorozatban. 
Az ötödik X-et pár nap múlva betöltő Wright olyan filmeket rendezett, mint a Scott Pilgrim a világ ellen, az Ant-Man, a nálunk Nyomd bébi nyomd címre hallgató Baby Driver, valamint az Utolsó éjszaka Sohóban. Állítólag a következő filmjében megint fog játszani Pegg (hogy ez az esetleges Running Man remake lesz-e, azt nem tudni), aki nem zárkózott el attól, hogy egyszer még csinálnak egy negyedik Cornetto filmet, de ígéretet nem tett, és valószínűleg minimális az esély arra, hogy folytatódjon a trilógia. Mi viszont egyvalamit mindenképp megígérhetünk: ha 2027-ben is lesz még Hetedik Sor, akkor a Vaskabátoknak is szentelünk majd egy jubileumi cikket.
A szerző gyűjteményéből:
A koronavírus-járvány alatt is visszakacsintottak a filmre:
Simon Peggék humorral figyelmeztetnek, itt a Haláli hullák hajnala 2
