Fejlesztő: Slipgate Ironworks; Kiadó: 3D Realms; Platform: PC, PS4|5, Xbox One & Series X|S
A Phantom Furyban visszatér Shelly, akivel az Aftershock után egy emberiséget érintő fenyegetés felszámolása mellett bosszúhadjáratba indulhatunk.
Legutóbb a tavaly októberben, a körülbelül egy év csúszással megjelent Ion Fury: Aftershock apropóján szállhattunk még egyszer utoljára szembe Shelly „Bombshell” Harrisont irányítva a régi antagonistájával, Dr. Heskellel, kinek akkor végérvényesen (?) lezártuk életének eme csinnadrattával teli szakaszát. Most viszont protagonistánk egy egészen más slamasztikát igyekszik felgöngyölíteni, ám a kezdeti fázisában a kronológiájáról pontosan csak annyi tudunk, hogy a korábbi történésekhez képest az események évekkel a DLC után zajlanak. A helyszínünk egy USA-ban található szupertitkos laboratórium, ahol hősünk kómából való felébredése után rádöbben, hogy karját mechanikus végtaggal pótolták. Hogy ki tehető felelőssé, és hogyan veszítette el, azt azonban egyelőre nem tudni. Ám kapcsolatot létesít megbízóival, akik kikotyogják, hogy bolygó egészét tekintve szörnyű apokalipszis vár teljes populációra.
A 2016-os Bombshell után ismét a Slipgate Ironworks vette kezébe a franchise sorsát. A fejlesztőcég ez idő tájt nem tétlenkedett, aminek olykor leginkább a játékosok látták lelki és anyagi kárát. A közelmúltban jelentkeztek Korai hozzáférésből kiszabadulva a GRAVEN és a WRATH: Aeon of Ruin teljes változatával, de a Kingpin: Reloaded kapcsán ők zongorázták le minden idők egyik legfölöslegesebb újrafeldolgozását. A Phontom Fury fejlesztésének hivatalosan valamikor a 2022-es esztendő tájékán ugrottak neki, de az eredetileg betervezett megjelenést – tán érthető okokból – csúszás követte. Jelen akció-FPS-ünket, a két Fury epizód közeli megjelenéseinek köszönhetően érdekes dolog összehasonlítani, már csak azért is, mert tartalom szempontjából szinte ég és föld a köztük lévő különbség.
Szomorú, de azért annyira nem meglepő, hogy a Phantom Fury játékmenet szempontjából s zsánerén belül lényegében semmiféle állejtős újdonsággal nem rukkol elő. Shellyvel fegyvert ragadva gonosz katonák és mutáns lények ellenében indulunk „csatába”: a testrészek a találat helyétől függően össze-vissza repkednek, ami kifejezetten látványosan sikerült. Támadási eszközeink közül jónéhány visszaköszön a korábbi részekből: ilyen például az elektromos bot, a pisztoly vagy a gépfegyver, ámbátor nóvumként kifejezetten hatásosnak bizonyult a ránk heggesztett kacsó és a fagyasztó mordály, mellyel bárkit pillanatok alatt jéggé dermeszthetünk. Mindezekkel kapcsolatban az egyetlen érdemi újítás, hogy most már az arra kijelölt számítógépeknél karakterünkkel egyetemben felspécizhetjük mindegyiket úgy, ha előtte magunkhoz kaptuk a megfelelő számú lila üvegcséket.
A pályák kidolgozottsága köszönöviszonyban sincs az Ion Furyban látottakkal. A Voidpoint remekművével szemben sokkal lineárisabb gameplayjel van dolgunk. Sehol nincsenek titkos zugok, legfeljebb csak olyan területek, ahova ugrándozva lehet feljutni (és felkapni a jutalmat), valamint a mókás popkulturális kikacsintások drasztikusan lecsökkentek – habár a játéktermi gépekkel ezúttal sem lőttek mellé. Mindeközben az ellenségeink célzási képességei nem túl acélosak, s a hullák gyakran körbe-körbe forognak, de még élő állapotukban is idétlenül rohangálnak – mintha visszaköszönnének Radio City össze-vissza mozgó gengszterei. Olykor irányíthatunk autókat, darukat, de még ágyúkat is, amivel talán hangyányit a Half-Life játékokat szándékoztak megidézni. Olykor jól áll neki a sok koppintás, de valahogy az az érzés fogott el, mintha az alkotók sem értették volna, hogy pontosan milyen típusú lövöldözős játékkal akartak előrukkolni.
Néhány negatívum dacára a Phantom Fury összességében szórakoztató lett, csak éppen piszkosul sokszor támaszkodik klisés megoldásokra, vagyis leginkább abból tevődik össze. Az egysoros szövegek továbbra is vagányak, és szerencsére változatlanul nem veszi komolyan magát.
Legutóbb ezt teszteltük:
