Fejlesztő: Slipgate Ironworks, 2B Games; Kiadó: 3D Realms, Knights Peak; Platform: PC
Az egykoron szebb időket látott valós idejű stratégiai játékok remélhetőleg ismét megkapják a megfelelő rivaldafényt, ugyanis a Tempest Rising bizonyítja, hogy bőven van még szufla ebben a napjainkban lesajnált műfajban.
Akinek hosszú évek óta hiányzik a Command & Conquer franchise következő fejezete vagy eleve elvonási tünetei vannak a klasszikus, minőségi RTS-ek hiánya kapcsán, azok számára örömmel újságolom el a jó hírt, hogy a Tempest Rising jelenti a gyógyírt. A két videojátékos sorozatnak – azt leszámítva, hogy az utóbbi felfogható az előbbi egyfajta modern kori koppintásának, – valójában nincs köze egymáshoz. De meglepő módon tesztalanyunk is egy létező univerzum következő etapját erősíti, mivel – és most kapaszkodjatok – az eddig FPS-eket erősítő Ion Fury-sorozat előtt játszódik kronológiailag mintegy 100 esztendővel. A története szerint a hidegháború eszkalálódása után, egy nukleáris háború kirobbanása után járunk, amikor két frakció egymás elleni öldöklő háborút folytat, hogy megszerezzék a tempest nevű különleges nyersanyagot. Hogy pontosan mi a manó ez az cucc, az a spoilerek elkerülése végett maradjon inkább meglepetés (főleg, hogy a titok a végjáték idején derül ki). Aktuális játékunknak egyébként a sztorija az egyik legnagyobb erőssége amellett, hogy bátran nyúl hozzá a jól bejáratott ötletekhez és nem fél sablonos, de remekül használt frissességet hozni az egykoron patinás zsánerbe.
Magában a játékmenetben viszont valójában kevés újdonságot találunk. A Tempest Risingban a kampány(ok) során két különböző frakció mellett tehetjük le a voksunkat: a GDI után szabadon a Global Defense Forces jelenti a jók csapatát, akiket amúgy a széria korábbi felvonásaiban Bombshell képvisel, és eredetileg azért jöttek létre, hogy a legjobb tudásuk szerint a Földön békét teremtsenek; míg az eurázsiai nemzetek alkotta rosszfiúk a Tempest Dynasty elnevezésre hallgatnak. A kampány módban általuk fejenként 11 küldetést teljesíthetünk és mindenféle fölösleges mellébeszélés nélkül nyugodtan kijelenthető, hogy teljes egészében az említett C&C jelenti a mintát. A küldetések előtt rövid eligazításokat láthatunk – opcionálisan választható, klasszul megírt párbeszédekkel – és az átvezető animációk ugyan nem élőszereplősek, de a kivitelezésük piszkosul hasonló.
Az egyik oldal a megfontoltságra, míg a másik a kőkemény brutalitásra helyezi a hangsúlyt. És ez a kettősség valamennyi perspektívában megtalálható, legyen az egységek típusa, épületek felhúzása és kinézete vagy akár a kőkemény rock stílusú zenei aláfestés tálalása, hiszen mentalitásukat tekintve teljesen ambivalens bandák feszülnek egymásnak. Bevételi forrásból, ergo pénzt jelentő nyersanyagból csupán egyet találunk, s ez ugyebár a kiapadhatatlan tempest, amelyet mi mással, mint a jó öreg harvestereinkkel tudunk begyűjteni. Apró, de fontos újítás, hogy az adott területen ez a vörös színben pompázó izé szép lassan automatikusan újratermelődik, plusz, ha elég szemfülesek vagyunk, katonáinkkal (legyen az földi vagy légi) felkaphatunk ládákat, melyekkel jelképes adaggal tovább terebélyesedik a kasszánk. Persze a tárolónk mérete korán sem véges, ennek apropóján pedig javallott bázisunkon időben silókat telepítenünk, ugyanakkor a bevételünket könnyedén elkölthetjük például tankokra, terepjárókra, helikopterekre vagy védelmi tornyokra, szóval elég sok mindenre. Ezen felül zsozsó fejében ráadásul hívhatunk titkos alakulatokat, akikkel drónokat küldhetünk ellenséges vonalak mögé, de a szőnyegbombázás szintúgy igencsak hatékony tud lenni. A missziók során akkor leszünk sikeresek, ha a fő megbízatásunkat eredményesen elvégeztük, azonban mellékküldetéseket is teljesíthetünk: cserében kapunk teljesítményeket, de ami sokkal fontosabb, hogy tapasztalati pontokat is. Ezeket az eligazítás menüben tudjuk elherdálni és mindig az objektumunkat vagy valamelyik egységünket fejleszthetjük tovább, de igazából csak legnehezebb szinten éreztem igazán ezen jellemzők felspécizésének szükségességét, ahol az AI engem legtöbbször kegyetlenül megleckéztetett.
A Tempest Rising muzsikájának egyik szerzője ismerős lehet a C&C vonalról: a még mindig korai hozzáférésben tanyázó Stormgate-en is közreműködő Frank Klepacki ismét szenzációs tételeket komponált, ugyanakkor a három kollégája sem szégyenkezhet. Találunk tesztalanyunkban egy maximum négy fős multiplayer módot: botok vagy más játékosok ellen egyaránt megmérettethetjük magunkat. A fejlesztők korábban beígérték, hogy többjátékos mód alatt egy harmadik banda felett is bábáskodhatunk, de a megjelenés előtti időszak alatt nem volt lehetőségem kipróbálni őket. Hátha valamikor közeljövőben ők is játszhatóvá válnak.
Legutóbb ezt teszteltük:
