Mindent Éváról (All About Eve), rendező: Joseph L. Mankiewicz, író: Mary Orr, forgatókönyvíró: Joseph L. Mankiewicz, operatőr: Milton R. Krasner, zeneszerző: Alfred Newman, szereplők: Bette Davis, Anne Baxter, George Sanders, Celeste Holm, Gary Merrill, amerikai filmdráma, 1950, játékidő: 135 perc
35 éve, október 6-án hagyott itt minket Bette Davis, a filmművészet talán legkarizmatikusabb színésznője. 10 Oscar-jelöléséből kettőt elnyert, de egy életműdíjjal is megtisztelték. Karrierjét leginkább drámai alakítások jellemzik, a gazdag filmográfiából most a 6 Oscaros Mindent Éváról című örökbecsűt néztük újra. Joseph L. Mankiewicz rendezése pedig ott van a kötelezők között.
A kétszeres Oscar-díjas Bette Davis közel száz filmben szerepelt, tíz alkalommal jelölték arany szobrocskára. Nagyon tudatos nő volt, aki mindent a karrierje érdekében cselekedett. Bárkivel szembe mert menni, legyen szó rendezőkről, producerekről. Ő volt az első, aki (28 évesen) beperelte a Warner Bros Stúdiót, mert úgy érezte, azok csak elherdálják tehetségét. Nehéz személyisége, nyers modora elegánsan cinikus stílussal keveredve megalapozta a forgatások alaphangulatát. Davis a munkában nem ismert megalkuvást, kár, hogy ezt csak kevés rendező használta ki, s megannyi kisstílű szerep után, karrierje vége felé találta meg az a karakter, amely halhatatlanná tette.
1950-ben két ma már megkerülhetetlen filmművészeti alkotás (az Alkony sugárút és a Mindent Éváról) debütált a mozikban. Mindkét film valami nagyon hasonlót akar elmondani a nőkről, pontosabban a filmiparban betöltött szerepükről. A színésznők és általában a nők legnagyobb félelmére reflektál, az öregedéstől és a mellőzöttségtől való szorongásra. Míg Billy Wilder rendezése (Alkony sugárút) a hangosfilmek térhódítását kiáltotta ki bűnbaknak, cinkostársnak pedig a hűtlen rajongókat tette meg, Joseph L. Mankiewicz alkotása (Mindent Éváról) bemutatja, miként válhat a legnagyobb rajongód a legnagyobb riválisoddá. A téma annyira friss, mintha csak tegnap írták volna. A forgatókönyv kísértetiesen rímel Bette Davis magánéletére, aki a negyvenes évei elején tehetsége és kisugárzása ellenére sem gondolkodhatott már nagy szerepekben, hisz akkoriban egy negyvenes nő már idősnek számított.
Pedig Bette Davis a drámai alakításokban tudott igazán kiteljesedni (tíz Oscar-jelöléséből négyet ezeknek a szerepeknek köszönheti), amihez pedig jól jön az érettség és tapasztalat. Olyan karakán, öntörvényű és független asszonyokat alakított, akik mindig elérték céljukat. Egy szerencsés véletlennek köszönhető, hogy ő kapta meg Margo Channing szerepét Joseph L. Mankiewicz Mindent Éváról című mozijában. A főszerepre eredetileg Claudette Colbertet szerződtették le, de a színésznő egészségügyi okokból visszalépett a szerződéstől. Ingrid Bergman túl elfoglalt, Marlene Dietrich túl német volt ehhez a szerephez. Az ekkor 41 éves Bette Davis volt az egyetlen, aki minden tekintetben megfelelt az elvárásoknak. Davis örökre hálás maradt Mankiewicznek a lehetőségért, hisz tulajdonképpen ez a szerep mentette meg karrierjét a feledéstől. Jutalomjátéka Margo Channing szerepében rendíthetetlenül tartja magát a minden idők 100 legjobb alakítása között. A Mindent Éváról volt az első film, amelyből 4 színésznőt is Oscar-díjra jelöltek, valamint 14 Oscar-jelöléssel majd’ ötven évig tartotta rekordját, amelyet James Cameronék a Titanic-kal érték utol.
Adott egy ártatlan, naiv és elveszettnek tűnő-a hangsúly a tűnőn van-, fiatal lány (Eve Harrington), aki a hátsó színészbejárónál, ha kell, bőrig ázva, de minden este végig nézi bálványa, a Méhkirálynő, Margo Channing előadásait. Egyetlen vágya, hogy egyszer a színésznő közelébe férkőzhessen és elmondhassa neki, mennyire rajong érte. Egy este teljesül az álma, s a színésznő legjobb barátnője által bejut az öltözőbe. Szívszorító történetével mindenki szemébe könnyeket csal, még a morózus és kellően cinikus, excentrikus díva, Margo Channinget is olyannyira meggyőzi alakítása, hogy először a szívébe és a bizalmába- majd szép lassan az otthonába fogadja. Eve rajongóból házvezetőnője, asszisztense, majd bizalmasa lesz, aki Margo karrierjét, a barátait és a szerelmét is meg akarja szerezni. Margónak mindene megvan: hírnév, tehetség, karrier, szerető partner, barátok. De 40 évesen túl karrierje csúcsán, gyermektelenül, kicsit úgy érzi, megrekedt az élete, valami hiányzik. „Írj nekem egy kedves, normális nőről, aki éppen lelövi a férjét!”-ahogy ezt mondja kedvenc drámaírójának, ebben a mondatban minden benne van.
Míg Eve Margo hátán felkapaszkodva napról napra közelebb kerül az ismertséghez, befolyásos emberekkel ismerkedik meg, úgy kerül egyre mélyebb érzelmi gödörbe Margo, fájdalmas nézni, ahogy lassan elveszíti mindenét, egy szerepet, a barátait, a szerelmét, s végül önmagát. Bette Davis játéka lehengerlő, a gesztusaiba beleborzongsz, a mimikája, mindig betaláló szarkasztikus megjegyzései. Valami rejtőzködő őrülettel a tekintetében képes megbabonázni. A film az érzelmeinkkel is ügyesen játszik, egy idő után utálni kezded a szerencsétlen kis Eve-et, s sajnálni kezded Margót, mert leginkább ő az, akivel azonosulni tudsz.
A forgatás nem a legjobb hangulatban telt, Bette Davist ugyanis megelőzte híre, partnerei már előre tartottak hisztijeitől. Filmbéli barátnőjével (Celeste Holm) sikerült már a forgatás első napján úgy összekülönböznie, hogy kommunikációjuk kizárólag a szövegkönyvre redukálódott. Bette Davis hangulata és hangja talán legutóbbi válásának köszönhetően finoman szólva durva és rekedtes volt, előző férjével rengeteget veszekedtek, de karakterének ez éppen jót tett. A következő szerelem nem sokat váratott magára: a film forgatása közben beleszeretett színésztársába, Gary Merrillbe, és még azon a nyáron össze is házasodtak.
A filmben feltűnik az akkor még ismeretlen Marilyn Monroe is, aki egy fiatal, butácska színésznőt alakít egy partijelenetben. Hollywood legkelendőbb magyar exportcikke, Gábor Zsazsa épp harmadik férjét fogyasztotta Monroe filmbéli szerelme, George Sanders személyében, s ezért elkísérte férjét a forgatásra. A valódi ok azonban mindenki számára nyilvánvaló volt: féltette Marilyn Monroe-tól sármos urát.
Bette Davis született színésznő volt, úgy tudott rögtönözni, hogy azt tanítani kellene. Amikor a stáb szembesült azzal, hogy Davis partin viselt egyik ruháját kissé elszabták a színésznő vállánál, a jelmeztervezőket pedig a kétségbeesés kerülgette, Davis egyszerűen lehúzta a ruhát a válláról a felkarjára, így úgy tűnik, mintha a ruha így lett volna tervezve.
Annyira filmszerű, hogy a 23. Oscar-Gálán Bette Davis filmbeli vetélytársával, Anne Baxterrel fej-fej mellett indult a legjobb női főszereplő címért, akárcsak a filmben. Végül egyikük sem nyert, mivel a szavazatok megoszlottak. Anne Baxter a való életben is volt olyan pofátlan és törtető, hogy meggyőzze az Akadémiát, hogy a legjobb női mellékszereplő helyett a főszerepért kelljen versenybe szállnia Bette Davis-szel.
Bár Davis karrierje során lecsúszott néhány áhított szerepről (Scarlett O’Hara), Martha karakterét is inkább Elizabeth Taylor kapta (Nem félünk a farkastól), de így is irigylésre méltó karriert épített fel: a legnagyobb férfi sztárokkal játszott a legnagyobb rendezők instruálták, első nőként választották az amerikai filmakadémia elnökévé, a brit filmakadémia tagja lett, megkapta a Kennedy Center kitüntetését is. Szinte élete végéig dolgozott: már hetven is elmúlt, mikor szerepet vállalt a Halál a Níluson című Agatha Christie filmadaptációban.
Bette Davis szenvedélyes dohányos volt, napi több doboz cigarettát szívott el. Rákbetegségben halt meg Párizsban 1989. október 6-án. A Mindent Éváról egy kicsit mindent Davis-ről is. Az egyetemes filmtörténet igen patinás darabja, egy karcos mese a becsvágyról, ügyesen ábrázolva a hiúsággal, irigységgel csordultig telt női lélek összetettségét.
Ez is kötelező:
