
Az egyik legszerényebb zseni
Az ötszörös Oscar-díjas (54! jelölés), több millió rajongóval bíró John Williams a nyugati popkultúra egyik élő legendája, a 92. életévét betöltő mesterről dokumentumfilmet készíteni egyszerre hálás dolog és egyben kockázatmentes vállalkozás, hiszen az is elég lenne, ha a népszerű komponista legismertebb műveit hallgatnánk másfél órán keresztül, közben meg a Maestróról nézegetnénk régi fotókat és archív felvételeket. Szerencsére Spielberg úgy gondolta ennél régi harcostársa még többet érdemel, a produceri felügyelete mellett a Disney+-ra felkerült megható tisztelgésnek így is az a legnagyobb hibája, hogy nem tízszer olyan hosszú.


Szóval sok minden van, de mégis csak a felszínt kapargatják benne, mert ez az életmű akkora, hogy képtelenség egy részben bemutatni. A családi életéből is keveset mutatnak meg. A folyton dolgozó apa három gyermeke közül kizárólag lánya (jó, és még egyik unokája) ül a kamerák elé. A gyermekeivel való kapcsolatát csak azzal érzékeltetik, hogy a lánya örül, ha 90 felett járó apjával olykor eljutnak közösen golfozni.
Az alkotók inkább azt az utat választották, hogy megpróbálják a filmes kollégák rajongását összekötni a közös munkával, ami egész jó, ha épp Spielberg, Lucas, Yo-Yo Ma vagy Itzhak Perlman beszél, illetve megszólalnak pályatársai is, mint Thomas Newman vagy Alan Silvestri. Valamiért olyan művészeket is beletettek, akik nem voltak semmilyen kapcsolatban a Mesterrel. Elvileg ők testesítik meg itt a rajongók archetípusát, de talán jobb lett volna egy igazi átlagember szemén keresztül mutatni, mi mindent adott Williams a világnak. jó, azért a 17 ezres műanyag fénykarddal csápoló közönség kicsit jelzi. A köztes megoldás sem rossz amúgy, de van némi hiányérzetünk, a végét is meglehetősen gyorsan lezárják, semmilyen konkrétumot nem kapunk arról, hogy jelen pillanatban vajon mit csinál kedvenc zeneszerzőnk, maradt-e még befejezetlen álma?
A hiányosságok ellenére azonban egy pillanatra sem lehet unatkozni, szerencsére így is temérdek sztorit és információt kapunk Willams munkásságáról. Az ember csak kapkodja a fejét, mikor zanzásítva megmutatják, milyen filmek zenéit szerezte a legnagyobb sikerei előtt. Már-már szégyelltem magam, amiért sosem ástam bele a korai időszakának munkáiba. Nagyszerű látni, ahogy Williams 90 felett is mennyire lazán tud zongorázni, vagy amikor arról mesél, hogy mennyire fontos az életében a karmesteri pozíció. A legmeghatóbb, mikor első feleségéről mesél, kinek halála után, az egyszerű, iparos munka helyett elkezdte jobban becsülni magát és szintet ugrott zenéinek a minősége. Elmondhatjuk, hogy jócskán túlteljesítette a saját elvárásait, több generációnak adott felejthetetlen pillanatokat. Az öt Oscar-díjjal rendelkező Mester még legutóbbi, a 2023-as Indiana Jones és a sors tárcsája munkájával is képes volt olyan minőséget produkálni, ami napjaink filmzenéiben mára már szinte teljesen eltűnt. Úgyhogy örüljünk annak, hogy John Williams még köztünk van, és sosem felejtette el szeretni a zenét.


