Marvel’s Spider-Man 2 – PC játékteszt


marvelsspiderman2 0

Fejlesztő: Insomniac Games, Nixxes Software; Kiadó: Sony Interactive Entertainment; Platform: PC, PS5

A legismertebb hálószövők visszatértek a Marvel’s Spider-Man 2-ben: ezúttal a PC-s változattal gyűlt meg a bajunk. Az örömünk ugyan nem teljesen makulátlan, de ismét kaptunk egy minőségi játékot.

Egy tavaly évközi eladási statisztika szerint a PC-s Marvel’s Spider-Man Remastered mindössze bő félév alatt másfél millió példányban került értékesítésre, ami leegyszerűsítve odáig fajult, hogy 52 millió dollár hasznot hozott a Sonynak (a meglévő 827 millió dollár mellé). Ez a több szempontból elismerésre méltó adat már csak azért is ámulatba ejtő, mert például a mostanáig PlayStation 5 exkluzívnak számító Marvel’s Spider-Man 2 2024 áprilisáig bezáróan „mindössze” 11 millió darab került eladásra. A remek kritikai fogadatás ellenére, szigorúan értékesítési aspektusban jócskán alul maradt az elvárásoktól, illetve az Insomniac az egyik közösségi oldalán bejelentette, hogy a megfelelő bevételek hiányában, nem adnak ki kapcsolódó sztori DLC-ket – így az idő előtt kiszivárgott, bár hivatalosan meg nem erősített, készülőben lévő kiegészítők fejlesztéseit teljesen leállították.

Mindennek ellenére találunk bőségesen tartalmat a Marvel’s Spider-Man 2-ben, amelyről az egyik lelkes tesztelő kollégánk már a konzolos premier idején valamennyi igényt kielégítően beszámolt hasábjainkon. A véleménye nagyjából tükrözi a sajátomat, bár a magam részéről annyival megtoldanám a leírtakat, hogy grafikai szempontból kevés igazán egetverő újdonságot véltem felfedezni. Ugyanakkor az sem elvitatható, hogy aktuális tesztalanyunk külcsínyre pont annyit változott, amennyire szükség volt és sokan talán a „túl közeli” PC-s vagy remastered megjelenések miatt mondják azt, hogy grafikailag semmiféle innovációt nem láthatunk benne. Ám azzal talán nem lehet vitatkozni, hogy a terebélyesedett New York a korábbinál jóval izgalmasabb kihívások elé állít bennünket és hőseink képességei, valamint a harcrendszer végtelenül kreatív fejlődéseken ment keresztül.

marvelsspiderman2 1

Na, de mit tud a számítógépes variáns a PS5-re kiadottal szemben? Kezdjük ott, hogy a portolásért a japánok ügyeletesként megbízott csapata, a holland Nixxes Software kezeskedett. A skacok a Pókik előző két nagyszabású kalandja után sem tétlenkedtek, hisz legutóbb például nekik köszönhettük a Ghost of Tsushima: Director’s Cutot, illetve minden bizonnyal lázasan dolgoznak az április elején debütáló The Last of Us Part II Remastereden. Érdekes módon a Sony felhagyott a kötelező jellegű PSN fiókba való bejelentkezéssel, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, így az most jelen állapotában opcionálissá avanzsálódott. Külön érdekesség, hogy a Horizon Zero Dawn Remasteredből és a God of War Ragnarökből szintén kipenderítették ezt, mindazonáltal, ha jelenlegi címünkben be akarunk szerezni két exkluzív, klassz rucit a legkedvesebb hálószövőink számára, akkor érdemes beregisztrálnunk a japán cég felületére. A spéci, már-már megszokottnak nevezhető PC-s tulajdonságok ismét a csomag részét képezik, vagyis a teljesítménynövelő technológiák (NVIDIA DLSS 3, AMD FSR 3.1, Intel XeSS) újfent rendelkezésünkre állnak. Továbbá most már három monitoron is szembe szállhatunk Venommal és Kravennel vagy a többi rosszarcúval.

marvelsspiderman2 2

Platformcentrikusan nagyjából ennyi lényeges extrával szúrták ki a PC tulajdonosok szemeit, ami annak tudatában, hogy maga a játék nem olyan régen, először még 2023 októberében látott napvilágot, nincs semmiféle meglepetés és ebből adódóan hiányérzetünk sem igazán lehet. A látvány továbbra is lehengerlő és változatos (alkalomadtán még a Nagy Almából is kijuthatunk), ám negatívumként felhoznám, hogy dacára annak, hogy a Patch 1 nevű hibajavítással számos undok bogárkától megszabadultunk, a meglepetés szerű fagyások és vibráló színárnyalatok (mintha kicsi lámpák villognának) olykor még mindig váratlanul felbukkannak. Lehet, hogy csak nekem volt szerencsém, de a nagyjából 17 órát felölelő végigjátszás után az előbbi kapcsán maximum kétszer történt velem ilyesmi. Viszont a fórumokat bújva továbbra is elkeserítő sokak számára a helyzet, ami ismét egyfajta blamával ér fel – mint két esztendővel ezelőtt a The Last of Us Part I esetében, amely néhány hónap leforgása alatt szerencsére teljesen kikupálódott. Reméljük, a Marvel’s Spider-Man 2 apropóján hamarosan szerencsésebben alakulnak majd a dolgok, nehogy ismét csorbuljon a Sony renoméja.

Zárszóképpen még annyit tennék még hozzá a Marvel’s Spider-Man 2-ről tett okfejtésemhez, hogy összességében elképesztően eseménydús játék került boncasztalunkra: az első rész és a spinoff, mi több, a franchise szimpatizánsai biztosan nem fognak csalódni benne. A szinkronmunka, a rendezés és maga az atmoszféra egyaránt első osztályú, talán Sonytól származó alkotásként a korábbi Pókember címekhez képest valamelyest még inkább kibővített moziélményt (ergo átvezető animációt) tettek bele, de egyáltalán nem áll neki rosszul. A magyar felirat ismét adott, ám néha nem az igazi (révén annak, hogy nem kompatibilis a képernyőn lévő történés a szöveggel) és gyakoriak a félrefordítások, azonfelül ismét zavaróan hat, hogy megtartották a karakterek angol neveit, míg például a Daily Bugle-t megváltoztatták Hírharsonára.10 9

 

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Dreamcore – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Limonov, a ballada - kritika
Következő cikk Bridget Jones: Bolondulásig - kritika