Riefenstahl, rendezte: Andres Veiel, szereplők: -, német dokumentumfilm, 101 perc, 2024., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A felejtés diadala
Az 1936-os berlini nyári olimpiai játékokról forgatott filmjei mellett számos úttörő alkotást jegyez az a Leni Riefenstahl, akinek a legfelsőbb náci körökhöz fűződő barátsága egy hatalmas kérdőjelet rajzol(t) az életművére. Bár életében mindvégig tagadta, hogy tudomása lett volna a rémtettekről, a halála után átvizsgált tetemes mennyiségű dokumentum és felvétel ennek némileg ellentmond. A Riefenstahl a hosszú és tartalmas életutat végig járva próbálja megfejteni, hogyan volt képes valaki ilyen mélyen eltemetni magában a valóságot. 
Helene Bertha Emilie vagy ahogy mindenki ismeri Leni Riefenstahl talán az egyik legellentmondásosabb női alak nem csak a közelmúlt történelmében, hanem úgy általában a történelemben. Bűnösségét soha nem ismerte el, sőt, egész életében igyekezett olyannak beállítani magát, mint aki kizárólag a munkáját végezte és utólag szerzett tudomást a nácik rémtetteiről. Életében ezt sokan megkérőjelezték, de hivatalosan nem mondták ki ennek az ellenkezőjét. Személyes archívuma sokáig feltáratlan maradt, arra csak férje halála után kerülhetett sor.
A dokumentumfilm elképesztő mennyiségű anyagból van összeválogatva – Riefenstahl 101 évig élt és sok mindent megőrzött – a kevesebb, mint kétórás játékidő. Tévészereplések, filmrészletek, archív fotók és felvételek, házi videók, interjúk és telefonbeszélgetések követik egymást időrendi sorrendben, végig megyünk a teljes életúton, beleértve a filmes karriert is. Nem szeretném semmilyen nagyszerű jelzővel illetni őt, de másoktól eltérően nem azért dörgölődzött a rendszerhez, mert tehetségtelen volt. Már azzal történelmet írt, hogy abban az időben nőként filmeket csinált. A nácik hatalomra kerülésével aztán fontos megbízásokat kapott és olyan közel került a legfelsőbb körökhöz, hogy valóban nehéz elképzelni az általa oly sokszor hangoztatott boldog tudatlanságot. Több jel is arra utal, hogy nem fordított hátat, amikor nyilvánvalóvá vált – számára is -, hogy hova is tart ez a rezsim.
Aztán persze ott vannak a férfiak is, a reménytelen udvarlók, a folyton körülötte legyeskedők, a rendíthetetlenek, az erőszaktevők és a boldog nyertes, aki mindent vitt, bár 40 évvel fiatalabb volt nála. A szerelmes időszakból rengeteg felvétel megmaradt boldogságot, nyugalmat, megértést és összhangot árasztva. Riefenstahl a háború után is jó kapcsolatot ápolt olyanokkal, akik megúszták börtönbüntetéssel, ilyen volt Albert Speer, Hitler bizalmasa, fegyverkezési miniszter és főépítész is. Megdöbbentő hallani, ahogy arról diskurálnak, ki mennyit szokott kérni egy-egy szereplésért és melyik kiadó ajánlja a legtöbbet egy életrajzi könyvért.
Riefenstahl bár rendszeres résztvevője volt az akkoriban induló és hamar nagy népszerűséget elérő beszélgetős műsoroknak, a náci párttal való együttműködésére irányuló kérdéseket személyes sértésnek vette és azonnal ellentámadásba ment át. Később ezekbe a műsorokba már el sem ment, majd inkább Afrika felé vette az irányt, ahol bennszülött törzsekről készített filmeket és fotóalbumokat.
Egy hamis világot teremtett maga körül, ahol ő is áldozat, nem pedig elkövető. Olyasvalaki, aki csak filmeket akart csinálni és amikor olyannal bízták meg, ami nem felelt meg az erkölcsi normáinak, akkor kiszállt. Saját magát nem hithű nácinak állítja be, hanem olyannak, aki akár az ördöggel is összeállt volna, csak hogy filmezhessen (végső soron ez is történt). A háború lezárását követő vizsgálatok is hasonló eredménnyel zárultak, sosem vonták felelősségre, megmaradt ünnepelt filmesnek. A készítők az interjúkban és visszaemlékezésekben állítottakra keresnek cáfolatot és meg is találják az aktív részvételre történő utalást.
Az alkotók mégsem hirdetnek ítéletet, ezt inkább a nézőre bízzák. Bemutatnak valakit, aki filmeket készített, jó szeme volt a témához és rengeteg innovatív megoldással állt elő, de a folyamatos munka érdekében egy vállalhatatlan rezsimet szolgált. Miközben hosszú és boldog életet élt, sötét titkokat őrzött magában és mindvégig kiállt a saját maga által kreált valóság mellett, gyakran vérig sértődve azon, ha valaki a valódi szerepét kezdte firtatni és kétségbe vonta az állításait. Ez a fajta – jelen esetben történelmi – amnézia azon önvédelmi mechanizmus része, ami gyerekkorunk óta velünk van: nem emlékszem, nem én voltam, nem láttam, nem hallottam, nem tudtam stb. Sokan élnek, éltek (és fognak élni) ezzel az amnéziával, a Riefenstahl közülük is az egyik legismertebb valós énjét igyekszik felfedni.
