Barátnők (Trois Amies), rendezte: Emmanuel Mouret, szereplők: Camille Cottin, Sara Forestier, India Hair, francia romantikus vígjáték vígjáték, 117 perc, 2024., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Hárman párban
Három barátnő keresi a boldogságot, ki-ki a maga módján. Sokban különböznek, de a vágyak, a célok közel azonosak és az élet néha meglepő dolgokat produkál. A Barátnők a francia filmek bájával fegyverezi le a nézőt, aki talán még magára is ismer valamelyik karakterben. 
A film három barátnő történetét meséli el. Mindhárman a szerelmet keresik, de más-más módon. Érdekesség, hogy az egészet az egyikük az egyikük párja meséli el, még ha nincs is mindig ott az adott jelenetben. A cselekmény egyik helyszíne egy középiskola, ide érkezik meg az angoltanár Damien a történetet narráló Victor helyére. Hogy mi történt Victorral, hamarosan megtudjuk, ehhez azonban vissza kell mennünk az időben. Na nem éveket, hanem csak egy kicsit.
Victor és Joan egy pár, de a nő már nem érez úgy, mint régen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a férfival nincs baj, sőt. Már-már irritálóan odaadó, ragaszkodó és figyelmes. Valószínűleg sokan álmodnak maguknak ilyen párt, de higgyük el, hosszú távon azért ez eléggé megterhelő. Joan be is jelenti Victornak, hogy elhagyja őt, amit persze előtte legjobb barátnőivel, Alice-szal és Rebeccával beszél meg.
Alice azzal vigasztalja, hogy közte és párja, Victor soha nem is létezett a mindent elsöprő szerelem, de ettől még nagyon jól elvannak. A három barátnő közül talán Rebecca a legimpulzívabb, aki jelenleg állást keres, új kapcsolatáról pedig igyekszik minél kevesebbet elárulni, erre alapos oka van. Victor kétségbeesetten próbálkozik, de látva, hogy Joan döntése végleges, kiírja magát a történetből. A már említett Damien nagyon szeretne a helyébe lépni Joan oldalán, csakhogy felbukkan egy másik férfi, mint ahogy Alice és Rebecca életében is.
A cselekmény csak látszólag kuszább, mint egy brazil szappanopera, de mindennek megvan a maga helye és ideje. A három barátnő nagyon eltérő személyiség, így bár mindhárman a szerelmet keresik, azt máshogy és máshol találják meg, mint ahogy a vállalt kockázat és a meghozott áldozat mértéke is más. A régi barátságok közül általában nem sok marad meg, de ami igen, az általában tartós és sok mindent kibír. Emberek vagyunk, nem tudjuk elkerülni, hogy megbántsunk másokat, irigyek legyünk a másik boldogságára, sikerére, titkolózzunk a másik előtt, vagy ne adj isten, ugyanazt szemeljük ki magunknak a szerelmet keresve. 
A három barátnő máshol tart az életben, mások a vágyaik és céljaik, máshogy viszonyulnak a dolgokhoz, de nincsenek akkor szemlélet- és felfogásbeli különbségek az élet dolgai terén, hogy ez a barátságuk végét jelentse. Oké, mosolyszünetek lehetnek, de hol nincsenek. Joan, Alice és Rebecca más-más utat járnak be, de mindhárom nagyon életszerű, esélyes, hogy valóban az élet szülte ezeket a cselekményszálakat, fordulatokat. Mivel a baráti társaságuk is zömmel közös, elkerülhetetlen, hogy ezek a – szerelmi – szálak keresztezzék egymást, de ez ugyancsak így van az életben is.
Sok évvel ezelőtt azt találtam mondani, hogy a franciák nem tudnak hibázni. Azóta rengeteg rossz francia filmet láttam a legkülönfélébb műfajokban, míg más filmeket meg sem mertem nézni a leírásuk alapján. Erre a filmre most megint ezt mondom, hogy nem tudnak hibázni: bájos, sármos, szerethető, szórakoztató, életszagú, franciásan könnyed és elegáns. A sztori, a karakterek, a párbeszédek, mindenki hétköznapi és esendő, bárkinek a helyébe, helyzetébe bele tudjuk magunkat képzelni, amit látunk, talán már velünk is vagy valamelyik közeli ismerősünkkel megtörtént. Mert a franciák ebben jók: az élet kisebb-nagyobb dolgainak megfilmesítésében. Meg egy kicsit a borokhoz, sajtokhoz és autókhoz is értenek, de ez már egy másik mozi.
