Fejlesztő: Smallthing Studios; Kiadó: ININ; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series S|X
Tetszetős formában, de sajnos álmoskásan visz vissza a Simon The Sorcerer Origins az időben, hogy elmesélje a varázslótanonc kalandjainak eredetét.
Szerencsésnek gondolom magam, hogy a nyolcvanas-, kilencvenes években nőttem fel, mert így testközelből élhettem át a grafikus kalandjátékok, vagy más néven a point-n-click stílus aranykorát. LucasArts, Sierra On-Line, Westwood Studios, Revolution Software – csak hogy a legnagyobbakat felsoroljuk jelzésértékűen. Persze ezen kívül is volt jó pár kisebb próbálkozás, részemről a Simon the Sorcerer sorozatot is ide sorolom, mert habár nem voltak rosszak azok sem, de a Monkey Island-ek, Kyrandiák, Discworldök árnyékában inkább csak másodvonalas, gyengébb koppintásnak tűntek.
Megmondom őszintén, annyira elment mellettem a világ, hogy arra sem emlékeztem, hogy egészen az ötödik részig jutott a széria, sőt a hatodik is tervben volt, csak végül meghiúsult finanszírozás hiányában, de már ennek is csaknem egy évtizede. A fentiek ellenére is izgatott lettem, amikor kiderült, hogy Simon barátunk újra előkerül, hogy ezúttal egy előzményben ugyan, de visszatérjen. A grafika csodásan festett az előzetes anyagok alapján, s mivel a műfaj reneszánszát éljük, joggal volt várható hogy valami remek sül majd ki ebből.
Ezek után csúnya lenne azt mondani, hogy nem így történt, mert a Simon The Sorcerer Origins egyáltalán nem rossz játék, de nem is az a könnyes nosztalgia, vagy friss, üde színfolt a palettán, mint a Return to Monkey Island, a Kathy Rain 2: Soothsayer vagy mondjuk az Elroy and the Aliens. Pedig a Smallthing Studios látszólag remek munkát végzett, ami a külcsínt illeti, szinte Disney szerű a művészeti irány, jó ránézni a screenshotokra – szépek a hátterek és a karakterek is. A gond akkor kezdődik, amikor pár jelenetben (nyomatékosítási célzattal) a kamera bezoomol, mert a 2D-s, bitmapes hátterek szétesnek, de legalábbis már nem a vonzó oldalukat mutatják. Semmiképp sem tragikus a dolog, de azért illúzióromboló picikét.
A másik szívfájdalom, hogy a játékmenet (vagyis a lényeg) sem top kategóriás. Kalandjátékoknál gyakori “probléma”, hogy esetleg sok a backtracking, vagyis amikor vissza kell térni már ismert helyszínekre. Önmagában ez még nem is volna olyan eget rengető, de amikor az olyan fejtörők miatt is kezdeti lokációkra kell visszatérni, amik már jóval messzebb történnek, az véleményes. A Simon The Sorcerer Origins esetében ráadásul sajnos az is elmondható, hogy jó néhány puzzle nem is teljesen logikus, vagy nagyon is nyakatekert és ez a kombó együtt már egy nehéz pirula. Sok esetben van az, hogy valamit jóval egyszerűbben is meg lehet oldani, de a készítők ragaszkodnak a saját logikájukhoz (csak hogy említsek egy példát -egy lámpát ezerféleképpen meg tudnánk gyújtani, de a játék mindenképp azt szeretné, hogy varázslattal tegyük, csak hogy bevezethessen egy mechanikát).
A szinkroncsapat legalább jó munkát végzett, ráadásul az eredeti színészeket is sikerült előkeríteni (Chris Barrie és Erik Borner adja továbbra is Simon hangját angolul és németül). Kár hogy a forgatókönyv már nem annyira izgi, ahogy sajnos maga a sztori sem. Mindössze pár héttel játszódik a debütáló rész cselekménye előtt, ami az időközben felnőtt generációt tekintve jó választás. A nyitányban elsütött Rick Astley poén is ül (nem, nem AZ a nóta csendül fel), megadja az alaphangot. De a történés ezután meglehetősen sablonos irányba indul el és marad is ezen a vágányon.
Simon szüleivel új városba költözik, így a nyitányban gyakorlatilag a cuccainak a pakolása jut osztályrészül. Igen ám, de az új otthonban megnyílik egy térkapu és elragadja őt egy másik világba. Ahol persze a mágia az úr, találkozik is a nagy fehér szakállú mágussal, Calypsóval, aki szerint a hazatéréshez vezető út a helyi Varázsló Akadémián keresztül vezet. Vagyis hősünknek ki kell tanulnia a mágia csínját-bínját, közben legyőzve a gonosz erőket és megmenteni a világot (mi sem egyszerűbb).
Sajnos ahogy ebből a leírásból is látszik, a Simon The Sorcerer Origins nem tudja átlépni a saját árnyékát és megmarad ugyanazon a sablonos úton, mint az elődei. A poénok és párbeszédek helyenként nagyon erőltetettek, a fejtörők sok esetben nem logikusak (inkább próbálkozással megoldhatóak), nagyon jót tett volna egy modern hint rendszer, pláne hogy számtalanszor nagyon vissza kell menni az első helyszínekre (de legalább térkép és gyorsutazás van). A grafika pedig hiába szép, ha a közeliknél szétesik, valamint a terek is kihaltnak tűnnek, alig néhány NPC lézeng az egész kalandban és nekik is csak egy-egy rövid egysoros komment jutott. A rajongók ettől függetlenül jól szórakozhatnak, de részemről inkább azt javaslom, hogy mindenki más inkább várjon meg egy leárazást, addig meg gyakorolja a varázslatot máshol.
Legutóbb ezt teszteltük:
