A megbízás (Task), készítő: Brad Ingelsby, szereplők: Mark Ruffalo, Emilia Jones, Fabien Frankel, Tom Pelphrey, Sam Keeley, Martha Plimpton, Alison Oliver, Jamie McShane, amerikai krimisorozat, 7 rész, részenként kb. 1 óra, 2025., korhatár: 16 év HBO Max
Fivérek és apák sorsa
Az Easttowni rejtélyek készítőjének új minisorozata egy egyedi hangulatú, lassan hömpölygő, apák és fivérek történetet elmesélő krimi. Az apropóját egy FBI-os nyomozó és egy bosszúálló bűnöző üldözése adja, de ez csak a felszín, mert leginkább az emberi drámák sokasága teszi telítetté ezt a hét részt, ismét egy remek színészgárdával (élükön Mark Ruffalo) és a már elvárt HBO minőséggel.
Hiába vannak jól kidolgozott, erős és egyedi női szereplői a sorozatnak, ez most mégis a férfiakról szól (ahogy az Easttowni rejtélyek viszont inkább a nőkről). A megbízásban apáknak és fivéreknek láthatjuk az egymástól eltérő változatait, akik a legalapvetőbb, már-már görög drámákat idéző kérdéseiket teszik fel a nézőknek. Kihez kell hűségesnek lenni? Meddig tart a megbocsátás? Mit lehet feláldozni a családért? Egyáltalán: jelent-e az még bármit (vagy jelentett-e korábban), hogy a férfi a felelős a családjáért? Amennyire archaikusak ezek a kérdések, a történetet is hozzájuk igazították.
A tradicionális férfiképet a Sötét Szívek motorosbanda tagjai jelentik, ahol még mindig farkastörvények uralkodnak: az erősebb győz, a hibázókat egyszerűen kiiktatják, és akit felvesznek a tagjaik közé, az eztán már mindig a családhoz fog tartozni. (Ha akarja, ha nem.) Velük szemben egy hasonlóan erőközpontú, kisebb sejt áll: két fivér, akiknek korábban közük volt ehhez a bandához, de olyan sérelmeket szenvedtek el tőlük, amit csak vérbosszúval lehet elrendezni. A két egymásnak feszülő tábort (és az asszonyaikat, árulóikat, besúgóikat) egy nagyon más, modern harmadik erő próbálja megfékezni: az FBI.
Tom Brandis (Mark Ruffalo) egy családi tragédia miatt félreállított nyomozó, akit a motorosbandát érintő rablások és gyilkosságok miatt hoznak vissza végül idő előtt a terepre. Egy hónapot és három ismeretlen társat kap arra, hogy az ügyet megoldják. A megbízása vagy a csapata egy patchwork-családhoz hasonlít, ahol ő csak feladatkiosztó, segítő szerepben van (szöges ellentétben a Doktor House-hoz hasonló mindentudó, de mindenkin átgázoló karakterekkel). Apaként otthon persze neki is vannak nehézségei, ugyanúgy, ahogy a motorosbandát megtámadó Robbie Prendergrastnak is (akit például az Ozarkban is szereplő Tom Pelphrey alakít). A sorozat nagyon érzékletesen kettejük váltott szemszögű hétköznapjaival indít, megelőlegezve azt, hogy nem is nagyon különböznek egymástól.
Mert ez a történet egyáltalán nem a jó és a rossz heroikus harcáról szól, hanem ehelyett a jól vagy éppen rosszul döntő átlagemberekről, akik a végeredménytől függetlenül csak a tőlük telhető legjobbat próbálják tenni minden szerepükben. A tényleges cselekmény épp ezért elfért volna egy nem túl feszes, kétórás krimiben, viszont mi ehelyett nézőként egy szétágazó problématérképet kapunk. Még a mellékszereplők is olyan alaposan kidolgozottnak tűnnek, mintha egy személyiségelemző szemüvegén keresztül néznénk ezt a világot. (Ez néha lehet sok is, de a párbeszédek és a monológok cserébe sohasem unalmasak vagy közhelyesek.)
A női szereplők legalább ilyen sokoldalúak és erősek A megbízásban, csak ők úgy magasodnak ki belőle, mint a jelzőoszlopok: nincsenek kapcsolataik egymással, egyedül küzdenek a férfias világ egymásba fonódó indáival. Például Maeve Prendergrast (Emilia Jones) már 21 évesen a nagybátyja gyerekeit neveli, pedig még a saját árvaságát, vagy fiatalságát sem tudta feldolgozni, de Emily Brandis (Silvia Dionicio) is hasonló szerepben van, csak ő az apjáért érez felelősséget… Míg ezek a nők legalább olyan erősek, mint a férfiak, mégis saját történet híján leginkább megoldó szerepben léteznek.
A felszínen persze ez egy krimi elsősorban, de csak pontosabb zsáner híján, mert szinte minden tipikus jellegzetességét mellőzi vagy átváltoztatja valami drámaibbá. A karakterek és az ő nehézségeik az igazán drámaiak, a külvilág szinte csak egy apropó ahhoz, hogy találkozzanak. Még a fő konfliktus íve sem követi azt, amit hét részre leosztva nézőként várnánk. Sokkal hosszadalmasabban vezeti fel az egymással szemben álló feleket, és a történet harmadánál még ezen is csavar. Persze időnként az akció is felüti a fejét, és ekkor nem fél az erőszakot a maga véres valójában megmutatni. Viszont a tempója semmiképp sem mondható pörgősnek.
A színészek természetesen lubickolnak is ezekben a kiválóan megírt, egyedi szerepekben. Mark Ruffalo már régóta olyan név, akinek érdemes minden munkáját figyelni, de itt az utolsó mellékszereplőig mindenki valóságos és életszerű. A képi világa, az atmoszférája hibátlan, a legjobb HBO-s minőséget idézi. Mégsem lesz ez sem mindenki sorozata, mert tényleg lassú és más, mint amit az ember várna. Esélyt viszont mindenképpen érdemes neki adni, mert minden résszel egyre mélyebbre visz a nyúl üregébe. Azért nem olyan éles, mint a Kamaszok volt, és talán egy kicsivel kevésbé szerethető is, mint az Easttowni rejtélyek, de nagyon magas minőségű és ismét egyedi.
