A menekülő ember (The Running Man), rendezte: Edgar Wright, szereplők: Glen Powell, Colman Domingo, Josh Brolin, Lee Pace, Katy O’Brian, Emilia Jones, William H. Macy, angol-amerikai sci-fi, 133 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Szia Uram, alig használt TAJ-szám érdekel?
A hosszú menetelés után – nem is olyan sokkal – itt egy újabb Stephen King feldolgozás, ami szintén egy még álnéven írt korai darab, de ebből egyszer már készült mozifilm, ráadásul nem is akárkivel. A menekülő ember jóval több ponton egyezik a regénnyel, mint a nyolcvanas évekbeli feldolgozás és még valamennyi mélységet is ad a cselekménynek, van benne dráma, akció és egy nagy adag társadalomkritika, de összességében ez lett Edgar Wright legátlagosabb jó filmje. Colman Domingónak hatalmas pacsi. 
Ben Richardsnak (Glen Powell) ami a szívén, az a száján, emiatt minden munkahelyéről elküldik, mígnem feketelistára kerül. Pedig a pénzre nagy szükség lenne, mert a lánya súlyos beteg, a gyógyszert perig nem adják ingyen. Egy olyan világban él, ahol bárki pótolható és az emberek végső kétségbeesésükben bármire hajlandóak. Más lehetősége nem lévén, jelentkezik a Network médiavállalat egyik játékába, ahol egy alapos állapotfelmérés után a menekülő ember nevű, halálig tartó játékba osztják be.
A játékosoknak 30 napot kell kibírniuk élve, miközben vadásznak rájuk és ha ez sikerül, 1 milliárd újdollár üti a markukat. Bárki feladhatja őket jutalom fejében, de az élve eltöltött napok és a megölt üldözők után ők is pénzt kapnak. A nézettség fokozása érdekében minden nap be kell jelentkezniük, ha ezt elmulasztják, elesnek a pénztől, de a vadászat folytatódik. Ben egyik városból a másikba menekül különféle álneveken, miközben mindenki rá vadászik. Van, aki segít neki a túlélésben és van, aki gondolkodás nélkül felnyomja.
Stephen King 1982-ben megjelent disztópikus regényének első megfilmesítése során (erről szintén egy terjedelmes cikket lehetne írni) a számos elkészült forgatókönyv közül sikerült pont azt kiválasztani, amiből teljességgel száműzték az alapmű cselekményének mélységét. Ezt hívatott most pótolni az újabb feldolgozás inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az 1987-es változat nyersessége, erőszakossága, bumfordi humora, nem túlgondolt társadalomkritikája, és a főszerepet alakító Arnold Schwarzenegger szegényes szókincsét kompenzáló fizikuma hiteles és szórakoztató filmes korlenyomat.
A 2025-ös változat a cselekmény lényeges elemeit tekintve közelebb áll a regényhez, bár néhány helyszínt, nevet és a befejezést megváltoztatták. A regény teljesen véletlenül 2025-ben játszódik, ám a filmben a mi jelenünkhöz viszonyítva technológiailag inkább a nem túl távoli jövőnek mondanám. Gazdaságilag és társadalmilag egy kevésbé derűs forgatókönyvet vázolnak fel nekünk, az országot egyetlen médiavállalat uralja, ami a rendőrséget is birtokolja. Egy válság után járunk, ahol a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek. A fizetőeszköz az újdollár, az árak az egekben, miközben az emberek éhbérérét dolgoznak és az alapvető dolgokból is hiány van.
A gazdagok és a szegények nem keverednek egymással, a Network a rendfenntartó erőket hősnek, míg a szerencsétlen nyomorultakat élősködőknek, bűnözőknek állítja be, így hergelve egymás ellen a tömegeket. Benből egy csapásra közellenséget gyártanak hamis információkkal látva el a nézőközönséget, szájába pedig soha el nem hangzott mondatokat adnak, meghamisítva a felvételeket. Csak azokban bízhat, akik képesek átlátni a hazugságokon ebben a velejéig romlott és manipulatív rendszerben.
Bent nem a kétségbeesés, hanem a düh hajtja, mégpedig az a fajta, ami akkor halmozódik fel az emberben, amikor az élet minden pillanatában és minden területén igazságtalanságokkal szembesül, megalázzák, semmibe veszik és ez ellen nem tehet semmit. Nem tudjuk, mit dolgozott korábban, de igen valószínű, hogy bátorságra, jó erőnlétre, gyors helyzetfelismerésre volt szükség, mert bár a közelharcban időnként bekap néhány ütést a profiktól, azért képes megvédeni magát és túlélni.
Árulkodó jel lehet ugyanakkor, hogy képes bánni a fegyverrel, képes magát álcázni, elrejtőzni, hamis személyazonosságot felvenni és van olyan közeli barátja, aki tud neki ebben segíteni. Ettől függetlenül nem tűnik profi gyilkosnak, aki élvezi a harcot, az ölést, egyszerűen csak meg akarja védeni magát és dolgozik benne az adrenalin, az életösztön. Egy biztos, az a fajta ember, aki tartja a szavát, mert már a legeslegelején megígéri, hogy felégeti ezt az egész kócerájt és ehhez következetesen tartja magát.
Az, hogy ki miért támogatja vagy dobja fel, több alkalommal is elhangzik, de mély gondolatokat azért ne várjunk. Bár a világon 2 milliárd nézi a játékot és az arénában 5 ezer, z egyes jelenetekben csak néhány szereplő van és helyszínből sincs sok. Ennyire ellustult volna a világ? A sztori minimál, de a jelmezek és díszletek, a disztópia megjelenítése terén nincs szégyenkeznivalója a filmnek.
Powell jelenleg az ügyeletes szépfiú, akiről a szakma mintha még mindig nem döntötte volna el, mit is akar vele kezdeni. Meggyőző fizikummal rendelkezik, ha akciófilmről van szó, de nem akciósztár, mert olyanok igazából ma már nincsenek is. Kellőn jóképű, ahhoz, hogy a könnyedebb műfajban, romantikus komédiákban is megállja a helyét, de drámaibb, összetettebb szerepekben nem nagyon láthattuk még. A rendszerből végletekig kiábrándult, családjáért harcoló, dühös és mindenre elszánt apaként szerintem felemás képet nyújt, de az irány jó. Ezt ugyan máshol és mástól még nem olvastam, de a mosolya és mimikája miatt leginkább Bruce Willis utódjaként tudnám elképzelni.
A médiafogyasztási szokások ugyan megváltoztak az elmúlt néhány évtizedben, de az emberek nem. A bulvár továbbra is hódít és lehet valaki akármilyen szegény, tévének minden háztartásban lennie kell. A menekülő ember az akciót vegyíti a társadalomkritikával és bár nem aknázza ki maradéktalanul az ebben rejlő lehetőségeket, mert a felszínen megmaradva nem ás le mélyebbre, azért kellően szórakoztató. Az üldözésből, a játékból ugyan a nagyközönség is kiveszi a részét, de nem olyan mértékben, ahogyan azt a film elbírná, így az egész tulajdonképpen megmarad Ben és a műsor kitalálója (Josh Brolin) közötti egyenlőtlen(nek tűnő) párharcnak. Az akció működik, mint ahogyan a tömegmanipuláció, a megtévesztés, a közös ellenségkép és a karaktergyilkosság Göebbels-i propagandát idéző, ma is jelenlévő hű ábrázolása, de nem egy leendő klasszikussal állunk (ülünk) szemben.
