Fejlesztő: Nightdive Studios, Monolith Productions; Kiadó: Warner Bros. Games, Atari, Nightdive Studios; Platform: PC, PS4|5, Xbox One|Series
Mindössze 5 év után kapott újabb remastert a kultikus Blood. A Refreshed Supply friss tartalmakkal jelent meg, története során először konzolokon is.
1997-ben szinte úszni lehetett a jobbnál jobb FPS-ekben, hisz jóformán minden egyes hónapban volt közülük legalább egy olyan példány, amelyre a műfaj rajongói különös figyelemmel tekinthettek. Példának okán az említett esztendőben jelent meg a GoldenEye 007, a Shadow Warrior, a Turok: Dinosaur Hunter és a Quake II is, de – az idén februárban szomorú sorsra jutott – Monolith Productions révén színesítette a felhozatalt a groteszk humorral megspékelt Blood is. A sztorijáról keveset lehet tudni és ennek apropóján igazából maga az akciólövölde sem árul el túl sok információt. Mindenesetre a legelső küldetés úgy kezdődik, hogy az általunk irányítható Caleb nevű ember holtából felébredve egy temetőben találja magát, hogy elinduljon megkeresni a fogságba esett szerelmét. Innentől fogva pedig nincs megállás és olyan vérfürdőt rendezhetünk, amilyenre videojátékban kevésszer van lehetőségünk.
Az alternatív múltban játszódó játék egészen sokrétegű, mivel kreativitásában lényegesen izgalmasabb lett, mint a legtöbb konkurens cím, ami mondjuk ugyanabban az évben, előtte vagy utána kiadásra került. Fegyvereink tárháza egészen egyedinek bizonyult: a „szokásos” puska/gépfegyver duó mellett találunk közöttük detonátort, vasvillát és voodoo babát is, szóval a felhozatal kifejezetten változatos és ezen megállapítás az ellenségeinkre is bátra megállapítható. Nemeziseink nem csak külsőleg, hanem képességük szempontjából is eltérnek egymástól és a gördülékeny előrehaladásunk érdekében az sem teljesen mindegy, hogy milyen eszközt vetünk be ellenük.
A pályák kidolgozottsága egyszerűen lehengerlő, a horrorfilmes vagy az ezzel járó popkulturális utalásokról nem is beszélve, de a legerősebb inspirációt nyilvánvalóan Lovecraft regényei jelentették. A kultistákat változatos zónákban apríthatjuk és a Refreshed Supply nem riad vissza az erős túlzásoktól, úgymint tengernyi paradicsomlétől vagy a leszakadó végtagokról. A látványvilágot hajdanán a Build motorral (Duke Nukem 3D, William Shatner’s TekWar) zongorázták össze, ám a vadiúj Bloodot már a jóval sokrétűbb KEX (System Shock: Enhanced Edition, The Thing: Remastered) alatt bütykölték.
A Blood: Refreshed Supply keretében ezúttal helyet kapott két remek küldetés, amiket két rendkívül népszerű modder áldozatos munkájának köszönhetünk – érdekességképpen, az egyikük tanácsadóként közreműködött a néhány éve debütált Cultic c. játékon is. Az új engine-ben végre kijavították az eredeti változat hibáit is, melyek közül az egyik legemlékezetesebb az volt, hogy guggolás közben sérthetetlenné válunk, de a játék mesterséges intelligenciája is sokkal okosabb lett. 4 helyett most már 8-an játszhatunk multiplayerben és nem csak deathmatch módban, hanem újdonságként kooperatívban is mészárolhatunk. És most, hogy a játék az aktuális konzol tulajdonosok számára is elérhetővé vált, természetesen az opcionálisan kiválasztható crossplay funkció is adott vagy akár osztottképernyőn is csapatot alkothatunk.
Igazából grafikailag nem (vagyis ezúttal sem) birizgálták a Blood: Refreshed Suppyt, leszámítva persze azt, hogy a látványt immáron akár 4K-ban is élvezhetjük, de talán jobb is, hogy valamilyen szinten minden maradt eredeti formájában. Szemmel látható megújulást egyedül az átvezető animációkban találunk, azokat ugyanis teljes egészében remasterelték. Igény esetén még a régi DOS-os verzió is elérhető, szóval találunk friss tartalmat bőségesen, holott az előző változat alig 6 éve jelent meg – való igaz, többátékos opció nélkül. Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk, talán kicsivel elegánsabb lett volna a Fresh Supply-t napjaink körülményeihez igazítani, esetleg egy ingyenes frissítéssel, elvégre alapvetően a Nightdive Studios bábáskodott mindkét kiadás felett (a Bethesda ebben messze élen jár).
Legutóbb ezt teszteltük:





