
Színültig telt film az üres hírnévről
Újra egy nem Netflix-tipikus film érkezett a platformra Noah Baumbach rendezésében. A George Clooney és Adam Sandler főszereplésével készült Jay Kelly egy szépen kivitelezett gondolatfolyam arról, hogy a színész akkor is létezik-e, ha éppen nem forog a film. Maradandó képek, kiemelkedő szereplők egy nem létező élet körül, ami így végül érdektelenségbe fullad.
Jay: Minden emlékem film.
Peter: Ezt jelentik nekünk a filmek.
Jay Kelly egy nagyjából olyan kaliberű régimódi filmsztár, mint az őt eljátszó George Clooney, vagy még inkább a szerepet eredetileg elvállaló jóbarátja, Brad Pitt. Siker, pénz, csillogás a mozivásznon. Őt árnyékként követő ügynökök (Adam Sandler) és egyéb asszisztensek. Az életét tálcán teszik elé, az ételét megrágják, a való világgal olyan régen esett meg az utolsó kapcsolata, hogy az talán igaz sem volt. Ki ne szeretne hát az ilyen gazdagok és szépek életébe legalább egy kis bepillantást nyerni? Hiszen emiatt (is) sikeres annyira a Fehér Lótusz sorozat. Viszont, ha nincsen hulla, nincsen nagyon humor sem (ez Adam Sandler drámaibb alakításainak egyike), és azt sem látjuk, hogy a kivételezett helyzetben lévő ember miért olyan kivételes, akkor mi marad nekünk? A semmi. Vagy legalább is nem sok.

Még az sem egyértelmű, hogy jól csinálja-e a munkáját. Úgy tűnik, mintha a siker lett volna a legfőbb célja, és ebben fel is oldódott volna már réges-régen. Viszont, ha Jay Kelly nincs is, akkor tragédia-e, hogy egyre többek számára derül ki ugyanez? És nézőként minket érdekel-e? Az kevés lesz, és későn jön, hogy a vége azt sugallja, talán igen, talán mégis volt valaki. Arra már az sem lesz különösebben fontos.



