Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember (Wake Up Dead Man), írta és rendezte: Rian Johnson, szereplők: Josh O’Connor, Daniel Craig, Glenn Close, Josh Brolin, Mila Kunis, Jeremy Renner, Andrew Scott, Kerry Washington, Cailee Spaeny, amerikai krimi, dráma, 2 óra 24 perc, 2025., korhatár: 16+ Netflix
Bűn, bocsánat és Benoit Blanc
A harmadik Tőrbe ejtve film, az Ébredj fel, halott ember sötétebb, mélyebb és kiábrándultabb, mint a korábbiak. Nem egy fine dining desszert, hanem egy erős feketekávé némi angol keksszel. A rejtély csavarosabb, mint valaha, a humor még mindig sötét, talán csak nem olyan gyakori. Helyette, vagy mellette viszont ismét kapunk mondanivalót is, most éppen a hit-fanatizmus-bűnbocsánat kérdésköréből. Amit ígér a két és fél óra: Daniel Craig, egy kiváló színészgárda, valamint a megszokott minőség. Amit beváltott, arról spoilermentes kritika.
Rian Johnson a film rendezője maga is kimondottan vallásos környezetben nőtt fel, habár ő protestáns keresztényként, nem katolikusként, mint a szereplői. Az első húsz éve mély bizonyosságban és Jézus személyes közelségében telt, majd ezután lassan elkezdte elveszíteni ezt a kapaszkodóját. A filmben is érezhető ez a kettősség, ugyanúgy, ahogy a mély kapcsolódás is. Természetesen nem egy hitvitát kapunk még így sem, bár van egy emlékezetes, már-már színdarabba illő párbeszéde erről.
A történet főszereplője Jud atya, akit Josh O’Connor játszik (Isten országa, Challengers). Az ő segítségére, és természetesen az ügy felgöngyölítésére érkezik később Benoit Blanc nyomozó (Daniel Craig) az új, nem kevésbé emlékezetes külsejével, és a szokásos akcentusával. Ide, ebbe a mindentől távoli egyházközségbe, ahova különböző érdekes embereket sodort össze a szél a karizmatikus Monsignore Wicks (Josh Brolin) befolyása alá.
Az Ébredj fel, halott ember nem is elsősorban a mi történt körül forog, azt igazán gyorsan megtudjuk, inkább a ki tette, és főleg a hogyan a kérdés. Ugyanis a gyilkosság egy látszólag elérhetetlen helyen és időben esik meg, ami a klasszikus krimiregényekből lehet ismerős, de az életből nem. A mellékszerepekben olyan neveket találhatunk, mint Glenn Close, Jeremy Renner, Andrew Scott, Kerry Washington, Cailee Spaeny, és még sokan mások. Mindenki úgy fest a vásznon, mintha egy modern Agatha Christie könyvből lépett volna elő.
Élesen kirajzolódik rájuk a karakterük, mintha úgy jönnének-mennének a színen, hogy ezt motyogják közben: én vagyok a politikai influenszer, én vagyok az elborult író… Természetesen nem azt mondjuk, hogy félvállról vették volna a munkát, inkább azt, hogy ezek a színészek, akik maguk is teljes joggal főszerepelnek nagy filmekben, most hátrébb léptek eggyel, és alázatosan eljátsszák a furcsa és gyanús mellékszereplő figuráját. (És láthatólag élvezik is minden egyes percét.)
A nyomozás nem is arról szól, hogy új tulajdonságaikat megismerve fény derüljön a rejtélyre, inkább annak az ügyességéről, hogy ezeket a durván faragott testeket addig forgassák, amíg össze nem állnak a fogaskerekek. A két és fél óra elsőre soknak tűnik, de nem lett lassú és unalmas végül, mert azt a plusz időt a Josh O’Connor játszotta pap karakterfejlődésére és a háttértörténet bemutatására szánta a rendező. Ez pedig szükséges volt, ugyanis nem csak a többiek, de Daniel Craig is visszalépett egyet, és tényleg csak aktivátora (esetleg indikátora?) a nyomozásnak, a cselekvést most nem ő végzi. 
A képi világ is sötétebb lett, mint a korábbiaké, még úgy is, hogy a rendező sokat játszik a természetes napfénnyel és az árnyékkal. A zord és grandiózus templom, a végtelen erdő tökéletes terepet biztosít mindehhez. A helyszínek javarészt britek, ahogy a színészek egyharmada is nagyjából.
A rejtély nézőként akár ki is következtethető, főleg, ha az ember jártasabb a krimikben, bár még ezt sem állítjuk biztosan, de ami ennél fontosabb: visszanézve a történetben konzekvens marad. Hiszen nem a nagy meglepetés a lényeg, hanem az, hogy összeálljon végül a kép. Kicsit talán bonyolult a történet, elegánsabb és letisztultabb is lehetne, de szerencsére a készítőknek nem kellett évtizedekig ezen ülniük és csiszolgatniuk. A sztori ezek ellenére is megdolgoztatja az agyat, kicsit a lelket is, a látvány kielégíti a szemet. Minőségi szórakoztatás soha ne legyen rosszabb, mint ez.
