Tőrbe ejtve – kritika


Tőrbe ejtve, rendező: Rian Johnson, szereplők: Daniel Craig, Ana de Armas, Chris Evans, Michael Shannon, Toni Collette, amerikai krimi-vígjáték: 130 perc, 2019 (12).

Sherlock Holmes + Némi szocioszimbolikus jelentésértelmezés

Arra a kérdésre, hogy milyen film is a Tőrbe ejtve, felettébb egyszerű felelni. Rian Johnson mozija ugyanis tételesen megadja a választ. A megoldás film a magyar nyelvű előzetesben hangzik el, amikor is Chris Evans a következő kérdését veti oda a családi szálakkal tarkított gyilkossági ügy felgöngyölítésén dolgozó detektívnek: Ki maga, Sherlock Holmes újratöltve?

Igen. A Tőrbe ejtve lényegében a Sherlock Holmes, újratöltve. Némi szocioszimbolikus jelentésértelmezéssel. A filmre tehát felírhatjuk a következő képletet: Tőrbe ejtve = Sherlock Holmes + Némi szocioszimbolikus jelentésértelmezés

Na, ennek a képletnek a Sherlock Holmes alkotórésze, vitathatatlanul működik. Egy két órán is túlnyúló, már-már betegesen rétegelt kriminalisztikai kirakóst kapunk, ami ha kell, meg is tudja nevettetni a nézőjét.

Igaz, nem kell egy kriminálpszichológiai lángelmének lenni ahhoz, hogy feltűnjön, a Tőrbe ejtve teljességgel elrugaszkodott a valóságtól. Rian Johnson nem a David Fincher, vagy éppen Denis Villeneuve munkáiban megismert, valóságközelibb ábrázolásmódban vezeti fel cselekményét. Johnson egy olyan világot teremt, ahol a legapróbb mozzanatot is narratív jelentéssel ruházhatja fel, és ahol a karakterdráma pillanatai beáldozhatóak egy habkönnyed poénért. Ezek elsőre apró, jelentéktelen melléfogásnak is tűnhetnek, ám a játékidő előrehaladtával érezhetően elidegenítik a filmet a valóságtól.

Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy egy Rian Johnson kaliberű rendező miért is emeli ki a filmjét (talán teljes tudatossággal) a valóságból. Itt lesz jelentősége a korábban felírt képletünk, Némi Szocioszimbolikus Jelentésértelmezés névre hallgató komponensének. Nem is kell olyan mélyre ásni a Tőrbe ejtve cselekményében, hogy megértsük, a film nem is az általunk ismert valóságban játszódik. Illetve ott játszódik, csak egy szinte a felismerhetetlenségig nagyított torzójában. Története ebben a karikatúraszerűen elnagyolt, amorf világban zajlik, ahol a néző mégis a 21. század valóságának meghatározó problémáira ismer rá.

A szociszimbolika nem is annyira a film gerincének számító detektívtörténetben, hanem sokkal inkább a narratív szempontból másodlagos családi szálban érhető tetten. A konfliktus Harlan, a meggyilkolt író végrendelete nyomán bontakozik ki. A pénzre sóvárgó család, egyaránt az amerikai, és a kollektív nyugati társadalom szimbóluma, hiszen ők (saját elmondásuk szerint) makulátlan becsületűek, emberek akik (saját elmondásuk szerint) a nulláról építették fel az életüket. Számukra (saját elmondásuk szerint), a demokratikus párbeszéd olyan létszükséglet mint a levegő, és (saját elmondásuk szerint) tökéletesen megférnek a politikai diverzitásban. Igen, ők lebegtek az Alapító Atyák szeme előtt, mikor aláírták a Függetlenségi Nyilatkozatot, ők, az amerikai család mintapéldánya, akikben az amerikanizmus és a demokrácia pompázatos ideái magasztosulnak. Persze ez a saját elmondások alapján meghatározott világkép a valóságban jóval árnyaltabb. Nem is csoda, hogy a család, és vele az amerikai társadalom, a film végére totális vereséget szenved attól a személytől, kinek karakterében azok az idegen kultúrák jelennek meg, akik egy szebb élet reményében, vagy pusztán a demográfiai krízist ellensúlyozva érkeznek Amerikába.

A Tőrbe ejtve azonban nem foglal állást, nem választ a felek között. A Daniel Craig által kiválóan játszott nyomozó többnyire passzív szemlélőként van jelen a cselekményben, nem ítélkezik. Mindössze annyit mond, hogy neki az esetről megvan a maga véleménye, ám hagyja, hogy a végső döntéseket a főhős hozza meg.

A Tőrbe ejtve tehát ítélkezés nélkül mutat be egy világot, ahol egy nyilvánvalóan dekadens, és mélységesen képmutató társadalom lényegében kipusztítja önmagát. A Tőrbe ejtve a természeti csapást előidéző közeget, azokat a közéleti törésvonalakat, ideológiai szélsőségeket kísérli meg bemutatni, amik olyan polarizálttá és indiszponálttá teszik a 21. század nyugati kultúráját, mint amilyen.

Megjelenik a világot kétmondatos életigazságokra szimplifikáló ökoanyuka, aki Donald Trumpot nagyjából Hitlerrel azonosítja. A konzervatív oldalon meg ott van a fehér, középkorú férfi, aki persze együtt érez a Déli határon ketrecbe  zárt bevándorlócsemetékkel, de azért mégis nyugodt szívvel szavaz Trumpra, mert azért mégiscsak kell az a jó kis gazdasági növekedés (ha meg jön a globális felmelegedés, majd legfeljebb nem veszünk kabátot, hülye tudósok, hogy nem gondoltak erre… A világban minden változik miért pont a klíma lenne állandó?).

Ezek az emberek, és a bennük testet öltő szélsőségek egyformán megcsúfolják azokat az értékeket, amik egykoron naggyá tették a kultúrájukat. Minta ahogy azt a filmben is látjuk, a pénz pillanatok alatt felülírja a család intézményének szellemiségét, egymás ellen fordítva a családtagokat. És noha nem vagyok különösebben otthon a témában, de az is egészen biztos hogy a karakterek szembemennek a kultúrájuk alapját jelentő kereszténység százados eszmeiségével is. Konzervatív, liberális, vagy esetleg balos, egyre megy, észszerű alternatívát egyik oldal sem kínál. A hangzatos ideológiák régen homogenizálódtak, a politikai meggyőződés már nem számít. Csak a pénz.

És ahogyan ez a mérhetetlenül önző, neomaterialista társadalom aláírja a saját halálos ítéletét, a helyét átveszi egy új, működőképesebb szociális konstrukció. Valószínűleg ez zajlik napjainkban is. De hogy ennek a folyamatnak mi lesz az eredménye, és hogy nekünk mind társadalomként és mind egyénenként hogyan kell viszonyulnunk hozzá, arra a Tőrbe ejtve nem ad választ. Feltehetően azért, mert nem is ismeri a választ. Ugyanúgy, ahogy mi sem.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk The Mandalorian 1. évad - kritika
Következő cikk The Morning Show 1. évad - kritika