Szeszélyes kalandok (Follies), rendezte: Eric K. Boulianne, szereplők: Eric K. Boulianne, Catherine Chabot, Erin Margurite Carter, Étienne Galloy, kanadai vígjáték, 101 perc, 2025., 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Hétköznapi csalódások
A meglehetősen termékeny forgatókönyvíró és színész Eric K. Boulianne itthon nem annyira ismert, így első rendezéséhez nem sok támpontot kaptunk. A vidám, mackós testalkatú és a vetítés előtti bejelentkezése alapján rendkívül szimpatikus filmes ugyanakkor nem csak hazájában nagyon népszerű, az elmúlt években Cannes-ban és Velencében is kapott már elismerést. A Szeszélyes kalandokat megnézve a kényes téma ellenére (vagy éppen azért) jól szórakoztunk és az is bebizonyosodott, hogy emberünk valóban ért ahhoz, amit csinál, ráadásul még dobolni is tud. 
Amikor itt vannak nekünk a hírek, a bulvár, a riportok és dokumentumfilmek, joggal vetődik fel a kérdés, szükség van-e egyáltalán olyan játékfilmekre, melyek azt mutatják be, amiről nem szívesen beszélünk és/vagy amit magánügynek tartunk. A szex talán a legtermészetesebb dolog a világon, mégis úgy vagyunk szocializálódva, hogy élményeinket, tapasztalatainkat és problémáinkat nem beszéljük meg másokkal, nem teszünk fel kérdéseket és ha mégis lennének, a válaszokat az interneten próbáljuk megtalálni. Már maga az a szó, hogy hálószobatitok is arra utal, a dolog nem tartozik senki másra.
Mégis mindig akadnak olyanok, akik ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy beleszóljanak mások nemi életébe, megmondják, mit és hogyan kell, hol és hányszor, na meg hogy mi számít normálisnak. Persze teljesen véletlenül valahogy mindig ezekről az emberekről derül ki, hogy sokkal intenzívebb nemi életet élnek nálunk (vagy éppen semmilyet), a perverzitásuk pedig már inkább büntetőjogi kategória. A dolognak ez az oldala még inkább zárkózottabbá tesz minket.
Amikor egy film tabukat dönt és nyíltan beszél arról, amiről nem illik, azt vesszük észre, hogy másokat is érdekel a téma és az esetleges problémáinkkal nem vagyunk egyedül. Válaszokat kapunk a kérdéseinkre, miközben valaki a film eszközeivel meséli el nekünk a saját gondolatait a témáról. Erre azért van szükség, mert ezek valóban mindenki érintő hétköznapi dolgok és attól, mert nem beszélünk róluk, még nagyon is léteznek. A szexualitás a filmes számára is kényes téma, nem mindegy, honnan közelít, mit és milyen módon ábrázol, milyen gondolatokat oszt meg és milyen tanulságot von le, röviden hogyan dolgozza fel a saját személyes és/vagy mások összegyűjtött élményeit.
Bár Kanadában is ismerik a szemérmes szó jelentését, sokkal nyitottabbak és elfogadóbbak a témát illetően, beleértve a gyerekeket is. Sokszor még az európaiaknál is európaibbak. Ez persze sokaknál kiveri a biztosítékot, de ez a film nem is nekik készült. Az álszentségről, fóbiákról és a mindenféle izmusokról nem is nagyon szeretnék hosszabban írni, feltételezem ugyanis, hogy ezt a filmet majd olyanok fogják megnézni, akik tényleg kíváncsiak rá és nem irtóznak tőle. Aggodalomra semmi ok, a vígjáték műfajára a feszültség oldása miatt esett a választás és nem arról van szó, hogy bárki is elhülyéskedné a témát.
A film főszereplői egy olyan pár, akik sok-sok éve vannak együtt, élik a mindennapi életüket, van két csodálatos gyerekük és még mindig szeretik egymást. Hiányzik ugyanakkor valami az életükből, de legalábbis úgy érzik, túlságosan rutinszerűvé vált a nemi életük. Mivel otthon nem találnak megoldást a megújulásra, a változatosság jegyében közös megegyezéssel nyitott kapcsolatban élik tovább az életük, ami rengeteg tanulsággal, élménnyel és kudarccal jár.
Hat fejezeten keresztül vezet az út a nagy felismeréshez, melynek során hol együtt, hol külön fedezik fel a saját szexualitásuk, feszegetik a határaikat és élik vagy éppen nem élik meg a vágyaikat. Ahogy egyre több ember vonódik be ebbe a dologba, úgy lesz világos számukra, hogy elhatározásukkal egyáltalán nincsenek egyedül, ugyanakkor a legérettebben talán mégis a két lányuk áll ehhez az egészhez.
A legfőbb kérdés mi is lehetne más, mint hogy kiállja-e a kapcsolatuk a nyitott házasságot, mennyire bántják meg a másikat ezzel, na és persze mennyire kell saját magukban csalódniuk. Megkérdőjelezhető-e a szerelem jelenléte, ha nem kapunk meg mindent a másiktól, amire vágyunk, egyáltalán valóban vágyunk-e rá, a vágyak megélése során mennyire sérül a másik és persze mi magunk is. Teszi mindezt a Szeszélyes kalandok végtelenül szerethetően, humorosan és viccesen, de semmi esetre sem elbagatellizálva, elsunnyogva a dolgot.
