Hajsza a föld alatt (1974) – kritika

A magyar mozinézők mától mondhatnak véleményt Tony Scott Hajsza a föld alatt (The Taking of Pelham One Two Three) című John Travoltával és Denzel Washingtonnal súlyosbított akciófilmjéről, mi azonban annyira sznobok vagyunk, hogy előszedtük az eredetit, Walther Matthauval 1974-ből. A sztori John Godey író (az ő nevéhez fűződik még a Mickey Rourke-os Johnny, a jóarcú alapjául szolgáló regény is) munkája, amelyből egy évvel a megjelenése után a Jersey-i italo-amerikai családban született, többszörös Emmy-díj győztes Joseph Sargent rendező (Cápa 4. – A cápa bosszúja, Olcsó whiskey, MacArthur) készített filmet. És bár kevesebb szó esik róla (nyilván nem véletlenül), de ’98-ban a tévés Félix Enríquez Alcalá is rendezett belőle egy állítólag közepes tévéfilmet, ahol Donnie Wahlberg volt az egyik túszejtő. Annyira viszont nem vagyunk belehabarodva a témába, hogy ezt is előkaparjuk valahonnan.
A Hajsza a föld alatt rosszarcú szereplői néhány tisztességes munkában megfáradt középkorú úriember, akik a jobb megélhetés reményében vigyázva felhúzzák az átlagember egyenkabátját, valamint olyan álbajuszt ragasztanak magukra, amiről még Kőbánya-Kispestről is jól látszik, hogy pótszőr, majd két megálló között az irányításuk alá vonnak egy metrószerelvényt. Különösebb ideológiai indíttatásuk nincsen, egymillió dollárt akarnak (Alcalá filmjében már ötöt, Scottéban tízet). A túszejtőkkel egy felháborító színű ing-nyakkendő párosban parádézó metrórendőr tárgyal (Denzel Washington már sima diszpécser), sokáig úgy tűnik, hasztalan.

Joseph Sargent filmje mai szemmel is abszolút megállja a helyét, itt-ott talán már megmosolygtató megoldásai (a vége, na az teljesen, nem írom le, de azt biztos nem emelték át az új változatba) ellenére, bár furcsa mód elsősorban a humora és nem feltétlen az izgalmai miatt. Az olyan beszólások, mint “Miért nem egy repülőt térítettetek el, ahogy mindenki más?!” időtállóak, és a 2009-es remake trailere alapján Tony Scott is hangsúlyt fektett az ilyen metsző odamondogatásokra – meglátjuk, milyen sikerrel. Végezetül pedig: most, amikor mindenki Tarantinóval van elfoglalva, és az újságok és blogok számolatlanul ontják magukból, mit-honnan-lopott témájában kutató cikkeket, feltétlen meg kell említenünk, hogy a Kutyaszorítóban Mr. Barna, Mr. Kék stb. elnevezései is innen, az 1974-es Hajsza a föld alattból erednek. Igaz, Sargent még nem tartotta fontosnak, hogy a szánkba rágja, miért is fontos így nevezni egymást akció közben. Aki nem hiszi, járjon utána.

Hozzászólások

hozzászólás