A mexikói filmgyártásban két aranykort tartanak nyilván a krónikák, az egyiket a negyvenes évekre teszik, amikor Hollywood az európai piaccal és a háborús propagandafilmekkel volt elfoglalva, így Mexikó elárasztotta Latin-Amerikát. A másikat a kilencvenes évek végével jegyzik, Iñárritu, Del Toro és Cuarón nevét emlegetve. Amiről Robert Rodriguez beszél a Machete kapcsán, azt véletlenül se.
A két korszak között körülbelül az a stíl dominált, amit Amerikában a Grindhouse kulcsszó alatt emlegettek. Olcsó horror, némi erotika, gyilkolászás, "baltával faragott arc".
Rögtön itt a latin Hulk, a mexikói nép életre kelt képregényhőse, a szegény sorból kitörve pankrátorként ikonná vált El Santo, vagyis a Szent. Több tucat filmben győzte le a gonoszt, itt épp egy Farkasemberrel küzd.
El Santo contra el Hombre Lobo
Ne feledkezzünk a másik szupersztárról, Hugo Stiglitzről sem. Tarantino a Becstelen Brigantykban róla nevezte el Til Schweiger karakterét. Itt épp a mexikóiak a Cápára adott válaszában:
Tintorera
Sexploitationt bírod?
Low-low-budget sci-fi-horror a Tele Tubies figuráival, nagyon büntet:
Mario Almada vs. a helyi Exploiters fan club tagjai
Policia Corrupto! Egy gyönyörű kígyómarásos jelenet:
Alejandro Jodorowski El Topo-ja pedig vitán felül klasszikus:
<
Jodorowksi az nem trash, az a bunueli szürrealizmus meszkalin-alapú mexikói továbbgondolója.
az naná, hogy az, épp írni akartam! nem pont így de lényegét tekintve