Anna Karenina angol-francia filmdráma, 130 perc, 2012, rendező: Joe Wright, szereplők: Keira Knigthley, Aaron johnson, Jude Law, Kelly Macdonald, Emily Watson. kh: 12
Szinte mindig ez van… Ami tilos, abból teljesen biztos, hogy halálos szerelem lesz. Ez valami nagyon elcseszett alapszabály. Milyen jó, hogy a romokban lévő házasságok miatt napjainkban már nem kell magunkat levetni a gangról. Az a szívás, hogy a halálos szerelmek pont ugyanúgy véget érnek, mint a nem halálosak, csak több velük a macera. De ne távolodjunk már el ennyire Tolsztojtól!
Meglepően színpadiasan, furán komolytalanul kezdődik. Aggódva figyeltem, hogy lesz ebből a díszletvilágból a végére sírós sztori. Anna Moszkvába utazik megmenteni sógora házasságát, de végül a saját életét teszi tönkre.
Aaron Johnson – Vronsky grófjába kizárólag Anna tudott beleesni, nekünk ez nem menne, pedig szép az a fiú, csak nem ebben a filmben. Ahhoz képest, hogy elvileg óriás érzelmekkel bíró katonatiszt, úgy nézett ki a szőkített hajával, mint egy metroszexuális focista. És tutira nem a kackiás bajuszával dumálna ki minket a bugyinkból.
Viszont Jude Law (Alexei Karenin) – akit először nem ismertem fel, mert most ő is inkább csak belül szép – erkölcsi fölényt hordoz minden higgadt mozdulatában. Merevsége és tartása miatt olyan, mintha ő lenne itt az egyetlen felnőtt. Együttérzéssel követjük elkerülhetetlen sorsát, ahogy a felesége elhagyja őt.
Keira Knightley Anna Karenina szerepében megosztja a nézőket, bár szerintem jól állnak neki a hasonló karakterek (Büszkeség és balítélet, Doktor Zsivágó). Mégha általában jobban illik is hozzá a nevetős boldog-szerelmes női szerep, mint a bukott nő, aki ha a törvényt szegte volna meg, nem a szabályokat, akkor a társadalom nem vetné ki magából. Kedvencem az a rész a végén, amikor korabeli fehérneműben féltékenyen cirkuszol, ezzel csak tovább rontva a helyzeten. Jól mutatja a köztük lévő viszonyt, a nő kócos, alul öltözött és kétségbeesett, a férfi meg pont olyan, mint a kapcsolatuk elején volt az egyenruhájában, vonzó és mindig azt mondja, amit kell.
A legszebb jelenet a kockajáték Levin és Kitty között. A valódi értékkel bíró időtálló szeretet ezen a páron át jön le a vászonról. A türelem, a megbocsátás, a nem tünékeny illúziónyi szerelem fogalmai Levin szavaiban és párkapcsolatában kelnek életre.
Oh, a soundtrack! Mint egy orosz balett! Dario Marinelli (aki kapott már Oscart munkásságáért) zenéje épp olyan fontos alkotóeleme ennek a filmnek, mint Keira nevetéskor összeszűkülő szeme. A képi világ durva váltásai a zene segítségével olyan érzést keltenek, mintha részesei lennénk egy színpadi előadásnak, a kulisszák mögé látnánk, mintha mi is táncolnánk a káoszban. A nyírfás kisdalocska pedig úgy látszik, nem csak azok körében ismert, akik évekig jártak oroszórára.
A pasim azt mondta, nem enged el többet ilyen szerelmes filmekre, mert nem lehet velem bírni utána. Nyálas zenét hallgatok és ábrándosan nézek…
No Comment