Mrs. Karenin


Anna Karenina angol-francia filmdráma, 130 perc, 2012, rendező: Joe Wright, szereplők: Keira Knigthley, Aaron johnson, Jude Law, Kelly Macdonald, Emily Watson. kh: 12

Szinte mindig ez van… Ami tilos, abból teljesen biztos, hogy halálos szerelem lesz. Ez valami nagyon elcseszett alapszabály. Milyen jó, hogy a romokban lévő házasságok miatt napjainkban már nem kell magunkat levetni a gangról. Az a szívás, hogy a halálos szerelmek pont ugyanúgy véget érnek, mint a nem halálosak, csak több velük a macera. De ne távolodjunk már el ennyire Tolsztojtól!

Meglepően színpadiasan, furán komolytalanul kezdődik. Aggódva figyeltem, hogy lesz ebből a díszletvilágból a végére sírós sztori. Anna Moszkvába utazik megmenteni sógora házasságát, de végül a saját életét teszi tönkre.

Aaron Johnson – Vronsky grófjába kizárólag Anna tudott beleesni, nekünk ez nem menne, pedig szép az a fiú, csak nem ebben a filmben. Ahhoz képest, hogy elvileg óriás érzelmekkel bíró katonatiszt, úgy nézett ki a szőkített hajával, mint egy metroszexuális focista. És tutira nem a kackiás bajuszával dumálna ki minket a bugyinkból.

Viszont Jude Law (Alexei Karenin) – akit először nem ismertem fel, mert most ő is inkább csak belül szép – erkölcsi fölényt hordoz minden higgadt mozdulatában. Merevsége és tartása miatt olyan, mintha ő lenne itt az egyetlen felnőtt. Együttérzéssel követjük elkerülhetetlen sorsát, ahogy a felesége elhagyja őt.

Keira Knightley Anna Karenina szerepében megosztja a nézőket, bár szerintem jól állnak neki a hasonló karakterek  (Büszkeség és balítélet, Doktor Zsivágó). Mégha általában jobban illik is hozzá a nevetős boldog-szerelmes női szerep, mint a bukott nő, aki ha a törvényt szegte volna meg, nem a szabályokat, akkor a társadalom nem vetné ki magából. Kedvencem az a rész a végén, amikor korabeli fehérneműben féltékenyen cirkuszol, ezzel csak tovább rontva a helyzeten. Jól mutatja a köztük lévő viszonyt, a nő kócos, alul öltözött és kétségbeesett, a férfi meg pont olyan, mint a kapcsolatuk elején volt az egyenruhájában, vonzó és mindig azt mondja, amit kell.

A legszebb jelenet a kockajáték Levin és Kitty között. A valódi értékkel bíró időtálló szeretet ezen a páron át jön le a vászonról. A türelem, a megbocsátás, a nem tünékeny illúziónyi szerelem fogalmai Levin szavaiban és párkapcsolatában kelnek életre.

Oh, a soundtrack! Mint egy orosz balett! Dario Marinelli (aki kapott már Oscart munkásságáért) zenéje épp olyan fontos alkotóeleme ennek a filmnek, mint Keira nevetéskor összeszűkülő szeme. A képi világ durva váltásai a zene segítségével olyan érzést keltenek, mintha részesei lennénk egy színpadi előadásnak, a kulisszák mögé látnánk, mintha mi is táncolnánk a káoszban. A nyírfás kisdalocska pedig úgy látszik, nem csak azok körében ismert, akik évekig jártak oroszórára.

A pasim azt mondta, nem enged el többet ilyen szerelmes filmekre, mert nem lehet velem bírni utána. Nyálas zenét hallgatok és ábrándosan nézek…

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Piába szállt bátorság
Következő cikk Vásznon, hősként halni meg

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..