Ígéret földje (Promised Land) rendező: Gus Van Sant, főszereplők: Matt Damon, Frances McDormand, John Krasinski, Hal Holbrook, amerikai filmdráma, 106 perc, 2012 (16)
Mindenkit megfúrunk
Matt Damon első rendezésére még egy kicsit várnunk kell, mert bár a neve szóba került a film kapcsán, végül „csak” a forgatókönyv megírását és a főszerepet vállalta.
Két idegen érkezik egy álmos kisvárosba, McKinleybe. A helyiek megnyerése érdekében beszereznek egy régi Ford Broncot és egy tucat favágó inget. A tét nem kicsi, a város alatt az előzetes becslések szerint 150 millió dollárnyi gázkészlet rejtőzik, tehát fel kell kötniük az ingek mellé vásárolt gatyájukat is. Mindketten profik a szakmájukban, számos üzletet sikerült nyélbe ütniük az utóbbi időben. Egy 9 milliárdos cég áll a hátuk mögött. Régóta úton vannak, Steve Butlert (Damon) előléptetés, Sue Thomasont (McDormand) a fia várja otthon. 
Amolyan utolsó nagy közös buliként tekintenek a dologra, ezért késedelem nélkül hozzálátnak az emberek megpuhításához. A polgármester nagy pénzt szimatol, ezért nyugdíj előtakarékossági számlát nyit ügynökeinknél, majd „felelős vezetőként” lakossági fórumot hív össze. A dolgok egészen jól mennek addig, amíg a helyi iskola idős pedagógusa (Hal Holbrook) fel nem áll és elkezd beszélni a gázkitermelés káros mellékhatásairól. Végül úgy döntenek, szavazásra bocsátják az ügyet. Három hetet kapnak a többség meggyőzésére. Eddig minden ment, mint a karikacsapás, a dolog itt azonban megfenekleni látszik. Nem elég, hogy az idős pedagógusról kiderül, nagyon is jártas a témában, de még egy harcos környezetvédő (a forgatókönyvért is felelős John Krasinski) is a városba vetődik. Most már nem csak arról kell meggyőzni az embereket, hogy a beruházás nem kevés pénzt hoz a városnak, hanem arról is, hogy az eljárás teljesen biztonságos. Mindeközben környezetvédő barátunk személyes tragédiára hivatkozva döglött tehenes képpel riogatja a népet. A pénz mindenkinek jól jönne, gondtalan jövő, új autó és jó egyetem a gyereknek, ráadásul a városba is visszatérne az élet. Ugyanakkor senki nem szeretné, ha össze-vissza furkálnák a földet, ha megjelenne egy csomó idegen, ha a víz és a talaj szennyeződne, ha az állatok és a növények elpusztulnának. Kiélezett harc veszi kezdetét, mely érdekes fordulatot vesz a film végére. A három hét alatt mindenki számos barátot (Titus Welliver már-már túlontúl úriember) és ellenséget szerez magának, szerelmek szövődnek (Rosemarie DeWitt bájos a tanítónéni szerepében, nem mellesleg 40 hektár föld birtokosa), emberek lepleződnek le stb. A szavazás eredményét nem árulom el, a filmet végignézve azért senki nem fog meglepődni.
A rendezői székbe végül beülő Gus van Sant tisztességgel végezte el a rábízott munkát. A fényképezésről (Linus Sandgren) ugyanezt lehet elmondani, mint ahogy Danny Elfman zenéjéről is. Gyakran mutatják a tájat valami érzelmes muzsika kíséretében két történés között, de megbocsátható, mert a táj tényleg szép (Avonmore és Apollo, Pennsylvania). Meg ugye a filmbeli nagy kérdés, hogy így marad-e és ezért kell sokat néznünk. Remélem, hogy ezért. A sztorit jegyző Dave Eggers az Office-ban már dolgozott együtt Krasinskivel. Szó ami szó, egy kicsit jobban is megerőltethették volna magukat. A film aktualitás témát dolgoz fel. A válság miatti üzembezárások és elbocsátások különösen érzékenyen érintették azokat a régiókat, ahol a lakosság jelentős része éppen ezekben az üzemekben kapott munkát. A földműveléshez való visszatérés sem jelent megoldást, a hipermarketeket ellátó hatalmas feldolgozókkal senki nem veheti fel a versenyt, a helyi piacokról pedig hiányzik a fizetőképes kereslet. Az ember próbál megélni abból, ami van és igyekszik minden kínálkozó lehetőséget megragadni. A palagáz pedig hatalmas üzlet. Mivel ehhez jelentősen át kell alakítani a környezetet és az emberek minden nehézség ellenére ragaszkodnak lakóhelyük érintetlenségéhez, az érdekelt cégek minden eszközt 
bevetnek. Na most ehhez képest az író elmesél egy történetet, a rendező rendez, a színész játszik. Langyos. Túl sok mindent akar elmondani, míg végül keveset ad. Aranyos, kedves, bájos, néha még elgondolkodtató is, de ennyi. Nem derül ki, hogy a technológia tényleg veszélyes-e, így a szavazás végeredményben érzelmi alapon történik. Még rosszabb, hogy a Damon játszotta karakter szándéka sem derül ki igazán. Úgy tűnik, lojális a céghez és szentül hisz abban, amit csinál, ráadásul nem is rosszul. Éppen ezért nehéz elhinni, hogy soha nem hallott a negatív hatásokról. Ha meg csak úgy tesz, akkor azt elég bénán, vélhetően azért, mert mindennek tetejébe még szerelmes is lesz. Vagy nem tudom.
Mielőtt mindenki rohanna jegyet venni a legújabb Ben Stiller-filmre, azért adjon egy esélyt ennek is. Ugyan nem ez fogja jelenti Matt Damon karrierjének csúcsát, de ismét bebizonyítja tehetségét. Ráadásul 10 évet fiatalodott a Zöld zóna óta, aminek okát azóta is keresem a bulvárlapokban.
A szinkronért viszont jár a kövér piros pont. A filmben említett fracktingolás nem más, mint a hydraulic fracturing, csúnya magyar fordításban a hidraulikus betörés rövidítése. A folyamat során a palagáz kinyeréséhez a földbe nagy mennyiségű vizet tartalmazó híg homokot szivattyúznak be. Bár a technológia sokat fejlődött az elmúlt két évtizedben és nagy az érdeklődés iránta, a feltáráshoz használt kémiai anyagok környezetszennyező hatása miatt ma is sokan ellenzik. Clooney-ért kiált.
No Comment