A búcsúkoncert – A Late Qaurtet, amerikai zenés dráma, 105 perc, 2012, rendező: Yaron Zilberman, szereplők: Christopher Walken, Philip Seymour Hoffman, Catherine Keener, Imogen Poots. kh: 12
Ezt egy életen át kell játszani
Ha valaha forgatnék egy vonósnégyesről Christopher Walkennek és Philip Seymour Hoffmannak biztos fenntartanék egy széket. Természetesen a választásnál az esetleges hangszeres tudás vajmi keveset nyomna latba, mert esetükben a puszta jelenlét bőven elegendő. Azon színészek közé tartoznak, akiknél a hitelesség még a nyakkendő megkötéséből is árad, így a néző nem morfondírozna a helyes hegedű vagy csellótartáson.Na most ennek a tervemnek annyi, mivel Yaron Zilberman rendező már 2012-beny levezényelte filmjét egy világhírű quartettről, melynek vezetőjét történetesen Walken alakítja, kinél Parkinson-kórt diagnosztizálnak. A kiválását eredményező gyászos hír a jobbján hegedülő Hoffmant és muzsikus társait egyaránt lesújtja, a negyed évszázada együtt turnézó társaságot szép lassan a felbomlás szélére sodorja.A komolyzenészekről többnyire akkor készül jó mozi, ha hangszerek nélkül is működik a történet. Az Amadeus, Ragyogj! vagy akár a Zenekari próba mind azért él még emlékezetünkben, mert sikerült feltölteni a pódium és a közönség közötti árkot. Egyéni elismerésre szomjazó, szenvedélyes párkapcsolatra vágyó, elfojtásokkal küszködő, csalódásoktól keserű emberek kották felett kötött házasságába nyerünk betekintést. Kik az elmúlás futószalagján igencsak nehézkesen egyensúlyozva találják meg a harmóniát. Bármennyire fájdalmas látni, a gyakorló házasok számára sem meglepő az a szomorú tanulság, hogy a háttérbe szorító alázatból születő hibátlan hangzás végül mindig elnyomja a magánélet fals hangjait.
A búcsúkoncert komoly, felnőtt mozi, sallangmentes alakításokkal, erőssége inkább színészeinek, mintsem rendezőjének köszönhető. A tok nem üres, a hangszerek tisztán szólnak, Beethoven örök. Walken táskás szeme pedig a legösszetettebb zenemű az életről.
No Comment