A futurulógia kongresszus (The Congress), rendező: Ari Folman, szereplők: Robin Wright, Harvey Keitel, Jon Hamm, Paul Giamatti, izraeli-német-lengyel-luxemburgi-francia-belga animációs film, 122 perc, 2013, 16
A filmgyártás jövője
Robin Wright (maga Robin Wright) középkorú színésznő. Karrierje lassan a végéhez ér, nagy alakítások és pénz híján a repülőtér mellett lakik egy hangárlakásban, lányával és halláskárosult fiával. Menedzsere (Harvey Keitel) az utolsó szerződéskötési lehetőségét kínálja fel neki a Miramountnál. Robinnak vállalnia kell, hogy miután testét és összes arcmozdulatát beszkennelték, soha többet nem foglalkozik színjátszással. A kapott összegből visszavonulhat, és ezentúl számítógéppel keltik majd életre a filmvásznon.
20 évvel később Robinnak, az addigra animált világgá változtatott államban kell képviselnie a Miramount stúdió új vegyületét a Futurológiai konferencián, ami végre képessé teheti a fogyasztókat arra, hogy annak a hírességnek a bőrébe bújhassanak, akiébe csak akarnak.
Ari Folman filmje Stanislaw Lem azonos című kisregénye alapján készült. Lem utópisztikus története csupán a film vázát adja, Folman fő témája egyértelműen Hollywood, az iparosított filmgyártás jövője. Robin Wright nem akarja aláírni a szkennelési szerződést, mert amint elmondja, az megfosztja a választás lehetőségétől, a döntésszabadságtól, hogy el akar-e vállalni egy adott szerepet. A film egyik kulcsjelenete, a Wright lakásban játszódik, a klasszikus konfliktus, a menedzser átjön este, hogy meggyőzze a színésznőt a szerződésről. A veszekedésben a menedzser azzal érvel, hogy a színészeknek sosincs választásuk, térjen észre, hadd végezze a kényelmetlen munkát ezután a számítógép. Folman üzenete egyértelmű, és elgondolkodtató, különlegessége, hogy mindezt egy sci-fibe csomagolja. Ráadásul nem is akármilyen sci-fibe, mivel nem elégszik meg az egyszerű utópiával (hiszen a színészek számítógépes pótlása ma már elérhető, lásd például a Beowulf c. 2007-es produkciót), megfejeli a választható élet, a választható személyiség gondolatával. Itt érünk el az animációs világba.
A kevert technikájú filmekkel kapcsolatban vannak jó és kevésbé jó tapasztalataink. A futurológiai kongresszus egy hipnotizáció szerű átalakulással vált át fényképezett filmből a rajzolt világba. Így a játékidő fele-fele arányban oszlik meg az animáció és a film között. Ez a dramaturgiát is igazolja, innentől egy egészen új, futurisztikus világ tárul elénk. Néhol jobb, néhol kevésbé jó arányérzékkel. A megiható személyiség korában például minden képen csak egy Yoko Ono, Michael Jackson vagy Elizabeth királynő van a vásznon, hogy ne vonja el a figyelmünket az előtérben folyó párbeszédről. Néhol viszont öncélú animáció sorok váltják egymást –ironikus módon– már-már hollywoodi giccset idéző képekben, mint amikor lángoló repülőgépek előtt szerelmeskedő párból hatalmas virágerdő emelkedik a sivatagban.
Az animáció egy pontosan kivitelezett látványvilágot tár elénk. Eszünkbe juthatnak Jankovics Marcell impulzív filmjei, A futurológiai kongresszus rajzvilága mégis inkább a keleti animációból, és a nyugati, amerikai rajzfilmkultúrából építkezik.
A történetvezetési és arányérzékbeli problémák mellett is azt kell hogy mondjuk, A futurológiai kongresszus egy különleges filmalkotás. A határozott gondolatok mellett a rajzolt világ atmoszférája magával ragadó. Mindenkinek látnia kell, akit kicsit is érdekel a film és az animáció művészete, mert Ari Folman szerint ez a filmgyártás jövője.
