Texas hercege (Prince Avalanche); rendező: David Gordon Green; főszereplők: Paul Rudd, Emile Hirsch; amerikai dráma; 94 perc; 2013 (16)
Az egyszeri bajusz
Minden hollywoodi színész karrierjében eljön az a pillanat, amikor bajuszt kell növesztenie. Csak-bajuszt. Paul Rudd pályafutása most érkezett el ehhez a ponthoz, ugyanis a film, amihez a szőrzetet növesztette, a nyolcvanas években játszódik, amikor még sokkal többen hitték azt, hogy ilyet hordani menő.
Szóval a nyolcvanas évek végén járunk, Texasban, annak is a legmélyén, a nagy erdőtüzeket követően. Két munkásnak az a feladata, hogy csíkokat fessen az útra, és egyikük nyomottabb, mint a másik. Alvin (Paul Rudd) egy remete hajlamú figura, aki nem tud dönteni a városi léttel járó párkapcsolat és a természetbe való menekülés között, Lance (a Jack Blackre egyre jobban hasonlító Emile Hirsch) pedig egy nála jóval fiatalabb, nyughatatlan csávó, aki sokkal szívesebben hagyná ott a melót és menne vissza a civilizációba bulizni meg csajozni. Az biztos, hogy a stúdió a szereplőgárda gázsiján jó sokat spórolt, mert a két útfestőn kívül csak egy részeges, öreg teherautó sofőr és egy szellemszerű idős nő bukkan fel néha a vásznon, utóbbi ráadásul csak úgy került a filmbe, hogy a stáb véletlenül pont arra forgatott, ahol az említett hölgy háza valóban leégett.
David Gordon Green rendező az utóbbi időben inkább drogos vígjátékokban (Ananász expressz, A bébisintér) jeleskedett, de most visszatért a drámához, ami karrierje korábbi fázisában foglalkoztatta. Mintha egy kicsit nehezen találna vissza a gyökerekhez, az embernek ugyanis néha olyan érzése van, hogy a két főszereplő bármikor abbahagyhatja a munkát, és elmegy füvet hajtani a legközelebbi lelőhelyre (bár ez félig-meddig meg is történik, csak nem bedrogoznak, hanem leisszák magukat).
Mivel szinte végig csak Rudd és Hirsch látható a filmben, ne várjunk sok történést és nagy fordulatokat, inkább próbáljuk meg átadni magunkat a monológszerű párbeszédeknek, és ne bánjuk, hogy egy amerikai filmet nem robbanásokkal és béna jelmezekbe öltözött szuperhősökkel próbálnak nekünk eladni.
Szépek a képek, az Explosions In The Sky zenéje kellemesen éteri, de egy picit izgalmasabb dialógusokat azért nem bántunk volna. És akkor talán nem úgy emlegetnénk a Texas hercegét (ami mellesleg egy 2011-es izlandi darab remake-je) két hónap elteltével, hogy “tudod, az a film, amiben a két csávó festi az utat az erdőben, és nem történik semmi.”
