A kevésbé sikerült (teszek rá, hány pontot kapott az imdb.com-on) Aladdin után a Disney Stúdió komolyabb vizekre evezett.
Az alkotók úgy gondolták Pocahontas története megérdemli, hogy ne viccelődjük el, maximum cukrozzuk be néhány undorítóan aranyoskodó mellékszereplővel. Ennek ellenére a valóságtartalom kimerül a nevekben. Az, hogy korábban átírták A kis hableányt, vagy változtattak a Hófehérkén, még belefér. Hiszen nem kellett tartaniuk a Nemzetközi Sellő Szövetség vagy a Törpe Bányászok Szakszervezetének haragjától. Az indiánokkal talán más a helyzet. Pocahontas rövid, de kalandos életének e kiragadott eseménye a legkevésbé sem a szerelemről szólt. A feljegyzések szerint John Smith a valóságban lemészárolta Pocahontas faluját, a tizenkét (!) éves lányt pedig megerőszakolta. Az alkotók miért ragaszkodtak ennek a sztorinak a kiforgatásához? Szerintem a néző nem haragudott volna, ha egy másik indiánlány önfeláldozásával ábrázolják népének erkölcsi nagyságát. Elég lett volna, ha Hajnali madárdalnak, vagy Büszke tollnak nevezik el, vagy mit tudom én.
Bár Disney-ék a nyálasítást választották, annyi jó érzés volt bennük, hogy igyekeztek megtartani a komor hangulatot, és elhagyni a happy endet.
Itt nem értelmezhető a herceg megtalálja hercegnőjét séma, de arra nagyon vigyáztak, hogy az alfahím szeressen bele a törzsfőnök lányába, illetve, hogy legyen eredeti kérő, akit kigolyóz a valódi szerelem. A romantikus szál mellett némi társadalomrajz is helyt kapott. Ez persze néha nevetséges álbölcselkedésekhez vezetett, és inkább tette komolytalanná az indián karaktereket, mint tiszteletreméltóvá.
A külsőségeket tekintve itt is finom csalásokkal élt a látványtervező. Pocahontas talán a legszebb női karakter Disney-éknél. Indián arcvonásai mellett arra is ügyeltek, hogy szintén jellemző „asszonyos”, de szép legyen alkata. Egészen véletlenül aszimmetrikus ruhát kapott, ami divatos volt 1995-ben, a rajzfilm születésének évében. Épp, mint a frufru, amit Pocahontas barátnője visel, és melynek korhűségével kapcsolatban szintén kétségeim vannak.
A férfiak ruháit az ő érdekükben leegyszerűsítették. Az akkoriban viselt úgynevezett „libahassal” és „malomkerék gallérral” csak a mellékszereplőket ajándékozták meg. A főhős – szerencséjére – katona, így nem kellett az akkor divatos buggyos nadrágba és színes harisnyába sem bújtatni – ezzel agyonvágva a szexi megjelenés lehetőségét.
És hogy ki ment meg kit? Egyezzünk ki döntetlenben. Itt már nem csak bátor lány a főszereplő, hanem bölcs és önfeláldozó. Indián vére higgadtságra kötelezi. A nagysága abban rejlik, hogy a fontosabb ügy érdekében, kész lemondani személyes boldogságáról. Ezzel szinte többet tesz, mint bármely korábbi, szörnnyel, varázslóval dacoló herceg. Pocahontas az új, erős női karakter megtestesítője. Ebből egyenesen következik a „herceg” jellemének megváltozása is. John Smith az egyetlen megmentett, majd jól otthagyott férfi karakter a Disney-nél. Figyeljetek lányok – szól hozzánk, célközönségéhez a stúdió – megkapjátok a lovagot, de hogy egészen boldogok legyetek, kaptok egy olyan hősnőt, akivé válni akartok. Ez persze szép és jó, de gyakorlatilag egy lavinát indított el Pocahontas a Disney rajzfilmek világában. Innentől kezdve nagyon nehéz lett volna megkedveltetni egy olyan hősnőt, aki nem ilyen karakán. Megtartani a határokat, meddig férfi egy férfi, honnan nő egy nő. És egyáltalán milyen jellemvonásokra van szüksége a hercegünknek, hogy elnyerje szerelmünket és tiszteletünket egyaránt?!
A Pocahontast követő, 1998-ban készült Mulan már célirányosan ezzel a problémával foglalkozik, bár nem képes válaszokat adni rá. A kínai lány történetében a leghangsúlyosabb az „asszonynak kuss a neve” alaptézis, így ez a mese többet kíván markolni egy szerelmi történetnél.
Mulan egy újabb önmegvalósításra készülő női karakter. Kényszerűségből kezd vetekedni a férfiakkal, de a végső cél, hogy bebizonyosodjon, egy nő lehet annyira értékes, mint egy férfi. Arra a nyugvópontra jut a mese, hogy ha egy nő tehetséges, akkor már majdnem férfi. Remek.
Miközben az eddigi legbátrabb és legerősebb női főszereplőt kapjuk, velejár a megmentésre, támogatásra szoruló férfi karakter. Az itteni „herceg” egy tábornok fia, akinek nem csak a gonosszal kell megküzdenie, hanem magával, és az ellene irányuló előítéletekkel is. A korábbi mesékben minden férfi egyértelműen erős, bátor, követendő volt. Csak döntés kérdése volt részéről, hogy harcol-e, mert papírforma szerint mindig nyert. Most megjelenik egy vívódó, tanácstalan katona, aki talán hozzá sem lát a megmentéshez attól félve, hogy elbukik. A kérdés az, hogy a zavarodottsága, önbizalomhiánya mikor kezdi kiölni az iránta érzett vonzalmat. Arról nem is beszélve, hogy frusztrációit abban éli ki, hogy bünteti a nőt, csak mert nő, ráadásul nála talán jobb, tehetségesebb személy. Azt hiszem, itt kezdett eltűnni a színről a korábban egyre erősödő férfi karakter. Mi lányok csodálva nézzük a példaértékű Mulant, miközben igyekszünk meggyőzni magunkat, hogy a vállunkon pityergő herceg azért még férfias.
A Mulan után újabb hosszabb szünet jött. Tizenegy évvel később került a mozikba A hercegnő és a béka. Ekkorra már mindenki komputer animált meséket nézett, és mikor éppen besokalltunk, a Disney csöndben átnyújtott egy klasszikus rajzfilmet. Valahogy érezték, hogy egészségesen színes képeket akarunk, egy kis szerelmet, egy kis mágiát, egy kis mesét.
Sikeres is volt a visszatérés kicsik és nagyok körében egyaránt. Az alkotók úgy fogtak hozzá, hogy, jó, felejtsük el a korábbi sikereket és kudarcokat. Nem érdekes, hogy Pocahontas-szal és Mulannal új hősnőt teremtettünk, nem érdekes, hogy hercegünk valahol elveszett a ködben. Új herceget és új hercegnőt adunk. Hiába, a válság, az válság. 2009-ben be kellett érnünk egy legatyásodott herceggel. (Talán nem is véletlen, hogy épp ekkor a történetet a húszas évek gazdasági világválságának korába helyezték.) A herceg itt nem csak anyagilag van a padlón, hanem komoly morális hiányosságai is vannak.
Naveen nem vállal semmiért és senkiért felelősséget. Amolyan életművész. A rajzfilm egyértelműen reagál a keletkezésének idejében jellemző, a nehézségek miatt kevésbé pozitív tettekre kényszerülő embertípus hangsúlyosabb jelenlétére. Talán kissé irányítható, kényelmes, nem olyan éles eszű a hercegünk, mint ami ideális lenne. Csöndben megemlítik, hogy azért került szorult helyzetbe, mert a családja kitagadta. Nem derül ki, hogy egyáltalán megpróbálta-e ezek után átvenni az irányítást saját élete fölött. Más szóval ő lenne az a típus, aki azért nem költözik el otthonról, mert anyu mos és főz rá?! Nem túl jó kilátások. Ugyanakkor nem lehet utálni, hiszen melegszívű, és a kritikus pillanatokban kiderül, hogy nemes lelkű figura. Épp csak helyzetbe kell hozni. Abból azonban nem engedtek az alkotók, hogy a női főszereplő továbbra is határozott, független, erős legyen. Csak másképp. Tiana ugyan nem háborúzik, nem dacol a szülői követelményekkel, de éjt nappallá téve dolgozik, hogy megvalósítsa az álmát. Na, ezzel a hősnővel már azok is könnyebben azonosulnak, akik nem harcos feministák. 
A hercegnő és a béka szerelmesei tulajdonképpen a Disney mesék lúzer párosa. Egymás személyiségét formálják a kalandok során. Talán ettől ők a legéletképesebb rajzolt figurák. Az már persze csak egy csúnya összeesküvés elmélet, hogy a Disney úgy merte vállalni, hogy főszereplői egy fekete lány és egy latínó fiú, hogy a film nagy részében békákként láthatóak. Fura helyszínválasztás a két világháború közötti New Orleans. Egyfelől nagyon erős atmoszférát ad a korabeli zene és miliő, de közben mégsem merték felvállalni száz százalékosan a látványt az alkotók.
Az akkor divatos frizura, és csípőre eresztett szabásvonalú ruha az empire mellett a másik legelőnytelenebb viselet volt a nők számára. Ezt felismerve a hősnő felmentést kap ez alól. (A mellékszereplőkön, statisztákon azért nyomon követhető a kor divatja. Bár csak mérsékelten, hiszen, a leszorított mell, a korábbi viseletektől erőteljesen eltérő vékony, sportos, szinte fiús alkat volt az eszmény.)
Azonban érezték a készítők, hogy ez nem volt egy elegáns húzás, ezért beletettek a filmbe egy rövid jelenetet, melynek kiindulópontja egy korhű, színes, újságból kivágott kép. Egy dal erejéig láthatunk egy korabeli lokált. A rajzstílus gyönyörűen adja vissza az art déco hangulatát. Itt már a húszas évekre jellemző frizurát és ruhát kap Tiana, ami tényleg kevésbé előnyös, de legalább hitelesebb.
A férfi viselettel már szerencséjük van a rajzolóknak. Az 1800-as évek elejétől mai szemmel is vállalható a férfi öltözködési divat. Már a Jane Austen könyvekből készült filmek is bátran használják a világos színű lovagló nadrágot, és a hullámos-kócos hajat. Innentől kezdve pedig már csak finomodik a megjelenés. A húszas-harmincas évek bő nadrágjai, jellegzetes gallérjai, mellényei csak még jobban kihangsúlyozzák a férfias alkatot. Itt tehát nem volt szükség csalásra.
