
Tavaly elég nagy sikerrel ment a hazai mozikban A nyolcadik utas: a Halál rendezői változata, a forgalmazó pedig úgy döntött, hogy érdemes előszedni a folytatást is. Akárcsak az előzmény esetében, úgy most is egy olyan verziót tekinthetünk meg nagyvásznon, amit korábban csak odahaza tudtunk megnézni.
Nehéz méltó folytatást készíteni egy klasszikushoz, főleg, ha olyan volumenű dologról van szó, mint az Alien, de A bolygó neve: Halál (és ezt a címet ebben a cikkben most írjuk le utoljára) átvitte a lécet, ami annak is volt köszönhető, hogy újfent fiatal, bizonyítani vágyó rendezőhöz került a projekt. James Cameron még első sikerfilmje, a Terminator elkészülte előtt kezdte el írni Ridley Scott filmjének folytatását, és miután a gyilkos cyborg meglepően nagyot kaszált a moziban, semmi akadálya nem volt annak, hogy rábízzák az Aliens-t. A kanadai direktor a rá később is jellemző maximalizmussal látott neki a projektnek, és a legjobb húzása az volt, hogy visszaküldte Ripleyt az LV-426-ra – arra a bolygóra, amin a szörnyeteget az első részben összeszedték. „Mi lehet félelmetesebb egy aliennél?”, gondolta Cameron, és a válasz egyértelmű volt: sok alien.

Az Aliens tele van ikonikus beszólásokkal („get away from her, you bitch!”) és klasszikus momentumokkal, kezdve Bishop késtrükkjétől (mely számos hülyegyereket ihletett utánzásra) a facehuggerek kicsempészésén, a plafonból érkező alien támadáson, az anyakirálynő fészkén át Ripley lépegetőjéig, bár szinte akármelyik mozzanatot ki lehetne emelni. És ilyenkor sajnálja csak az ember, hogy aztán később mennyire kisiklott a széria: előbb a mozifilmes folytatásokkal, majd főleg az AVP spin-offokkal, de még a félig-meddig prequelnek tekinthető Prometheus sem tudta visszaállítani a nimbuszt.



