Kódjátszma (The Imitation Game); rendező: Morten Tyldum; főszereplők: Benedict Cumberbatch, Keira Knightley, Matthew Goode, Mark Strong, Charles Dance; brit-amerikai háborús dráma; 114 perc; 2014 (12)
Tuti kombináció
A Hogyan-nyerjünk-Oscart, de legalábbis Gyűjtsünk-be-jó-pár jelölést elv mentén Benedict Cumberbatch parádézik egy olyan filmben, amelynek szinte az összes kockája arany szobrocskáért kiált.
Mi a tökéletes recept ehhez? Legyen a kulissza a II. világháború, az mindig garancia a díjra. Legyen a főhős egy kattant zseni, aki nem fullba nyomja a kretént, ezt már a Trópusi vihar óta mindannyian tudjuk. Na és ha még a főhős pluszban meleg is?? Nincs az az akadémiai tag, akinek ne lágyulna meg a szíve a képsorok láttán. Ez egy olyan tökéletes kombináció, hogy még egy olyan vérgenya producer is, mint amilyet Tim Robbins alakított a Játékosban, saját maga menne ki a titkárnő helyett, hogy kávét hozzon az ötletet szállító embernek. Még akkor is, ha megtörtént esetről van szó.
Ahogy az történelmi filmeknél lenni szokott, itt is sokszor fikcióba csapnak át az események. Alan Turing, az Enigma nevű náci kódmasina rejtélyét megoldó brit tudós élete nem teljesen úgy zajlott, ahogy az a norvég Morten Tyldum (Fejvadászok) filmjében elénk tárul, de azért persze nem kapunk olyan szintű történelemhamisítást, mint a Becstelen brigantykban. A direktor több idősíkot használ (eltelik egy kis idő, mire kiderül, hogy a két felnőttkori szál nem egyszerre játszódik), melyek közül a gyerekkori meglehetősen érdektelen, legfeljebb azt a szokásos klisét ismétli, hogy a zseniket mindig ütik-verik az irigykedő osztálytársak. Ami pedig a háborús részt illeti, csatajeleneteket csak archív felvételeken láthatunk, legalábbis a szó eredeti értelmében. Mert amúgy van itt is csata bőven, csak azok Turing és a katonai bürokrácia között zajlanak – egyértelmű, hogy a szigorú parancsnok szemében Turing csak egy olyan ember, aki biztosan végig felmentést kapott testnevelésből, a tudós karaktere viszont minden másodpercben azt sugallja, hogy „de hát zseni vagyok, aki meg fogja oldani a rejtélyt! Nem veszitek észre??!”
Benedict Cumberbatch tökéletesen alkalmas a szerepre, de ebben előzőleg se lehetett kételkedni. Bármit el tud játszani: főgonoszt, súlyosan kattant figurát, sárkányt, és ez a halmozottan hátrányos karakter sem okoz gondot neki. A meglepetés Keira Knightley irányából jön, aki a másik e heti filmjét, a Későnérőket (akárcsak az eddigi teljes munkásságát) borzalmasan végiggrimaszolja. Itt uralkodik az arcvonásain, és korrektül hozza a figurát, bár az Oscar-jelölés egy kicsit indokolatlannak tűnik, ráadásul a szemtanúk szerint az ő ábrázolása a legpontatlanabb a filmben.
Ezen sorok írója pedig csak azon morfondírozik, hogy a 90-es évek sikeres német new age zenekara miért pont Enigmának nevezte el magát, még akkor is, ha a szó sokkal régebbi eredetű, mint a nácik masinája. No de ez már súlyosan off-topic.
