Bíborhegy – kritika

Bíborhegy (Crimson Peak), rendező: Guillermo del Toro, szereplők: Mia Wasikowska, Jessica Chastain, Tom Hiddleston, Charlie Hunnam, Jim Beaver, Burn Gorman, színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 119 perc, 2015 (18)

„Ez nem kísértettörténet, hanem egy történet kísértetekkel.”

Edith Cushing kissé különc, öntudatos amerikai fiatal hölgy, aki kislány korától tudja: a szellemek köztünk járnak. Váratlanul tűnik fel életében a titokzatos és elbűvölő angol, Sir Thomas Sharpe, aki iránt hamarosan szerelemre lobban. Titkok és tragédiák útján végül egybe kelnek, és elutaznak Thomas angliai birtokára, a szebb napokat is megélt Allerdale Hall-ba, amit úgy is emlegetnek: Bíborhegy.
A rendező saját bevallása szerint legszebb munkája nem horror film. Legalábbis a klasszikus értelemben vett horror film. Gótikus románcként kategorizálja saját művét. Ijesztő? Igen. Borzongató? Igen. A szerelemről szól? Igen. A szerelem minden karakter legfőbb mozgató rugója, és maga a történet is pontról pontra követi a műfaj megszokott sémáját: a fiatal lány szerelembe esik, szerelméért feladja addigi életét és egy omladozó kastély lesz az otthona, ahol a múlt sötét árnyai kísértenek.
A különbség csak annyi, hogy itt a hős megmentő némileg lemarad – sőt, egy kis mérsékelt intenzitású adatgyűjtésen és egy félresikerült villámgyors mentőakción kívül jóformán semmit nem csinál -, így a főhősnőnknek nem marad más választása, minthogy saját maga járjon a dolgok végére. Edith első pillantásra tipikus különcködő leányzónak tűnik, aki sok ambícióval, csípős nyelvvel, van felszerelve, de ezen túl nem sok mindent tud felmutatni. Hamar kiderül azonban, hogy kezdeti naivsága ellenére talpraesett és készséggel a kezébe veszi a dolgokat, ha arra kerül a sor.
Kissé homályban marad író mivolta, amit többször is hangsúlyoznak a film során és utalgatnak is a történetére, de ezeknek tulajdonképpeni célja nem nagyon van. Szellemekről ír. Nagyon bájos. De ennek annyira semmi jelentősége, hogy lényegében festő agy postáskisasszony is lehetett volna.
Mindenesetre Guillermo del Toro a hölgyek előtt tiszteleg a művel, a középpontban női karakterek és döntéseik állnak. Edith és Lucille Sharpe két nagyon különböző alak, egyikük a fény és ártatlanság, míg a másik a sötétség megtestesítője, de mindkettőjükről elmondható, hogy hihetetlen erővel és elszántsággal küzdik le az előttük álló nehézségeket. Ki így, ki úgy…
A férfi karakterek tekintetében Thomas Sharpe – akit eredetileg Benedict Cumberbatch játszott volna – igen érdekes. Talán ő nevezhető a film tragikus hősének. Tom Hiddleston bánatos kiskutyaszemei láttán nehéz elhinni, micsoda sötét titkok lappang Thomas múltjában, ezt pedig még egy kis már-már gyermeki lelkesedés is megkoronázza. Mellette a fentebb említett megmentő, Dr. Alan McMichael szinte említésre sem méltó. De talán nem is nagyon érdekel senkit.
Természetesen ha „horrorról” beszélünk elengedhetetlen megemlíteni a látványvilágot. Allerdale Hall szellemei nélkül önmagában sem bizalomgerjesztő hely. Omladozó falak, málló tapéta, és a birtok egyetlen bevételét adó vörösagyag, ami beférkőzik mindenhová és vérvörösre festi, amivel csak érintkezik. Mindez több órányi járóföldre minden lakott területtől. Igazi álomotthon. Allerdale érdekessége, hogy szinte teljes egészében felépült. Nincsenek zöldhátterek, a színészek körül ott a környezet a maga teljes valójában, ami csodás látványt nyújt.

Összességében egy lebilincselő filmről van szó, pláne, ha valakit vonz a gótikus-viktoriánus stílus. A hangulat könnyen beszippant és végig kitart a borzongás. A finom elegancia és a leplezetlen brutalitás keveredik, egy kissé groteszk, mégis kellemes elegyben. Akit pedig az elején berántott a hangulat, az nem fog csalódni a film második felénél bekövetkező hullámvasút szerű csavarjaiban sem. 

Hozzászólások

hozzászólás