Sicario – A bérgyilkos (Sicario), rendező: Denis Villeneuve, szereplők: Emily Blunt, Benicio Del Toro, Josh Brolin, Daniel Kaluuya, Jon Bernthal, amerikai dráma krimi, 121 perc, 2015. (16)
Isten hozott a farkasok között!
Kemény fába vágja a fejszéjét az, aki beül Denis Villeneuve új mozijára. A kanadai rendező a Fogságban gyermekrablása, majd az Ellenség skizoid alteregó története után ezúttal az USA déli határállamai és a mexikói drogkartellek közötti hadszíntérre kalauzol bennünket egy, a terepen újoncnak számító ügynöknő történetén keresztül.
Kate Macer (Emily Blunt) FBI ügynök, aki bár emberrablási ügyekre szakosodott, de a mexikói drogkartellek munkáját jól ismervén lehetőséget kap, hogy egy különöleges ügynök (Josh Brolin) által vezetett titkos akció keretén belül lebuktathassa az egyik legnagyobb kartell fejét, aki legutolsó akciója kudarcáért is felelőssé tehető. Főhősünk van annyira eltökélt és idealista, hogy a sokszor illegálisnak tűnő módszerek, valamint az akcióban szintén résztvevő kolumbiai bérgyilkos (Benicio Del Toro) bizalomgerjesztőnek koránt sem nevezhető személye ellenére is egyre mélyebbre ássa magát az ügyben.
Hiba lenne ennél jobban feltárni a film cselekményét, Villeneuve ugyanis rendesen arcul csapja a filmes kliséken edződött közönségét. Többször van olyan érzésünk, hogy igen, ezt már láttuk és már előre sejtjük mi fog történni, ilyenkor azonban mindig történik valami váratlan, valami kifejezetten sokkoló. Sokszor még abban sem lehetünk biztosak, ki is a film igazi főszereplője. Nincsenek klasszikus értelemben vett hősök, nincs feloldozás, nincs katarzis, nincs jó és gonosz elkoptatott párharca, semmi sem fehér, vagy fekete, inkább fakó és szürke. A tudósításokat olvasva talán lehet valami sejtésünk a mexikói bűnszervezetek hatásmechanizmusáról, unalmas szájabarágás és nyomasztó vérengzések helyett itt inkább apró villanásokból rajzolódik ki egy olyan erőszakrendszer képe, mely leginkább egy mindenhol jelen lévő arctalan szörnyre hasonlít. Az ellenük történő harcban pedig bizony sáros lesz a kéz.
Az akciójelenetek mesterien megkomponáltak, a feszültség a 
néző arcába ugrik a vászonról, az adrenalinszint a plafonig szökik. Nem csodálkoznék, ha a mexikói kábítószervezér átfurikáztatása a határon, vagy a csempészalagútban játszódó jelenetre évek múltán is hivatkozási alapként tekintenénk. Mindezt sikerül idegbeteg vágások nélkül megvalósítani, úgy hogy sokszor maga az erőszak is látóterünkön kívül esik, ettől lesz még gyomorszorítóbb, még fenyegetőbb, amikor elszabadul a pokol. A pokol pedig jelen van rögtön az első másodperctől a legutolsóig és nem ereszti a nézőt.
Persze a film nem működne ennyire a briliáns színészek nélkül. Mindhárom főszereplő tökéletes választásnak bizonyult. Nincs egy hamisnak tűnő gesztus, egy eltúlzott reakció. Emily Blunt parádés az elveit és a törvényt makulátlanul követni igyekvő, de önnön érzelmi és fizikai határait feszegető ügynöknő szerepében. Benicio Del Toro bérgyilkosa pedig egy elementáris fekete lyuk, kinek bosszúvágya és keserű realizmussal vegyes cinizmusa lépésről-lépésre szippantja be és őrli fel Kate és társa lelkét. Ehhez asszisztál kitűnően a Josh Brolin által életre keltett különc ügynök karaktere, akiről nehéz eldönteni, hogy valójában élvezi, hogy bemocskolhatja a kezét, vagy csak az eltöltött évek döbbentették rá arra, hogy ez az egyetlen járható út a siker felé.
Külön ki kell emelni Roger Deakins operatőrt (akinek most már tényleg kijárna egy Oscar-díj), aki elképesztő légi felvételekkel tarkított fényképezéssel éri el, hogy a végeláthatatlan poros táj, a hatalmas kiterjedésű hálószerű mexikói város szegénynegyedei, vagy egy földalatti labirintusszerű csempészalagút is a világ legfenyegetőbb helyszínjének hasson.
A Sicario egy kíméletlen, velejéig pesszimista modern western, ahol a hőseket is csak egy paraszthajszál választja el a rosszaktól, és ahol mindenki magányosan küzd egy arctalan gonosz ellen. Csak a naplemente hiányzik, meg a boldog lovaglás a szabad prérin. Ez már egy más világ, ahol másfajta háborúk zajlanak.
