Fekete mise (Black Mass), rendező: Scott Cooper, szereplők: Johnny Depp, Joel Edgerton, Dakota Johnson, Sienna Miller, amerikai akciófilm, 122 perc, 2015. (16)
Fegyverbarátság
Egy rosszul megválasztott kontaktlencse könnyen félelmet kelthet másokban. Az agyon maszkírozott Johnny Depp Dél-Boston rettegett urát alakítja, aki éveken keresztül látta el információkkal az FBI-t a konkurenciáról. Rum helyett viszki, a kalózfaktor teljesen száműzve.
Az ír származású James Joseph ”Whitey” Bulger Jr. a Winter Hill-is banda fejeként vált ismertté előbb Dél-Bostonban, majd az egész Egyesült Államokban. Lopásból és utcai verekedésből tartotta fenn magát, 14 évesen tartóztatták le először tolvajlás miatt. A Shamrock nevű bandába belépve hamisításért és fegyveres rablásért ítélték el, a fiatalkorúak javítóintézetébe került. 19 évesen csatlakozott a légierőhöz – ahol repülőgép szerelőként szolgált -, de itt is többször szembe került a törvénnyel. 21 évesen megint lecsukták és csak 2 év múlva szabadulhatott jó magaviseletéért. Hazatért Bostonba, ahol egy ideig meghúzta magát, de 27 évesen fegyveres rablásért és teherautó eltérítésért ismét elítélték, hogy aztán a híres Alcatraz vendégszeretetét élvezze. Egyik börtönből a másikba került, 9 év után szabadult. A film ezen időszakot követően indul, az előzményeket, a családi hátteret nem mutatja be, mint ahogy azt sem, hogyan vívta ki magának az elismerést, miért volt megtisztelő nála dolgozni, vele jó barátságban lenni.
Az FBI már 1971-től kereste a lehetőségét annak, hogy beszervezze, végül 1975-ben állt kötélnek és 10 éven keresztül látta el az irodát információval. Gyerekkori pajtása, a neki falazó ügynök (Joel Edgerton) – kollégáit (Kevin Bacon, Adam Scott, David Harbour) is meggyőzve – az információkért cserébe elég sok mindent elnézett neki, aminek egy máshonnan érkező, mindenre elszánt államügyész (Corey Stoll) vetett végett.
Bevallom őszintén, sokáig tartottam attól, hogy miután Jerry Bruckheimer kalózruhába öltöztette és hosszú évekig prostitúcióra kényszerítette, Johnny Depp már soha többet nem lesz önmaga. Szerencsére nem így történt. Minden elismerésem a maszkmesteré, de az arcjáték, a testtartás és a nézés bizony az övé. James ”Whitey” Bulger egy pszichopata, egy gátlástalan gyilkos, egy született bűnöző, aki ugyanakkor segít az idős néninek a szatyrát cipelni és a végletekig szereti családját. Mindezt tudja Johnny Depp is. A Fekete mise sok más gengszterfilmhez hasonlóan elsősorban a férfiak közötti láthatatlan, ugyanakkor nagyon erős kötelékről szól. Ennek a köteléknek a bemutatására valószínűleg azért ez a műfaj a legalkalmasabb, mert itt van a legtöbb kézfogással köttetett egyezség és árulás. Persze ott vannak a háborús filmek és az olyan vígjátékok, mint a Cool túra, vagy a Másnaposok trilógia, de ott ez nincs ennyire markánsan előtérbe helyezve.
A Fekete mise leginkább egy nagyon sötét tónusú, lassú tempójú Amerikai botrány. Ugyanaz a korszak, ugyanaz a közeg, ugyanazok a motivációk, ugyanazok az átverések, csak a cselekményt nem vették – hál’ istennek – annyira viccesre, a zene, a vágás és a fényképezés is komorabb, jobban illik a témához. Utcagyerekből felnőve szereplőink a társadalmi ranglétra különböző fokán helyezkednek el, politikai, gazdasági és egyéb érdekeik különböznek, kvázi ellenfelekké válnak. A Fekete mise jól vázolja fel – de mélyebben nem megy bele – azokat a személyiségjegyeket, melyek révén az azonos sorból származó emberekből bűnöző, FBI ügynök, vagy éppen szenátor (Benedict Cumberbatch, aki nem mellesleg Depp öccsét alakítja) lesz. A gyerekkori barátság, a közös múlt kitörölhetetlen emlékeket hagy bennük, bárhova is sodorja őket az élet, legyen szó gazdagról és szegényről, vagy bűnözőről és bűnüldözőről. Depp, Edgerton és Cumberbatch is nagyon jól kapta el a saját karakterét. A másikért való egykori kiállásból lesznek az apróbb szívességek. Felnőtt, családos emberként persze igyekeznek ezeket a régi barátságokat a saját boldogulásuk, előmenetelük érdekében felhasználni, gyakran saját magukat is becsapva. Így történhet meg, hogy valaki, aki az FBI informátorává válik, nem tartja magát besúgónak, hanem az egészet elintézi azzal, hogy ez csak üzlet. Talán nem véletlen, hogy tetteit gyakran a közvetlen környezete sem érti meg, főleg a nők és azok a férfiak, akik valamilyen más közegből érkeztek. Ugyanakkor a nők (Julianne Nicholson és Dakota Johnson) lesznek azok, akikről bár elsőre azt mondanánk, hogy az érzelmeik befolyásolják őket (valahol igazunk is van, hiszen szeretik, féltik a férfiakat), mégis sokkal tisztábban látják a dolgokat. Előbb felismerik, ha egy férfi túl messzire megy el, becsvágyó, vakmerő, de ezzel együtt óvatlan lesz. Jó példa erre ez a drámaiságot egyébként mellőző, szikár mozi is. És ha már nők, Juno Temple csak percekre tűnik fel a vásznon, de annál nagyobbat alakít.
A precízen feldolgozott történetet a bandavezért feldobó egykori alkalmazottak, barátok szemszögéből látjuk. A Jesse Plemons, Peter Sarsgaard és W. Earl Brown által megformált karakterek nagyon jól tudják, hogy a maffiából nem lehet csak úgy kilépni, ráadásul elég sok van már a számlájukon. Élvezet látni a játékukat, ahogy próbálják magukat a körülmények áldozatának beállítani és James Bulgert bemocskolni, akinek a feje felett végül összecsapnak a hullámok. Így jutunk el oda, hogy bár minden okunk megvan rá, Bulgert mégsem tudjuk gyűlölni, hanem inkább szurkolunk neki. A történet vége még úgyis meglepő, hogy nem Hollywoodban írták, hanem kint az utcán.
