Macondo

Macondo, rendező: Sudabeh Mortezai, szereplők: Ramasan Minkailov, Aslan Elbiev, Kheda Gazieva, osztrák filmdráma, 98 perc, 2014. (16)

Két világ határán

Az iráni származású rendező első nagyjátékfilmjének középpontjában egy csecsen kisfiú áll, aki elvesztette az apját és családjával Bécs menekültek számára fenntartott városrészén él. Egyszerre kell felnőttnek és gyereknek lennie, a főszereplő meggyőző magabiztossággal oldja meg ezt a feladatot.

A Bécs külvárosában található Macondo menekülttábor egy képzeletbeli kolumbiai falu után kapta a nevét, mely a Nobel-díjas Gabriel Garcia Márquez 100 év magány című regényéből lehet ismerős. A monarchia idején a császári és királyi hadsereg barakkjai voltak itt (Kaiserbersdorf), ma a terület a belügyminisztérium tulajdona. Az első menekültek ’56-os magyarok voltak mintegy 200-an. A ’70-es években Pinochet diktatúrája elöl sokan érkeztek ide Chiléből, ők adták a Macondo nevet a tábornak. Őket követték a vietnamiak, akiket előregyártott, dobozszerű sorházakban helyeztek el. Később érkeztek ide Romániából, Csehszlovákiából, Vietnamból, Jugoszláviából és Albániából is, az utóbbi években pedig Irakból, Afganisztánból, Csecsenföldről és Szomáliából. 1998-ban két újépítésű átmeneti szállót avattak fel. Az átmeneti jelleg ellenére a bevándorlók közül ma is sokan itt élnek, sokszor azok leszármazottai is. A körülmények nagyban különböznek attól, amit mi Bécsként ismerünk, de még így is sokkal jobb és rendezettebb itt az élet, mint azokban a szegénység és háború sújtotta, sokszor diktatórikus berendezkedésű országokban, ahonnan a menekültek ide érkeztek.
Itt él a félárva csecsen kisfiú, Ramasan édesanyjával és két lánytestvérével. Az apa az oroszok ellen vívott háborúban esett el, így a családfő szerepét a 11 éves fiú tölti be. Míg az anya dolgozik, ő vigyáz a lányokra. Tanul, takarít, bevásárol, és ha a helyzet úgy hozza, tolmácsol. Ramasannak az apja helyett kell helyt állnia és a szívén viselnie a család sorsát, ugyanakkor még erős benne a vágy, hogy együtt játsszon a többi fiúval és részt vegyen a csínytevésekben. Csecsen mércével ő már igazi férfi, az osztrák törvények szerint viszont még nagyon is gyerek, akinek apára lenne szüksége. Ez a kettőség mindvégig megmarad a filmben. Egy nap egy férfi, Isa érkezik Macondoba és azt állítja, Ramasan apjának régi jóbarátja, együtt harcoltak az oroszok ellen. A fiú egyszerre több problémával találja magát szemben. A menekült kérelmük elbírálás alatt van, amire nem vet jó fényt, hogy a többiekkel lógva rendszeresen szembe kerül a törvénnyel. Mindenki úgy gondolja, hogy apára lenne szüksége. Félő, hogy az ismeretlen ismerős átveszi a családban elfoglalt helyét, elvégre ismerte az apját, egy helyről származnak, határozott fellépésű, jóképű, szinte mindenhez ért a ház körül, éppen egy ilyen figurára van szüksége ahhoz, hogy a család újra teljes legyen. Mivel Ramasan korán elvesztette az apját, a férfi jelenti az egyetlen esélyt, hogy minél többet megtudhasson róla. Ehhez a közelébe kell férkőznie, ami már csak azért is azért nehéz, mert gyűlöli őt, hiszen ő életben maradt, az apja pedig nem. Kettejük között amolyan se veled, se nélküled kapcsolat alakul ki, ennek bemutatására koncentrál a film. Szeretnék elnyerni a másik bizalmát, ugyanakkor mindketten fenntartják maguknak azt a jogot, hogy bármikor visszavonuljanak és bezárkózzanak. Ezzel a joggal rendszeresen élnek is, hol az egyik, hol a másik sértődik meg valami apróság miatt.
A kisfiút alakító Ramasan Minkailov elviszi a filmet a hátán, a karaktert ösztönösen sikerült elkapnia, nem sokat beszél, de a mozgása, a mimikája hihetetlen természetességgel adja vissza a lelki vívódását. Pedig rengeteg dolga van, a kamera szinte egész végig őt követi, ahogy ebben a se nem osztrák, se nem csecsen világban próbál boldogulni. Ausztriára sokáig úgy tekintettek, mint az ígéret földjére. Az ország a kelet-európai áradatot követően szigorított a bevándorlási törvényein. A vasfüggöny leomlásával és a hidegháború végével ebből az irányából megszűnt a bevándorlás, helyét más országok vették át. Bár a szélsőjobboldali mozgalmak rendszeres időközönként a hatalom közelébe kerülnek, Ausztria ma is nagyon vonzó hely a magas életszínvonal, a viszonylagos nyugalom és az itt élők gondolkodásmódja miatt. Hogy a jelenlegi helyzet mit hoz, azt még nem tudni. A film nem hagyja el azt a közeget, nem mond véleményt, nem keveri bele a politikát és nem bocsátkozik jóslatokba. Amikor ülünk a metrón és emberek beszélgetnek egy számunkra ismeretlen nyelven, az nem azért van, mert azt akarják, hogy ne értsük, mint ahogy mecsetbe sem azért jár valaki, hogy ott rávegyék egy öngyilkos merénylete. A nyelv, a kultúra, a vallás maradt a mindene ezeknek az embereknek távol a hazájuktól. A Macondo hozzájárul ahhoz, hogy egy kicsit jobban megértsük őket, a helyzetüket, gondolataikat, vágyaikat, jelen esetben egy gyerek szemén keresztül.