

2005-ben volt az első koncertjük. Azóta bejárták a nagyobb európai fesztiválokat, mint a Glastonbury, Eurockéennes, Rock Werchter, Solidays and Zurich Open Air és természetesen a Sziget fesztivál, volt fellépésük Isztambulban és Mexikóban is. Egy interjúban megkérdezték arról, hogy játszott-e közönség nélküli koncerten, amire azt mondta: “Szerencsére ez ritkán fordult elő, de egyszer nagyon rosszul jött ki a lépés, ugyanis egy müncheni koncertemen 10 ezer embert vártunk, ám a marketing elszúrt valamit és az emberek nem tudtak róla, hogy fellépek, ezért csak 29-en jöttek csak el. Eléggé bizarr volt.”
A Parov Stelar Band jelenlegi felállása:
– Max the Sax azaz Markus Ecklmayr (szaxofon)
– Jerry Di Monza azaz Gerd Rahstorfer (trombita)
– Cleo Panther azaz Daniela Hrenek (ének)
– Willie Larsson Jr. azaz Hans-Juergen Bart (dob)
– Michael Wittner (basszus)
– Parov Stelar azaz Marcus Fuereder (zenei programozás)
Több, mint 250 ezer saját kiadású albumot adott el. A bevezetésben is említett amerikai előadók keresték meg, hogy zenei alapot és remixet készítsen a számaikhoz. Minek folytán a nyugat is felfedezte, így került a Catgroove című száma a New York-i helyszínelőkbe, illetve a Booty Swing a Rock the Kasbah című Bill Murray filmbe.



[…] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]