Madárkák

Madárkák (Sparrows), rendező: Rúnar Rúnarsson, szereplők: Atli Oskar Fjalarsson, Rade Šerbedžija, Ingvar Eggert Sigurdsson, Pálmi Gestsson, izlandi-dán-horvát filmdráma, 95 perc, 2016. (16)

A magányos kórista

A Scope 100 zártkörű online filmfesztivál keretében került kiválasztásra ez a film kilenc másikat megelőzve és mi nézők igazán hálásak lehetünk ezért a döntésért. A coming of age történet izlandi felfogásban az eddig megszokottaktól eltérő moziélményt nyújt. Az angyalarcú, törékeny testalkatú, gyönyörű hangú fiú egyik pillanatról a másikra születése helyén találja magát, ahol az előbb említett tulajdonságok megléte inkább hátrány, mint előny. Vajon mihez kezd magával ezen a zord vidéken, ahol a fű is csak dacból nő?

A 16 éves Ari a fővárosban él és egy kórusban énekel. Szereti, amit csinál, jól érzi itt magát. Mikor anyja Afrikába utazik, a fiúnak vissza kell költöznie apjához, a nyugati fjordokhoz, ahol élete első éveit töltötte és ennek egyáltalán nem örül. Odaérkezvén a sejtése beigazolódik, az élet semmit nem változott, mindössze annyi történt, hogy akikkel együtt játszott, ma már a felnőttekhez hasonlóan látványosan unják halálra magukat, ha éppen nem a helyi halfeldolgozóban húzzák az igát, isznak, dohányoznak és szexelnek. Kifejezetten csinos nővé cseperedett gyerekkori barátját a fiúja dúvadként őrzi, bármifajta közeledést azonnal megtorol, és aki itt él, az általában nem a szavak embere. Apja számára a lerészegedés és a fókák gyilkolászása jelenti a legfőbb szabadidős tevékenységet. Arinak igazából nem sok lehetősége van, vagy megbékél a helyzetével, vagy esélytelenül lázad, hiszen nincs hova mennie. Megpróbálja a legtöbbet kihozni a helyzetből, de nincs könnyű dolga, szelídsége és békés természete egyáltalán nem illik ebbe a zord tájba, melynek lakói maguk is alkalmazkodtak a körülményekhez. Igazából a közelben lakó nagyanyja lesz az egyetlen, akire számíthat, aki feledtetni tudja vele, hogy milyen életet kellett maga mögött hagynia. Aztán idővel persze megtesz és kimond bizonyos dolgokat, de ebben a korban ez így van rendjén. A felnövés történetet az teszi igazán emlékezetessé, hogy a fiatalok univerzális problémái ezen a kies tájon még jobban kidomborodnak, gyakorlatilag nincs miért lázadni, nincs hova kitörni, a sivárság és a tehetetlenség kéz a kézben járnak.
Rúnar Rúnarsson nagyon jó érzékkel nyúlt a témához, az egyébként 21 éves Atli Oskar Fjalarsson pedig fiatalabb énje bőrébe bújva hozta ki a karakterből a legtöbbet. A film vágója Jacob Secher Schlusinger A nimfomániáson és a Lavinán is dolgozott, a zeneszerző Kjartan Sveinsson, a Sigur Rós billentyűse, akit olyan filmekben hallhattunk, mint a 127 óra, az Emlékezz rám!, vagy a Vanília égbolt.
A Madárkát a Scope 100 program keretében mutatják be nálunk. A Scope 100 egy ingyenes, zártkörű online filmfesztivál a hazánkban nem forgalmazott filmekből. Tavaly december 4-én indult, a programba beválogatott – bárki pályázhatott korra, nemre és képzettségre tekintet nélkül – 100 filmértőnek január 17-ig kellett kiválasztania a 10 fesztiválkedvenc közül a legígéretesebbet. Az online filmfesztivál Rúnar Rúnarsson filmjének győzelmével végződött.
A rendező kezdetben dokumentum- és rövidfilmekkel szerzett magának elismerést, számos fesztiváldíj és jelölés mellett a The Last Farm című rövidfilmje 2006-ban az Oscar-jelölésig jutott. Első nagyjátékfilmjét, a Tűzhányót mind a közönség, mind a szakma nagyon szerette, 2011-ben Cannes-ban az ígéretes tehetségeknek járó Arany Kamera díjra jelölték. A Madárkák főszereplője a rendező 2008-as Smáfuglar (Madár) című rövidfilmjében már játszott, de mint azt Atli Oskar Fjalarsson a film magyarországi bemutatójára készített Skype interjúban mesélte, a maga 21 évével már nem került szóba a 16 éves Ari szerepére. Az izlandi férfiaktól egyáltalán nem szokatlan dús arcszőrzet alatt azonban egy angyalarc rejtőzik, az alapos borotválkozás megtette a hatását, megkapta a szerepet. A vetítésen jelen volt Utassy Ferenc, az Izlandi Köztársaság tiszteletbeli főkonzulja, aki elmondta, hogy a főváros és a nyugati fjordok között a kilométerben mért távolság nem olyan nagy, de az időben való lemaradás harminc év. És ehhez Reykjavikot se úgy képzeljük el, mint egy folyton nyüzsgő világvárost. A világos időszakban az embereknek elég négy óra alvás, húsz órát ébren töltenek, teljesen természetes, hogy az iskoláskorú gyerekek még javában kint játszanak az utcán, miközben a szülők már elvonultak otthonaikba, mint ahogy az is, hogy a nyári szünetben a nagyobbak dolgoznak (általában rokonoknál, barátoknál, ismerősöknél tisztességes bérért). A sötét időszakban ez az arány megfordul. És hogy a vetítés még emlékezetesebb legyen, a karzatról a gödi Gaude Kórus énekhangja töltötte be a termet, akiket Utassy Ferenc vezényelt. Mindezeket érdekességként írtam le, a film a háttér információk nélkül, önmagában is megállja a helyét. Aki egy ízig-vérig északi coming of age filmre vágyik, az garantáltan nem fog csalódni.