Alice Tükörországban (Alice in Wonderland: Through the Looking Glass), rendező: James Bobin, szereplők: Mia Wasikowska, Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway, amerikai fantasztikus film, 113 perc, 2016. (12)
Still Alice
Az egymilliárdos összbevétel tükrében (ha-ha) borítékolható volt a folytatás, szerencsére ehhez nem kellett mindenféle vadhajtásokat létrehozni, hiszen maga Lewis Carroll, Alice kitalálója gondoskodott az újabb történetről még 1871-ben. Tim Burton ezúttal producerként egyengeti Alice útját, aki Kalapos családjának megmentése érdekében kénytelen oda-vissza utazni az időben.
A klasszikus mesék és híres regények filmes adaptációja nem új keletű dolog, a Disney ebben mindig is élen járt. A stúdió hírnevét megalapozó animációs filmek élőszereplős változatának elkészítése is több évtizedes múltra tekint vissza. A jelenhez érve tehát inkább azt mondhatjuk, újra előszedtek valamit, ami egykoron már működött. Ha úgy vesszük, az Alice Csodaországban 2010-es bemutatkozása nem volt más, mint a regény és Tim Burton rendező sajátos stílusának, az általa teremtett képi világnak – kedvenc színészei által életre keltett karakterekkel megtöltve – sorsszerű és relatíve jól sikerült egymásra találása.
A folytatás kérdése elsősorban a mozi pénztáraknál dől el és az egymilliárdos összbevétel azt mutatta, van értelme belefogni. A rendezői székbe James Bobin ült, aki főleg Muppetben és Ali G-ben erős, vélhetően ez utóbbi is szerepet játszhatott abban, hogy Sasha Baron Cohen egyszer csak a filmben találta magát. Az Alice Tükörországbant sokan máris Johnny Depp karriertemetőjeként emlegetik, ami Kalapos filmbeli jelenlétét és fontosságát tekintve erős túlzás. Na jó, igazából tőle indul a történet és hozzá is érkezik meg, de a probléma lényegi megoldása Alice-re vár. A lány az előző rész végén hajóútra indul és a maláj kalózokból hülyét csinálva – jaj de szép nyitó képsorok – vissza is érkezik. Közben persze nem telik el öt-hat év, de szerencsére ez Mia Wasikowska külsején alig látszik, inkább színészileg érhető tetten ez az érési folyamat. Kalapos közben megtalálja első kalapját, emiatt úgy gondolja, hogy családja még életben van. Kapóra jön neki, hogy Alice-t hazatérve kedvezőtlen hírek fogadják, ezért hirtelen felindulásból – egy tükör segítségével – visszatér korábbi kalandjai színhelyére. Alice-nek az időben utazva kell helyre tennie a dolgokat, némi nehézséget okoz, hogy az idő egy személy, akivel alkudoznia kell. Bár a cselekmény nincs híján a humornak és Bobin Ali G-ként rendezte Cohent, mégis sikerült felszínre hozni a drámai énjét, mely által egy komplex és emlékezetes Idő karaktert kapunk.
Sokakkal ellentétben én nem állítom, hogy ezzel megmenti a filmet, mert igazából nincs mit megmenteni. Nem a film tehet arról, hogy nagyon nehezen lehet belőni a célközönséget, ennek oka másban keresendő.
Alice megalkotója, Lewis Carroll matematikus és pap is volt egyben. A világirodalom remekei között számos olyan alkotás található, mely hiteles korrajz, erős társadalomkritika és/vagy írói hitvallás. A filmstúdiók (főleg a Disney) a fogyaszthatóság (eladhatóság) érdekében sokszor a lényegi mondanivalójától fosztották, fosztják meg ezeket az alkotásokat, így lett Gulliverből, Ózból vagy Moby Dickből családi mozi. Jelen esetben az időben való utazás az, amit egy gyerek kevésbé ért meg, míg a cselekmény lebutítása és a szájbarágós mondatok a felnőtt nézőket mosolyogtatják meg. A forgatókönyvírónak (Linda Woolverton ebből a szempontból a Demónát sokkal jobban belőtte) ebben nagy felelőssége van, vagyis lett volna. Tim Burton producerként valószínűleg beleszólt abba, amit látunk, de nem érzem úgy, hogy egy az egyben az előző rész látványvilága köszön vissza, James Bobin keze munkája igenis benne van a filmben. Az előző részből megismert színészek – köztük Johnny Depp is, akinek egyáltalán nem érdekelnek a magánéleti dolgai – hozzák a kötelezőt. A Kalapos apját alakító Rhys Ifans első látásra nehezen ismerhető fel, vagy csúnyán öregszik, vagy a maszkmester végzett vele jó munkát.
Mindent összevetve az Alice Tükörországban egy látványos, szórakoztató, meg merem kockáztatni, családi mozi, ehhez persze nem árt elfogadnunk, hogy jelenleg így néz ki egy XIX. századi regény a Disney szűrőjén átpréselve.
