Az ügyfél (Forushande/Tha Salesman), rendező: Asghar Farhadi, szereplők: Shahab Hosseini, Taraneh Alidoosti, Babak Karimi, Mina Sadati, iráni-francia filmdráma, 125 perc, 2016. (12)
Egy házasság anatómiája
Egy házaspár női tagját megtámadják, ám egy olyan kultúrában, ahol az áldozatot ugyanúgy (ha nem jobban) felelősségre vonhatják és meghurcolhatják, mint a tettest, óvatosnak kell lenni. Az őket ért sérelem miatt a férj bosszúhadjáratba kezd, ami nem feltétlenül tesz jót az amúgy is döcögve működő házasságuknak.
A szomszéd telken zajló építkezés miatt félő, hogy a ház, amiben Emad és Rana él összedől, ezért házaspárnak a gyors távozást követően új otthon után kell néznie. Munkaadójuk és barátjuk, Babak felajánl nekik egy üresen álló ingatlant. Néhány nappal később, mikor Rana egyedül van otthon, valaki bemegy a lakásba és rátámad. Bár a házban nem szívesen beszélnek erről, hamar kiderül, hogy az előző bérlő gyakran fogadott férfiakat, ezért mindenki azt feltételezi, hogy az egyik kuncsaft lehet az elkövető. Ranát nagyon megviselik a dolgok, nem is akar feljelentést tenni, Babak azonban a fejébe veszi, hogy utána jár a dolognak és addig nem nyugszik, amíg meg nem találja a titokzatos idegent. Az eset igencsak próbára teszi a házasságukat.
Szeretem az iráni filmeket és szerencsére egyre többet láthatunk belőlük. Az iráni bel- és külpolitika nem csak büntetőszankciókat vont maga után, hanem az „objektív” médiának köszönhetően kialakult egy nagyon egyoldalú és nem utolsó sorban hamis kép az országról. Minden, amit látunk, nem a nézők kedvéért van úgy, nem kirakat. Az utcákat ellepik a nyugati és japán autók, a városi emberek összkomfortos lakásokban élnek, de azt is kiderül, hogy a nők relatíve szabadon öltözködhetnek, élhetnek és tanulhatnak. Láthatunk orvosokat, tanárokat, színészeket, a legkülönbözőbb pozíciókat nők által betöltve. Az is feltűnő, hogy mennyire udvariasak és segítőkészek az emberek egymással. A ház lakói teljes joggal szégyellik az ott folytatott tevékenységet, ezért bizalmatlanok kezdetben az új lakókkal szemben. Tanáremberek – mondja nekik Babak és szinte azonnal megváltozik a helyzet. 
Ugyanakkor a filmben megjelenik a hatalom is, Babak, Emad és Rana egy színtársulatban játszanak esténként és minden egyes előadásukat (Arthur Miller: Az ügynök halála) engedélyeztetni kell az illetékes hatósággal. A közgondolkodást jól tükrözi, amikor az egyik lakó azt mondja, hogy az elkövetőt – ha megtalálják – láncra verve kéne végigvezetni a városon (tegyem hozzá gyorsan, nálunk sokkal cifrább kommenteket is lehet olvasni a közösségi oldalakon egy-egy bűneset alkalmával). Hagyományos-modern, régi-új, mélyen vallásos-szabad gondolkodású, hosszasan lehetne sorolni ezeket az ellentétpárokat, ami ma az országra, a társadalomra jellemző, és ami az iráni filmművészetben is megjelenik.
A történet egyszerre iráni és univerzális. Az eset, a kiváltó ok bárhol, bármikor és bárkivel előfordulhat, az arra adott válasz, reakció már sokkal inkább tükrözi a helyi viszonyokat, a vallást, a kultúrát, a neveltetést, az írott és íratlan szabályokat. A támadásig szemmel láthatóan Rana viseli a nadrágot, Emadot egy visszafogott, konfliktuskerülő, már-már gyáva embernek ismerjük meg (több olyan jelenetet is van, ahol jogosan emelhetné fel a hangját, mégsem teszi). A döntéseket a nő hozza meg, aki sokkal talpraesettebbnek és határozottabbnak tűnik. Majd az egész 180 fokos fordulatot vesz, felszínre tör az eddig elfojtott férfiúi büszkeség. Emad igazából nem is megbüntetni, hanem sokkal inkább megszégyeníteni szeretné az elkövetőt a feleségét – így közvetett módon őt is – ért sérelem miatt. Rana bizonytalan, elvégre mégiscsak ő nyitotta ki az ajtót (majd visszament a zuhany alá), mert azt hitte, a férje ért haza és úgy érzi, hogy viszonylagos egyenjogúság ide vagy oda, ő ebből jól már nem jöhet ki.
A befejezés nagyon erős, reménykedtem benne, hogy nem csak egyszer üt, ezért megnéztem még egyszer a filmet és közel ugyanolyan hatással volt rám. Az alakítások annyira természetesek, hogy az már-már ijesztő, ennyire kényelmetlen beszélgetéseket ritkán látni a filmvásznon. Ez házasság korántsem tökéletes, és ami történik, az csak olaj a tűzre. Hogy végül mi lesz Emaddal és Ranával, nem kötik az orrunkra, talán csak Allah tudja.
