Derült égből apu (Demain tout commence), rendező: Hugo Gélin, szereplők: Omar Sy, Clémence Poésy, Antoine Bertrand, Ashley Walters, francia-angol vígjáték, 115 perc, 2016. (12)
O mar megint
Vajon milyen agyzárlatnak kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a franciák a mexikóiaktól vegyenek kölcsön egy sztorit? Omar Sy legalább annyira nem veszi komolyan az apaságot, mint amennyire igen és ezzel a nézőket, valamint saját magát is összezavarja.Vígjátékból megyünk át drámába, de a könnyek nem mindig őszinték.
Samuel (Omar Sy) az agglegények boldog és gondtalan életét éli egy turistaparadicsomban, ahol semmi más dolga nincs, minthogy napközben a tengerre, este pedig az ágyába vigye a kedves vendégeket. Aztán ahogy az ilyenkor általában lenni szokott, egy szép napon megjelenik egy nő egy gyerekkel és azt mondja, nesze, ő a tied, majd taxiba ül és elhajt. (Na jó, elismerem, utóbbira azért kevesebb példát láttunk.) A még szinte fel sem ocsúdó Samuel csak annyit tud, hogy Kristin (Clémence Poésy) Londonban él, ezért utána megy. Aki még soha életében nem járt ott, az is tudja, hogy London egy rohadt nagy város és még nehezebb megtalálni valakit, ha csak franciául beszélsz. Nem árulok el nagy titkot, a nagy egymásra találás elmarad. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy tök véletlenül arra jár egy ott élő francia – és meleg – producer, Bernie (Antoine Bertrand), aki fantáziát lát Samuelben és kaszkadőrként alkalmazza a filmjeiben. Az állás mellé lakhatás és kaja is jár, és bár Samuelnek bejön a kaszkadőrködés (értsd: piszok jól megél belőle, még angolul sem tanul meg rendesen), Bernie annyira beleszeret a kiscsajba, hogy együtt maradnak. A lakás is átalakul, mintha az egész azt a célt szolgálná, hogy Gloriánál (Gloria Colston) boldogabbnak egyetlen gyerek se érezhesse magát a világon, mindenhol életnagyságú Playmobil figurák, a falak Legóból, az emeletről egy csúszdán lehet lejutni és még hosszasan sorolhatnám. Így élnek ők évekig hármasban, míg egy szép napon (egy másikon) megtörténik az, ami az ilyen filmekben meg szokott történni, megjelenik anyu.
A gyerek közös nevelésének azon túl, hogy a két szülő alig ismeri egymást (és apu joggal haragszik anyura) számos más akadálya is van, mindezek kiegészülnek egy olyan dologgal (ahogyan azt a reklámbeli szimpatikus kisgyerek mondaná, de miért?), amitől a film drámába megy át. A szülő-gyerek hálás téma, ha az ember filmet akar csinálni, ugyanakkor telis-tele van buktatókkal, ezért nagyon könnyű elrontani. 10-ből 9-szer sikerül is. Ráadásul annak ellenére, hogy ez a téma számtalan lehetőséget rejt magában, a filmek legtöbbje mégis mindig ugyanarról szól. A leggyakoribb alapfelállás, amikor valakinek úgy kell szülőként helytállnia, hogy arra egyáltalán nincs felkészülve. Ezzel kapcsolatban apám szavai jutnak eszembe, aki azt mondta, ha addig várok a gyerekvállalással, amíg késznek nem érzem magam rá, akkor soha nem lesz, mert az ember menet közben nő fel a feladathoz. És mennyire igaza volt, hiszen mindezt a saját bőrömön és a mozivásznon is megtapasztalhattam. Samuelnek egyáltalán nem hiányzik a gyerek, de mivel két perc után gyakorlatilag magára hagyják vele, elég hamar feltámad benne a szülői ösztön. A legelején persze sokat bénázik és a későbbiek során sem hazudtolja meg önmagát (rendszeres látogatások az iskolaigazgatónál és anyu kamulevelei pl.), de azért tisztességesen helytáll.
Mivel a legtöbben úgyis Omar Sy miatt fogják megnézni a filmet, nekik csak annyit, hogy kedvencük egy csöppet túltolja a karaktert, ami Chocolatnak sem állt mindig jól, az Samuelnek még annyira sem. Igazából erről sem ő tehet, az egész film már-már meseszerűen tele van pakolva valószerűtlen – olykor kifejezetten bugyuta – elemekkel, akkor miért pont ő viselkedne természetesen. Végig valahol a kettő között billeg, sem a hatásvadász, sem az okos jelzőt nem tudom nyugodt szívvel leírni, bár az előbbire sokkal jobban hajlok. Gyerekvállalás előtt állóknak és gyakorló szülőknek csak a miheztartás végett.
