Egy makulátlan elme vakító ragyogása



Tajtékos napok (L’écume des jours) rendező: Michel Gondry, főszereplők: Audrey Tautou, Romain Duris, Omar Sy, Gad Elmaleh, francia filmdráma, 125 perc, 2013 (12)

“Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány, bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki. A szoros értelemben vett anyagi megvalósulása lényegében a valóság ferdített és hevített hangulatú kivetítéséből áll egy szabálytalanul hullámos, torzításos referencia-síkra. Látható, hogy tán még soha nem volt szó ilyen tisztességes eljárásról.”  (Boris Vian)

Nos, ez a könyv előszava és benne van minden. Akinek már ez sokk lenne annak a film nem javasolt megtekintésre, ilyen egyszerű ez. Mert nem fogja értékelni a ficánkoló nyakkendőt, a kutya identitással rendelkező cipőt, a csapból folyó angolnát meg a mesterszakácsot a hűtőben… Kell ehhez a filmhez nyitottság. Még annak is aki olvasta a könyvet.

Amúgy tipikus szerelmi történet jazzre hangszerelve. Colin (Romain Duris) megismerkedik Chloéval (Audrey Tautou), táncolnak sandacsacsát, összeházasodnak, nászutaznak. Majd az az egyszerű tény, hogy a lánynak lótuszvirág nő a mellkasában ami halálos, megváltoztatja egész addigi életüket. A fiúnak dolgoznia kell a pénzért, de csak rettenetes munkákat talál, olyanokat például ahol a fegyverek makkból nőnek ki a földből és emberi meleggel kell őket növeszteni (a munkára vonatkozó részek szerintem nem is voltak annyira elrugaszkodottak). És bár Colin mindent megtesz amit tud, az nyilván nem lesz elég, mert a színes ízes habcsókosnak látszó élet nem viccel, hanem grotekszbe fordul és a sündisznótüske a torkunkon akad.

Nekem a szürrealizmus csak addig esik jól ameddig vidám. Amíg azt érzem, hogy az élet abszurditásának karikatúráját látom. Amíg az van, hogy a koszorúslányok magukkal tudják vinni a tükröződést a ruhájukon. Amig azt gondolom, hogy óh de jó is ez az úszva lebegés szerelmesen. De aztán elveszik tőlünk ezt a jó érzést és a valóság kegyetlen történéseit gonosz mesék képeivel megspékelve kapjuk az arcunkba. A film képi világa végig reflektál a valóságra, épp ezért még nyomasztóbb a boldogság múlása és az elkerülhetetlen vég.

Mint a free jazznél, itt is befogadónak kell lennünk az iránt, ami a másik elméjében megszületett. Máskülönben ha nem tudunk elvonatkoztatni, ha ragaszkodunk a saját fantáziánkban keletkezett formákhoz, akkor nem fogjuk élvezni a lehetőséget, hogy betekinthettünk Michel Gondry kattant ötleteivel teli csodaországba.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Ti mozitok (1.) - Eljövetel
Következő cikk Egy pikoló animáció – Tribute to Drive

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..